31.heti könyv: Egy 1001 listás könyv tarolt

 A 31. héten (július 29-augusztus 4.) hét könyvet olvastam el:

1. Bodor Panna: Széna Bogi és a kócos szombat

2. Bodor Panna: Széna Bogi és az óriás görögdinnye

3. Tapolczai-Zsuráffszky Lilla: Bartók és a tücsöklagzi

4. Arthur Japin: Casanova menyasszonya

5. Jud Meyrin: Vérbeli detektívek

6. Varga Bea: A siker tintája

7. Tompa Andrea: Sokszor nem halunk meg

Ezen a héten egy 1001-es könyv nyert, ami egy holland szerző műve. 

Nagyon passzol a borító a sztorihoz minden szemszögből, és szerintem nagyon szép is. Ez a kötet megerősít abban, hogy érdemes olvasni az 1001 listáról, mert ilyen kincsek lelhetők fel benne. Különben most nagyon nehéz beszerezni, mert hiánycikk, örültem, hogy a Tudásközpontban megtaláltam. 

Az író sokat kutathatott Casanova után, mert teljesen hiteles mind a történelmi, mind a személyes háttér. Ezeket olyan kis, látszólagos részletekből is kiderül, ami felett elsőre elsiklana az olvasó, és nincs a szánkba rágva, de amikor az embernek leesik, akkor döbbenten felkiált. Nekem a Rousseau-val való találkozás a vidéken, amikor felfedezi a pályázat kiírását, amivel később híressé vált, egyszerűen zseniális felfedezésem volt. 

A könyv legnagyobb üzenete a külsőségek fontossága a világban. Az, hogy mennyire számít, milyen előnyöket jelent a szépség, és az, hogy hiába vagy nagyon értékes ember, ha csúnya vagy, semmi esélyed. Ez persze szomorú, de tény. A főszereplő Lucia igen hamar megtapasztalja ezt. 

Ha valami szépet látnak, azt hiszik, ez minden. És elégedettek. Nem néznek mélyebbre. Nem dolgoznak vele. Nem merülnek el benne, így nem is tudják meg soha, mi van a felszín alatt, és a kincs mindörökre rejtve marad. Ezért nem éri meg kívül hordani a kincseidet. Ha a csiszolatlan gyémánt nem lenne olyan csúnya, soha senkinek nem jutott volna eszébe, hogy kettévágja. 

128 old.  

Tapasztalatom szerint ugyanez vonatkozik a kedvességre. Ha valakinek ez alaptulajdonsága, akkor az mindenki más szemében elrejti minden más tulajdonságát. Ez általában előny, de ugyanez lehet hátrány is, mert nagyon felszínes lehet így a megismerés. 

Umberto Econak van egy könyve, ami már régóta birizgálja a fantáziámat, A rútság története. Csak az a gond, hogy szinte aranyáron szerezhető be ma már. Viszont ezt a témát nagyon konzekvensen vezeti végig a történetet. Ehhez kapcsolódik az álarc témája. Izgalmas volt a titokzatosság, az ötlet bevetése és a reakciók rá.

Másik érdekes téma a tudomány és a nők tanulási lehetőségei. Mondjuk Lucia szerencsés helyzetben volt. Nemcsak ismereteket szerzett, hanem gondolkodni is megtanította a mestere.

Olyasmiről beszélni, amit nem értünk, ostobaság, de okos dolog kérdezni róla. A tudomány nem annak a beismerése, hogy nem tudunk semmit? És végső soron, csak olyasmit lehet megtanulni, amit még nem tudunk. 

131. old. 

Ezt a felfogást végigviszi egész életében. 

Természetesen ez alapvetően egy romantikus könyv, hiszen a fókuszban Casanova és Lucia kapcsolata áll. Persze a vége nem olyan, mint amiben reménykedünk, mégis szerintem egy tökéletes lezárás, mert a történet logikus és méltó befejezése. 

A szerelem áldása tehát nem szeretve lenni, hanem szeretni!

265 old. 

Összességében egy nagyon gondolatébresztő és jó olvasmányélmény volt ez az alig 280 oldal. 

2. hét: A Felemelkedés

 Január második hetében (8-14.) csak két könyvet olvastam, de nem bánom, mert mindkettő nagyon jó volt. Ezek:

1. Nicolas Binge: Felemelkedés

2. Sjón : Az Argó suttogása

Közülük az első nyerte azt a megtiszteltetést, hogy itt szerepeljen. 

Már maga a borító is nagyon impozáns, az keltette fel az érdeklődésemet. Aztán a fülszöveg is izgalmakat és feszültséget ígért. Ez meg is valósult, végig fenn tudta tartani a feszültséget számomra, alig vártam, hogy újra kezembe kaphassam a kötetet.

Mi is a műfaja ennek a könyvnek? Ezt nehéz meghatározni. Sci-fi, horror, kalandregény, lélektani, thriller. Igazság szerint én nagyon szeretem, amikor a műfajok keverednek, és az író jól meg tudja oldani azt, hogy ezek harmonizáljanak egymással. Szerintem itt ez sikerült. 

