2024. január 9., kedd

Az első hét könyve

  2024-ben elhatároztam, hogy minden héten választok a heti olvasmányok közül egy hét könyvét, és arról bővebben írok ebben a blogban. 

Január 1-7 között 3 regényt olvastam el. Ezek: 

1. Szabó Krisztina: Ezüsterdő

2. On Sai: Titkok és intrikák (Vágymágusok 3,5)

3. Julie Otsuka: Buddha a padláson

Jól kezdődött az év, mert mind a három 5 csillagos lett. A kedvenc mégis egyértelműen On Sai kötete. 

Csodálkoztam, hogy miért nem a zárókötet jelent meg, kevesebb lelkesedéssel kezdtem bele ebben a könyvbe, de aztán ez is fantasztikus élmény lett, és egyáltalán nem bánom a megszületését. 

 



Kezdjük mindjárt a szereplőkkel! Roan nekem az ikrek közül mindig is olyan semmilyen, nyámnyila fickónak tűnt. Itt aztán jobban megismerhetjük, hiszen a két főszereplő egyike lesz e kiegészítő résznek. Ahogy egyre több mélységét látjuk a személyiségének, egyre izgalmasabb lett. Ez a láthatatlan, szerény alak csak álca, hogy minél több mindent megtehessen titokban. Az álcázó képessége már a szerepcseréknél is megnyilvánult, de a pillanat hevében való döntés és átváltozás igencsak fürge észjárást és kreativitást igényelt. Sokoldalú fickó, a mágiája sem nyilvánvaló, inkább érzékeny, mégis alattomos és veszélyes. Számomra megdöbbentő volt, hogy sokszor úgy tűnt, mintha a testvére sem ismerné igazán őt. Sőt, mintha nem is akarná megismerni. Ezért sokszor magányos, máskor pedig igyekszik szeretteit, elsősorban persze Riannát kimenti a pácból. Nagyon mosolyogtam, amikor ezt olvastam:

Az égvilágon semmi nem tudja úgy feldühíteni az embert, mint a saját testvére. Roan ordítani tudott volna. (220 old.)

Érdekes volt a hamisítói képessége is, amikor a kutatómunkát végezte, és megállapította a főváros könyvtáráról, hogy 

A könyvtár könyves szekrények labirintusából állt, ahol a poros fóliánsok készítési év alapján hevertek a zsúfolt polcokon. Ez az egyik legostobább rendezési elv volt. (222.old.)

Szerettem azt is, hogy tisztában van magával, a képességeivel, mégis képes önzetlenül dönteni még akkor is, amikor  a vágyai mást parancsolnának Ez főleg a vele egyenrangúnak tűnő ellenfél/vetélytársnál, Delonnál szembetűnő. 

Ha már szóba került a másik főszereplő, térjünk is át rá. Amikor a második novellában feltűnt, nem is tudtam ki ő, abszolút nem emlékeztem rá. Aztán persze rémlett ez-az. Most már biztosan nem fogok elfelejtkezni róla. Ő az az igazán morálisan szürke karakter, aki teljesen kiszámíthatatlan, nem tudod, hogy mit tesz a következő pillanatban. Zseniálisan okos, így élte csak túl a fiatalkorát és a politikai intrikáktól hemzsegő udvart. A herceggel való kapcsolatának a kiindulását nézhettük végig, majd azt, ahogyan a fővárosban ellavírozik. A Roannal való kapcsolat és a rejtély kutatása nagyon dinamikus, fordulatos és izgalmas. Jó szórakozást jelentett, nem vitás. 

Még egy szereplőre ki kell térnem, mégpedig az apára. Eddig is nagyon csíptem, de most aztán végleg a szívem csücske lett. Az, ahogy észrevesz dolgokat, amik nem nyilvánvalóak, és legfőképpen az, ahogy reagál rájuk, egyszerűen szívet melengető. Ez mind a feleségével kapcsolatban, mint az ikreknél igaz. 

A mellékszereplőkkel való bánásmód is külön kiemelendő. Nem is gondolnád, hogy fontos lesz az illető, aztán egy csavar olyan mélységet vagy árnyalatot ad az adott személynek, mintha egész eddig nyilvánvaló lett volna az a jellemvonása, és az előtérben játszott volna. Szerintem ez is csodálatos képessége On Sainak. 



A cselekmény fantasztikus, sok fontos dolgot megtudtunk a hátországról, ami a világépítésnek nagyon jót tett, mert (még) több mélységet kapott. A függővég megdöbbentő volt, egyáltalán nem számítottam az események ilyen alakulására, és az a baj, hogy Roan sem. A Folyóünnep című rész volt a leghosszabb, ezért a legizgalmasabb, de a rövidebbek is nagy csattanóval zárultak. 

Szerettem a politikai cselszövéseket és a sakkjátszmaszerű intrikákat. A szép borító letehetetlen könyvet rejt magában. A stílus csillagos ötös, mint minden On Sai kötetnél, egyszerűen olvastatta magát. Nem hiába a kedvenc magyar írónőm ő. 

Remélem, idén olvashatjuk majd a befejező részt is, mert már nagyon izgatott vagyok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése