A 24. héten (június 10-16.) 9 viszonylag vékony, de emlékezetes könyvet olvastam el:
- Mechler Anna: Nadin és a varázstégely
- Szendrői Csaba: Féyn
- Mechler Anna: Cili és a varázscseppek
- Jeaniene Frost: Síron innen, síron túl
- Katherine Kressmann Taylor: Címzett ismeretlen
- Oscar Wilde: Bunbury
- Sarkadi Imre: Elveszett paradicsom
- Diana Soto: Kitka Bence Balatonalján
- Kállay Eszter: Vérehulló fecskefű
Cat és Bones sorozatát már olyan régen kezdtem el, hogy nem is emlékszem a pontos dátumra. Eleinte sorra jöttek ki a részek, aztán már egyre ritkábban. Szinte le is mondtam arról, hogy be tudom fejezni. Pedig nagyon tetszett már az elejétől kezdve. Az volt benne a legjobb, hogy mivel 7 részes sokáig együtt maradhattunk a párral, és a kapcsolati dinamikájuk fejlődését is szemmel tarthattuk. Különben rájöttem, hogy ez nálam nagy előny, amikor nem az oltárnál ér véget a történet, hanem a hétköznapi nehézségeket is megláthatjuk, azt, hogy azokkal hogyan birkózik meg a pár, és ezáltal hogyan lesz erősebb, szilárdabb a kapcsolatuk. Itt pedig ezt bőven megkaptuk.
Ez a zárókötet nagyon fordulatos volt, néhányszor meglepődtem, hogy merre kanyarodtunk el. Érdekesek a mellékszereplők is, akik már ismerősként látogattak vissza a dolgok sűrűjébe. Iant itt is szerettem minden keménykedése ellenére. Mencheres pedig az egyik legizgalmasabb szereplő az őserejével, bölcsességével.
A kérdés itt is az volt: Kiért mit áldozunk fel? Mi van, ha nem mi nyerünk? A titkok néha veszélyesek lehetnek szeretteinkre. Még itt is előkerültek újabb családi titkok. A kislány és a kísérlet brutális volt, a vége pedig megható.
Nem biztos, hogy újraolvasnám ezt a sorozatot, de nekem akkor is az egyik legjobb vámpíros sztori marad, amit valaha olvastam. Nem utolsó sorban pedig nosztalgikus érzéseket kelt az ifjúságom felé, amikor belevágtam az első részébe.