A borító is tartalmazza a fő szimbólumot, a hegyet. Ami csak úgy a semmiből ott termett, ráadásul minden normális hegy képzetének ellentmond. Például nincsenek mellette hegységek, a földtörténeti rétegek összekeveredtek rajta, a mikroorganizmusoknak rajta csak RNS-ük van, nem DNS-sük, ami minden földi életnek ellentmond stb. 

Izgalmas magyarázatokat találnak rá a szereplők, az egyik legfurcsább:

A szent hegy az összes vallásban előfordul. Az Olümposz, a Hara Berezaiti, a Meru-hegy. - Beszéd közben hevesen gesztikulált, és szinte sugárzott az arca. - De mi van akkor, ha ezek valóságosak? Mi van akkor, ha egyszerűen csak fizikailag hozzáférhetetlenné váltak? 

- Hová akarsz kilyukadni? - kérdeztem, miközben egy jéghideg széllökés süvített el az arcom mellett. - Azt akarod mondni, hogy az Olümposzon vagyunk? 

Thomas  megrázta a fejét, és elvigyorodott.

- Nem csupán az Olümposzon, hanem az idők kezdetétől létező összes istenség hegyén. Ha helyes az elméletem, Harold, akkor az emberiség történetének legszentebb helyén állunk.  (210 old.)

Maga a történet  (legalábbis az elején) egy Leslie L. Lawrence könyvhöz hasonlított, a hangulata mindenképpen. Hiszen adott egy kupac tudós, akik eddig legfeljebb csak hírből ismerik egymást, feladatuk, hogy kiderítsék miért/hogyan került ide ez a hegy, és felmásszanak a tetejére. Nem ismerik a megbízójukat, eltitkolnak előlük fontos információkat, egymásban sem bízhatnak stb. 

A formátum sem hétköznapi választás: levélregény, aminek ráadásul a sorrendje is bizonytalan. Eleve az idő egy központi kérdés itt, hiszen előre- hátra ugrálnak benne a szereplők, különös dolgok történnek körülöttük. 

SPOILER! SPOILER! SPOILER!

A hiperkocka mint teória és a magyarázata szerintem nagyon izgalmas, de viszonylag érthető volt. A kapuk elhelyezkedése és a használatuk, a térkép kiismerés külön érdekfeszítő. 

A lélektani része a dolgoknak is nagyon tetszett, a főhőseink múltjának a megismerése kifejezetten mélységet adott a történetnek. Néha még el is érzékenyültem. Ugyanakkor a hegy jó alkalmat adott a múlttal való szembenézésnek, a megbocsátásnak, az elengedésnek és a megbékélésnek. Ez pedig szép üzenete a regénynek. 

A mellékszereplők néha összefolytak számomra, azonban a fő karaktereknek jó volt a háttérsztorijuk, a legtöbbnek megtudtunk a múltjáról is valamit. Gideon személye számomra meglepetés volt például, bár valamit gyanítottam vele kapcsolatban. A testvérek azonban kicsit érthetetlenek maradtak, hiszen alig ismerték egymást, és nem volt bizalmuk egymás iránt sem. 

Azonban a legizgalmasabb az volt számomra, hogy mindenki megtalálhatja benne a maga magyarázatát. Hiszen ütköztetve van itt a vallásos és a tudományos világkép. A szabad akarat és az eleve elrendelés. 

A szabad akarat és az eleve elrendeltetés nem ellentétes dolgok, Harold. Egymás mellett léteznek.  (163. old.)

 

Vagy az intelligencia kérdése:

- Senki sem tudja, honnan származik az emberi értelem. Az ember kétségbeesetten vágyik a bizonyosságra, és ez arra kényszerített bennünket, hogy elfogadjuk az evolúciós folytonosság rendkívül kétes vázát.... Miért nincs átmenet?... Az emberiség intellektuális törekvései - a vallás, a tudomány, a kultúra és a történelem - egyedülállóak az egész világegyetemben. Mintha az élet egy bizonyos pontig fejlődött volna, azután az emberiség hirtelen tett egy kilencvenfokos fordulatot, és elindult egy teljesen másik irányba. Honnan származik tehát az intelligencia? (158. old.)

 

A vége (SPOILER!)

A vége nekem egy hangyányit csalódást keltő volt. Lehet, hogy azért, mert annyira fokozta a feszültséget, hogy a megoldás már nem ugrotta meg azt a szintet. Azonban igazán ügyes volt ebben is Nicholas Binge. Hogy mi van a csúcson? Nos, ez is értelmezés kérdése. Először azt hisszük, hogy ezek a lények - a leviatánok - uralják itt a terepet, akik eleve érdekesek a kollektív tudatukkal, de aztán megtudjuk, hogy ők is csak egy kísérlet eredményei. Ahogy mi is? Érdekes hobbi az, ahogyan vizsgálnak bennünket? De kiket rejt a többesszám? Földönkívülieket? A Szentháromságot? Ez a kérdés nyitott marad.

A könyv szerintem alapvetően olyan egyetemes kérdésre keresi a választ, hogy mi az életünk értelme? Erre csak egy záróidézetet hoztam ide:

- De mi értelme van? Ha minden előre eltervezett, akkor mi értelme van a cselekvésnek? ... 

- Ami meg  fog történni, az meg fog történni. Vagy már megtörtént, esetleg most történik meg. Rajtad múlik, hogy tartalommal töltsd meg. Rajtad múlik, hogy milyen szép lesz. (318 old.)