2015. október 31., szombat

Egy gésa emlékiratai

Arthur Golden könyve 7 pontos.
Már első olvasáskor is kicsit meglepődtem, persze pozitívan. Egyáltalán nem ilyen könyvet vártam előzetesen a címet meghallva. Nagyon olvasmányos, érdekes. A Japán hétköznapokba nyerhetünk bepillantást, persze ott is az elitébe. Legérdekfeszítőbbek számomra azok a részek voltak, amikben megtudhatjuk, hogy a japánok hogyan élték meg a világháborút és az azt követő éveket. Ezt kevés könyvben ábrázolják. Mindig a nyugati világ szemszögéből látjuk csak a dolgokat.
A könyv nagyon jól rávilágít arra, hogy a szépség és a finomság mögött milyen halálos és elkeseredett harc folyik a gésák körében. Egyáltalán nem az az irigylendő élet ez, mint amit várnánk. Sok mindenről képet nyerhetünk, persze egészen szubjektív szemszögből. A légköre ennek a világnak azonban teljesen magával ragadó.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése