2. hét: A Felemelkedés

 Január második hetében (8-14.) csak két könyvet olvastam, de nem bánom, mert mindkettő nagyon jó volt. Ezek:

1. Nicolas Binge: Felemelkedés

2. Sjón : Az Argó suttogása

Közülük az első nyerte azt a megtiszteltetést, hogy itt szerepeljen. 

Már maga a borító is nagyon impozáns, az keltette fel az érdeklődésemet. Aztán a fülszöveg is izgalmakat és feszültséget ígért. Ez meg is valósult, végig fenn tudta tartani a feszültséget számomra, alig vártam, hogy újra kezembe kaphassam a kötetet.

Mi is a műfaja ennek a könyvnek? Ezt nehéz meghatározni. Sci-fi, horror, kalandregény, lélektani, thriller. Igazság szerint én nagyon szeretem, amikor a műfajok keverednek, és az író jól meg tudja oldani azt, hogy ezek harmonizáljanak egymással. Szerintem itt ez sikerült. 

A borító is tartalmazza a fő szimbólumot, a hegyet. Ami csak úgy a semmiből ott termett, ráadásul minden normális hegy képzetének ellentmond. Például nincsenek mellette hegységek, a földtörténeti rétegek összekeveredtek rajta, a mikroorganizmusoknak rajta csak RNS-ük van, nem DNS-sük, ami minden földi életnek ellentmond stb. 

Izgalmas magyarázatokat találnak rá a szereplők, az egyik legfurcsább:

A szent hegy az összes vallásban előfordul. Az Olümposz, a Hara Berezaiti, a Meru-hegy. - Beszéd közben hevesen gesztikulált, és szinte sugárzott az arca. - De mi van akkor, ha ezek valóságosak? Mi van akkor, ha egyszerűen csak fizikailag hozzáférhetetlenné váltak? 

- Hová akarsz kilyukadni? - kérdeztem, miközben egy jéghideg széllökés süvített el az arcom mellett. - Azt akarod mondni, hogy az Olümposzon vagyunk? 

Thomas  megrázta a fejét, és elvigyorodott.

- Nem csupán az Olümposzon, hanem az idők kezdetétől létező összes istenség hegyén. Ha helyes az elméletem, Harold, akkor az emberiség történetének legszentebb helyén állunk.  (210 old.)

Maga a történet  (legalábbis az elején) egy Leslie L. Lawrence könyvhöz hasonlított, a hangulata mindenképpen. Hiszen adott egy kupac tudós, akik eddig legfeljebb csak hírből ismerik egymást, feladatuk, hogy kiderítsék miért/hogyan került ide ez a hegy, és felmásszanak a tetejére. Nem ismerik a megbízójukat, eltitkolnak előlük fontos információkat, egymásban sem bízhatnak stb. 

A formátum sem hétköznapi választás: levélregény, aminek ráadásul a sorrendje is bizonytalan. Eleve az idő egy központi kérdés itt, hiszen előre- hátra ugrálnak benne a szereplők, különös dolgok történnek körülöttük. 

SPOILER! SPOILER! SPOILER!

A hiperkocka mint teória és a magyarázata szerintem nagyon izgalmas, de viszonylag érthető volt. A kapuk elhelyezkedése és a használatuk, a térkép kiismerés külön érdekfeszítő. 

A lélektani része a dolgoknak is nagyon tetszett, a főhőseink múltjának a megismerése kifejezetten mélységet adott a történetnek. Néha még el is érzékenyültem. Ugyanakkor a hegy jó alkalmat adott a múlttal való szembenézésnek, a megbocsátásnak, az elengedésnek és a megbékélésnek. Ez pedig szép üzenete a regénynek. 

A mellékszereplők néha összefolytak számomra, azonban a fő karaktereknek jó volt a háttérsztorijuk, a legtöbbnek megtudtunk a múltjáról is valamit. Gideon személye számomra meglepetés volt például, bár valamit gyanítottam vele kapcsolatban. A testvérek azonban kicsit érthetetlenek maradtak, hiszen alig ismerték egymást, és nem volt bizalmuk egymás iránt sem. 

Azonban a legizgalmasabb az volt számomra, hogy mindenki megtalálhatja benne a maga magyarázatát. Hiszen ütköztetve van itt a vallásos és a tudományos világkép. A szabad akarat és az eleve elrendelés. 

A szabad akarat és az eleve elrendeltetés nem ellentétes dolgok, Harold. Egymás mellett léteznek.  (163. old.)

 

Vagy az intelligencia kérdése:

- Senki sem tudja, honnan származik az emberi értelem. Az ember kétségbeesetten vágyik a bizonyosságra, és ez arra kényszerített bennünket, hogy elfogadjuk az evolúciós folytonosság rendkívül kétes vázát.... Miért nincs átmenet?... Az emberiség intellektuális törekvései - a vallás, a tudomány, a kultúra és a történelem - egyedülállóak az egész világegyetemben. Mintha az élet egy bizonyos pontig fejlődött volna, azután az emberiség hirtelen tett egy kilencvenfokos fordulatot, és elindult egy teljesen másik irányba. Honnan származik tehát az intelligencia? (158. old.)

 

A vége (SPOILER!)

A vége nekem egy hangyányit csalódást keltő volt. Lehet, hogy azért, mert annyira fokozta a feszültséget, hogy a megoldás már nem ugrotta meg azt a szintet. Azonban igazán ügyes volt ebben is Nicholas Binge. Hogy mi van a csúcson? Nos, ez is értelmezés kérdése. Először azt hisszük, hogy ezek a lények - a leviatánok - uralják itt a terepet, akik eleve érdekesek a kollektív tudatukkal, de aztán megtudjuk, hogy ők is csak egy kísérlet eredményei. Ahogy mi is? Érdekes hobbi az, ahogyan vizsgálnak bennünket? De kiket rejt a többesszám? Földönkívülieket? A Szentháromságot? Ez a kérdés nyitott marad.

A könyv szerintem alapvetően olyan egyetemes kérdésre keresi a választ, hogy mi az életünk értelme? Erre csak egy záróidézetet hoztam ide:

- De mi értelme van? Ha minden előre eltervezett, akkor mi értelme van a cselekvésnek? ... 

- Ami meg  fog történni, az meg fog történni. Vagy már megtörtént, esetleg most történik meg. Rajtad múlik, hogy tartalommal töltsd meg. Rajtad múlik, hogy milyen szép lesz. (318 old.)

 

 

Az első hét könyve

  2024-ben elhatároztam, hogy minden héten választok a heti olvasmányok közül egy hét könyvét, és arról bővebben írok ebben a blogban. 

Január 1-7 között 3 regényt olvastam el. Ezek: 

1. Szabó Krisztina: Ezüsterdő

2. On Sai: Titkok és intrikák (Vágymágusok 3,5)

3. Julie Otsuka: Buddha a padláson

Jól kezdődött az év, mert mind a három 5 csillagos lett. A kedvenc mégis egyértelműen On Sai kötete. 

Csodálkoztam, hogy miért nem a zárókötet jelent meg, kevesebb lelkesedéssel kezdtem bele ebben a könyvbe, de aztán ez is fantasztikus élmény lett, és egyáltalán nem bánom a megszületését. 

 

Kezdjük mindjárt a szereplőkkel! Roan nekem az ikrek közül mindig is olyan semmilyen, nyámnyila fickónak tűnt. Itt aztán jobban megismerhetjük, hiszen a két főszereplő egyike lesz e kiegészítő résznek. Ahogy egyre több mélységét látjuk a személyiségének, egyre izgalmasabb lett. Ez a láthatatlan, szerény alak csak álca, hogy minél több mindent megtehessen titokban. Az álcázó képessége már a szerepcseréknél is megnyilvánult, de a pillanat hevében való döntés és átváltozás igencsak fürge észjárást és kreativitást igényelt. Sokoldalú fickó, a mágiája sem nyilvánvaló, inkább érzékeny, mégis alattomos és veszélyes. Számomra megdöbbentő volt, hogy sokszor úgy tűnt, mintha a testvére sem ismerné igazán őt. Sőt, mintha nem is akarná megismerni. Ezért sokszor magányos, máskor pedig igyekszik szeretteit, elsősorban persze Riannát kimenti a pácból. Nagyon mosolyogtam, amikor ezt olvastam:

Az égvilágon semmi nem tudja úgy feldühíteni az embert, mint a saját testvére. Roan ordítani tudott volna. (220 old.)

Érdekes volt a hamisítói képessége is, amikor a kutatómunkát végezte, és megállapította a főváros könyvtáráról, hogy 

A könyvtár könyves szekrények labirintusából állt, ahol a poros fóliánsok készítési év alapján hevertek a zsúfolt polcokon. Ez az egyik legostobább rendezési elv volt. (222.old.)

Szerettem azt is, hogy tisztában van magával, a képességeivel, mégis képes önzetlenül dönteni még akkor is, amikor  a vágyai mást parancsolnának Ez főleg a vele egyenrangúnak tűnő ellenfél/vetélytársnál, Delonnál szembetűnő. 

Ha már szóba került a másik főszereplő, térjünk is át rá. Amikor a második novellában feltűnt, nem is tudtam ki ő, abszolút nem emlékeztem rá. Aztán persze rémlett ez-az. Most már biztosan nem fogok elfelejtkezni róla. Ő az az igazán morálisan szürke karakter, aki teljesen kiszámíthatatlan, nem tudod, hogy mit tesz a következő pillanatban. Zseniálisan okos, így élte csak túl a fiatalkorát és a politikai intrikáktól hemzsegő udvart. A herceggel való kapcsolatának a kiindulását nézhettük végig, majd azt, ahogyan a fővárosban ellavírozik. A Roannal való kapcsolat és a rejtély kutatása nagyon dinamikus, fordulatos és izgalmas. Jó szórakozást jelentett, nem vitás. 

Még egy szereplőre ki kell térnem, mégpedig az apára. Eddig is nagyon csíptem, de most aztán végleg a szívem csücske lett. Az, ahogy észrevesz dolgokat, amik nem nyilvánvalóak, és legfőképpen az, ahogy reagál rájuk, egyszerűen szívet melengető. Ez mind a feleségével kapcsolatban, mint az ikreknél igaz. 

A mellékszereplőkkel való bánásmód is külön kiemelendő. Nem is gondolnád, hogy fontos lesz az illető, aztán egy csavar olyan mélységet vagy árnyalatot ad az adott személynek, mintha egész eddig nyilvánvaló lett volna az a jellemvonása, és az előtérben játszott volna. Szerintem ez is csodálatos képessége On Sainak. 

A cselekmény fantasztikus, sok fontos dolgot megtudtunk a hátországról, ami a világépítésnek nagyon jót tett, mert (még) több mélységet kapott. A függővég megdöbbentő volt, egyáltalán nem számítottam az események ilyen alakulására, és az a baj, hogy Roan sem. A Folyóünnep című rész volt a leghosszabb, ezért a legizgalmasabb, de a rövidebbek is nagy csattanóval zárultak. 

Szerettem a politikai cselszövéseket és a sakkjátszmaszerű intrikákat. A szép borító letehetetlen könyvet rejt magában. A stílus csillagos ötös, mint minden On Sai kötetnél, egyszerűen olvastatta magát. Nem hiába a kedvenc magyar írónőm ő. 

Remélem, idén olvashatjuk majd a befejező részt is, mert már nagyon izgatott vagyok!

Nevil Shute : Az örökség

Ázsiához kerestem könyvet, amikor Malajziánál rábukkantam erre az 1001-es kötetre. Kivettem a könyvtárból, és meglepődtem, mennyire jó regényre akadtam így rá. Erős 8 pontos. 

Borító

 Maga a borító is nagyon különleges, három képből áll össze kicsit puzzle-szerűen, de nagyon jól kifejezi a regényt is, mert nekem olyan mozaikszerű volt. Ahogy haladtunk előre a történetben, változott kicsit a regény hangulata, mondanivalója és helyszíne, mintha képecskékből állt volna össze egy gyönyörű festménnyé. 

Tartalom

Több helyszínen játszódik a cselekmény. Malajziában a II. világháború alatt, amikor az angol asszonyok és gyerekek halálmenetben járják végig az országot. Itt találkozik két főszereplőnk, és a japánok kegyetlenkedése következtében Joe Harman feláldozza az életet a nőkért.  

Malajzia

Szerintem ez az első mondanivalója a könyvnek: Mit kezdenénk az életünkkel, ha tudnánk, valaki az övét adta értünk? Akkor duplán nem lehet eltékozolni. De ez egyben teher is lehet, ami összenyomhat. Közönyösen semmiképpen nem mehetünk el mellette. 

Szívszorító volt az is, amikor a maláj falu vállalva a kockázatot, befogadta a vándorokat, és együtt éltek, dolgoztak a háború végéig a rizsföldeken. 

