A fehér kastély

Orhan Pamuk művei nekem mindig kicsit csalódást okoznak, mert annyira jó ötletei vannak, de valahogy nem bontakoznak igazán ki, így hiányérzetem támad az olvasásukkor. Ez is csak 6 pontos.
A történt pedig izgalmasan kezdődik: egy olasz és egy török hasonmás élete egymás mellett. Majd életet cserélnek. A végén már nem lehet tudni, hogy ki kicsoda?
A mű alapkérdéseket feszeget: Ki vagyok én? Mennyire ismerhető meg a másik?

A pusztai farkas

Hermann Hesse ezen könyve tőlem 6,5 pontot kap.
Eddigi Hesse könyvek közül a leggyengébb. Az üveggyöngyjátékkal egy napon sem lehet említeni. Azért ebben is felfedeztem értékeket.
Persze nem azt, ami miatt híres lett: az önmagunk keresése, alternatív megoldások felmutatása, ami gondolom, borzolta a kedélyeket.
Szóval, ami tetszett, az az elbeszélésmód: először egy kívülálló szemével vizsgáljuk a főszereplőt, majd egy tanulmány szempontjából, végül pedig saját önéletírásából. Jó ötlet ez a hármasság. Persze így is felmerül a kérdés: teljesen megismerhető-e az ember ilyen sok látószög segítségével? Szerintem még így sem.
A vége nekem kérdéses: a mágikus színház része minden ott zajló dolog, vagy van valóság is benne? Ha teljesen a komfortzónánkon kívül szeretnénk keresni a boldogságot, akkor mennyire vagyunk még önmagunk? Vagy csak a társadalomnak, a külvilágnak akarunk megfelelni? Számomra ezért kicsit sántított a megoldás.
A tehetség, a zseni mibenlétének a felvetése viszont érdekes volt, csak ezt röviden lezárta Hesse, és utána nem foglalkozott vele.