Következő helyszínünk Anglia, ahol Jean hírét veszi örökségének. Ez a második mondanivaló: Mit tennénk, ha hírét vennénk, hogy hatalmas vagyon örökösei vagyunk? Eltékozolnánk? Magunkra költenénk? Soha többé nem dolgoznánk? Vagy értelmes célokra fordítanánk? Jean első gondolata a hála, és kutat ajándékoz a befogadó maláj falunak. 

Milyen jól teszi, ezáltal tudja meg, hogy Joe nem halt meg.

Ausztráliába utazunk, ahol egy sivár, sivatagos haldokló kisváros felvirágoztatása kezdődik meg a pár szerelmének, és az örökség hasznos befektetésének a következtében.

Szereplők:

Emlékezetesek maradnak a szereplők, mert mindegyik erős személyiség a maga módján. Narrátorunk, az ügyvéd, akit teljesen elbűvöl Jean. Joe, akinek honvágya van a háború alatt, és meséivel elülteti a magot a későbbi tervekhez. A példakép város, Alice Springs, ami követendő, ugyanakkor saját képükre formálható lesz.  

Alice Springs

Aztán egy erős nő, akik látja a problémákat, és van ötlete, bátorsága és vagyona ahhoz, hogy érdemben változtasson. Először mindenki bolondnak nézi, aztán már csak csodálják és elismerik. 

Mit vagyunk hajlandóak megtenni a közvetlen környezetünkért, a szerelmünkért? 

Élmény

Nagyon szerettem olvasni. Rengeteg mindent tanultam. Olyan konkrét dolgoktól kezdve, hogy mi a különbség a kenguru és a wallaby között, addig, hogy mire képes a szervezőkészség? 

wallaby

Mi kell az ötlettől a megvalósulásig? Milyenek is az aligátorbőrből készült cipők? Akárhova is sodor az élet, nem véletlen, hogy oda kerülünk,ahová, mert ha figyelünk, olyan dolgokat tanulhatunk, amik később létfontosságúak lesznek nemcsak nekünk magunknak, hanem a körülöttünk élőknek is. 

Stílus

Sokak szerint túl egyszerű a stílus, de szerintem ez akarattal ilyen. A tisztaság, az egyszerűség is a mondanivalót hangsúlyozza ki. Nekem ezzel semmi gondom nem volt. 

Aligátorbőr táska

Mondanivaló

Az elgondolkodtató üzenetek a következők voltak számomra:

1. Mit tennék, ha tudnám, hogy valaki feláldozta az életét értem? (Tudom is!)
2. Mit tennék egy hatalmas örökséggel? Hogy tudnám azt felelősségteljesen és a legjobban felhasználni?
3. Mit adunk a világnak?
4. Közösségeink mit profitál az életünkből?
5. Elég hálásak vagyunk-e? Hogy fejezzük ezt ki?

Összességében mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, aki kikapcsolódásra, történelmi ismeretekre (van valóságalapja az asszonyok - gyerekek menetelésének), és erkölcsi dilemmákra vágyik. A happy end sem marad el a romantikus lelkűekre gondolva. 

Ez az első könyv, amit olvastam a szerzőtől, de a másik is kívánságlistás lesz. 

Helye van az 1001-es listán.

Szép tavaszi nap

Ciril Kosmac szlovén író műve 7 pontos.
Szomszédos ország szerzőjétől még nem olvastam. Igazán kellemes meglepetés volt ez a regény. A fájdalmas háborús téma ellenére üde, szép történet. Pedig a főszereplők közül kevesen maradnak életben. Mégis, mivel önéletrajzi írásról van szó, a szép emlékek maradandósága átlengi ezt a családtörténetet. 

Szlovénia

Idrijca

Maga az ország, a vidék hangulata az egyik főszereplője a műnek. A falu, a könyv helyszíne az Idrijca partján fekszik. A folyó többször megjelenik könyörtelenségével, ugyanakkor vigasztaló jellegével. Hiszen a családban sok a tragédia, amit a háborús helyzet determinál. Akármi történik is, az élet megy tovább, az Idrijca folyik rendületlenül. A gyönyörű leírások egyensúlyba hozzák a könyvet, biztosítják az üde, megnyugtató érzést, a folytonosságot. Az író stílusát is ez határozza meg, nemhiába önéletrajzi alapú a történet, a gyökereket egyértelműen jelzi. 

Háborúk

 A történet keretét a 2 világháború adja. A narrátor 15 év után, a II. vh. után térhet haza száműzetés, partizán harcok után. Visszaemlékszik a családjára, akiktől fiatalon szakították el őt erőszakosan. A történetek nagyon szeretetteljesek, meghatóak és életteliek. Szemünk előtt jelennek meg a falu meghatározó emberei a maguk jellegzetességeivel. Az író nagyságát mutatja, hogy egy-két mondattal olyan színesen jellemzi hőseit, hogy szinte kiugranak a lapról, és megjelennek előttünk. 
Mégis a legmegkapóbb Kadétka története, akinek cseh apja és olasz párja egy sírba kerülnek a gyöngyvirágmező közepén. Az ő élete, tragédiái, mégis vidám, kíváncsi személyisége teszi a regény kiemelkedő hősnőjévé. 


Összességében egy nagyon emberi, mégis reális történetet olvashattam gördülékeny stílusban. Közben találtam egy számomra új kifejezést is: mezítláboltam.

A szerzetes

Matthew Lewis regénye 7 pontos. A gótikus irodalom csúcsművének tartják. Való igaz, van itt minden, ami kell a borzongáshoz: szellemidézés, ördögűzés, mérgek, kínzások, katakombák, látszathalálok. Mégsem ezek miatt olyan félelmetes a légkör, hanem az emberi kegyetlenség, irgalmatlanság miatt. Itt még élesen elválnak a rossz és a jó szereplők, nincs átmenet, és ezért remény sincs.

Történet a történetben

Ahhoz képest, hogy milyen szövevényes a könyv, nagyon olvasmányos. Főleg, ha azt nézzük, hogy a 18. században íródott. Sok a történet a történetben, amik külön novelláknak, esetleg kisregényeknek is elmennének. Viszont nem veszítjük el közben a fonalat. A könyv szerkezete nagyon jól felépített. 

A helyszín Madrid. A zárda és a szerzetesrend a központi elem a katakombákkal kiemelve. A hátborzongató részek, a megoldások mind ezekben a rejtett járatokban találhatók. 

 Az író fantáziája határtalan. Jól érzékelteti az egyház visszásságait, az álszentséget, a hatalomvágyat. Ugyanakkor az érzelmek gótikus regényhez méltóan teljességgel véglegesek. Az önuralmat, a türelmet még hírből sem ismerik. 

Megváltás

A végére egyre izgalmasabb és letehetetlenebb a könyv. Az egyetlen jellemfejlődést a könyvben Ambrosio, a címszereplő képviseli, sajnos ő is negatív előjellel. Hogyan lesz a hiúság, a büszkeség a bűnök kiindulópontja? A szerzetes nagyon büszke magára az elején, hogy őt semmilyen bűn nem kísérti meg. Pedig nagyon könnyen rátalál a bűn útjára, ami egy meredek lejtő, és nincs rajta megállás. Kezdetben a lelkiismerete még tiltakozik a tanult rossz dolgok ellen, de aztán, miután mindig elhallgattatja, már csak a haláltól való rettegése marad, mint visszatartó erő. A végén szinte megsajnálja az ember, amikor lepaktál az Ördöggel, és azt hiszi, hogy majd őt is átvághatja.

 Itt azért eszembe jut a kérdés, hogy meddig tart a kegyelem? Ha az utolsó pillanatban őszintén megbánná a bűneit, akkor Isten megbocsátana? Persze Lucifer ezt tagadja, de szerintem lenne rá esélye, csakhogy addigra már annyira kemény a szíve, hogy ez akadályozza a  kegyelem kérését. Az Ördögről pedig tudjuk, hogy gyűlöli a saját szolgáit, és el is bánik brutálisan főhősünkkel.

Szereplők

Többi szereplő is nagyon érdekes. a két szerelmespár természetesen egy csomó próbán és küzdelmen megy keresztül a boldog a vég előtt. Persze ez csak másfél párra vonatkozik, hiszen Antonia meghal, de sebaj! Pár oldallal később Lorenzo talál magának más feleségnek valót. Ez azért nagyon ironikus.

Különben jellemző, hogy Lewis elbánik a nőkkel a könyvében. A legfőbb kísértő például nő. Matilda "viszi" bűnbe a főhőst álruhásan, majd egyre nyíltabban. A zárda főnöknője is kegyetlen, bigott nő, akiben nincs az irgalom szikrája sem. Antoniát és anyját meggyilkolják, Agnes nagyon megszenvedi az eseményeket. A férfiak pedig szinte csak siránkoznak és mesélnek. A véletlenek, balszerencsés fordulatok ellen nincs fegyverük. Egyszóval elég pipogyák.

A könyv mindenesetre fordulatos olvasmány az utolsó oldalakig.

Ikrek

Tessa de Loo regénye 7 pontos.
 Az alapsztori az, hogy egy ikerpárt elszakítanak egymástól 6 éves korukban, és 71 évesen öregasszonyként találkoznak Spában, hogy kúrálják magukat. Mivel teljesen más környezetben szocializálódtak, nehezen találják meg a közös hangot. A II. világháborút ellentétes oldalon élik meg: Anna Németországban, Lotte Hollandiában.

Testvéri kötelék

A könyv egyik kulcskérdése, hogy elszakítható-e a testvéri kötelék? Ikreknél szorosabb testvéri viszony nincs nagyon. Mégis, ha elszakítjuk őket egymástól, más a szocializációs közeg, akkor mi történik? A sok évtizedes elszakítottság már önmagában szakadékokat teremt, amit nehéz betemetni. Főleg, ha még közbeszól egy nagy háború, amit az ellentétes oldalon élnek meg főhőseink. Ilyen körülmények között meghalljuk-e a másik szavát, vagy csak a magunk igazságát szajkózzuk?

A regényben markánsan megjelenik a német nép kollektív bűnössége is. Hogyan engedhette a nép, hogy Hitler ilyen hatalomhoz jusson? Miért nem lázadtak fel? Érdekesek a válaszok, amiket erre Anna ad. Csak a németek hibáztak? Mit csinált közben Európa? Visszaköszön a szocialista eszméktől való félelem is.

A könyv több idősíkon és helyszínen mozog. A lányok felváltva mesélik el életük történetét.

Megértés

Számomra a regény fő mondanivalója a megértés fogalmának a körbejárása volt. Meg tudjuk-e igazán érteni a másikat? Ami még nehezebb: ki tudjuk-e ezt őszintén mondani. Erre a nagy igazságra döbben rá kicsit későn Lotte. Emberi kapcsolataink egyik alapköve az empátia. Ennek hiányában szétesnek még az ilyen szoros rokoni kötelékek is. Készek vagyunk a megbocsátásra, megértésre, elfogadásra; egyszóval a szeretetre ebben az egyre ridegebb világban? Sajnos nagyon aktuálisak ezek a kérdések napjainkban is. 

Thérése Raquin

 Émile Zola első regénye nálam 7 pontot ér. 
Számomra megszerezhetetlen volt ez a könyv, hiszen 1923-ban adták ki magyarul először és utoljára. Könyvtárakban nem található. Barátnőm, akivel a listát olvassuk születésnapomra meglepett az elektronikus változattal. 

Lelki tényezők

Miről is szól ez a rövid könyvecske? Egy gyilkos párról és az utána következő lelki folyamatok leírásáról. Az előszóban olvastam, hogy Zolát erkölcstelen íróként bélyegezték meg e könyvének a megjelenése után. Pedig szerintem egyértelműen kiolvasható a szövegből, hogy ő teljesen elhatárolódik e szörnyű pártól. Nem helyesli a tettüket, sőt könyörtelenül elítéli őket. Továbbmenve egyetlen pozitív szereplő sincs a könyvben. De még pozitív jellemvonást is csak nagyítóval találnánk. Mindenkit az önzés vezet.

A tetteseknek sincs lelkiismeret-furdalásuk. Nem azért szenvednek. Nem találják meg lelki békéjüket, félelem és gyávaság uralkodik el rajtuk. Végül elérik vágyálmaikat, de ez már nem tudja boldoggá tenni őket. Itt felmerülhet a kérdés: Mik az álmaink? Tényleg boldogok lennénk, ha azokat elérnénk? Mindent képesek vagyunk feláldozni a céljaink elérése érdekében? Thérése és Laurent együtt akartak lenni állandóan, férjként és feleségként. Aztán Laurent vágya, hogy ne kelljen dolgoznia, semmi gondja ne legyen egy vagyon birtokában, szintén teljesül. Tényleg ezek a dolgok tesznek minket elégedetté?
Mivel nincs igazi lelkiismeret-furdalásuk, a bűnbánatuk sem őszinte, ezért nem tudnak szabadulni tettüktől, vádolják, bántják egymást a legvégsőkig elmenve.
Zola nagyon szemléletesen írja le a lelki folyamatokat. Elgondolkodtató történet.