41. heti könyv: Egy sorozatgyilkos nyomában

 41. héten (október 07-13) hat könyvet olvastam el:

1. Elizabeth Hoyt: Színlelt szerelem
2. Washington Irving: Vázlatkönyv
3. Janikovszky Éva: A lemez két oldala
4. Karen Rose: Számolj tízig
5. Varga Katalin: Én, te ő
6. Éluard versei

Ebből most kiemelkedett számomra Karen Rose könyve. 

Tudtam, ha a kezembe kerül, végig akarom majd darálni, hiába 700 oldal feletti. A sorozat eddigi darabjai is ilyen hatással voltak rám. Ebben a részben a tűzoltóság és a rendőrség együtt nyomoz egy sorozatgyilkos után. A legjobban az a kérdéskör ragadott meg, hogy mi alapján válik a bűnöző azzá, amivé. Mai divatos elmélet szerint a traumák miatt, a családi háttér, rossz bánásmód miatt. Az egyik főszereplő, Reed azonban ezt elutasítja, mert szerinte minden a döntésen múlik. A legtöbb gyilkos dönthetne úgy, hogy mindezek ellenére ő nem öl, hanem egy másik utat választ. Hiszen sokkal többen éltek át traumákat, mint ahányan sorozatgyilkosokká váltak. Mert ők így döntöttek. Nagyon szimpatikus és elgondolkodtató számomra ez a vélemény. Különösen, mert vasárnap épp erről volt szó egy evangelizáción: manapság a bűnt már nem tartjuk bűnnek. A jót rossznak látjuk, a rosszat jónak. Így nem lehet javulni, gyógyulni. Csak akkor, ha az embernek van betegségtudata. Ha tudja, hogy rosszat tesz, és nem csak megvonja a vállát az embertársa halála láttán, mondván megérdemelte. 

Lényeges szerepet játszik a szociális hálózat nem jó működése és a nevelőszülők nem ellenőrzése is. Azonban az a jó, hogy a példák nem egyoldalúak, vannak kitűnő példaképek is. A javítóintézeti iskola is tanulságos volt. Voltak ott benn olyan gyerekek, akiktől már akkor félt a tanári kar. Mi lesz akkor, ha kijárják az iskolát, szabadon távozhatnak és rászabadulnak a társadalomra? Ugyanakkor nem lehet fogva tartani őket, hiszen milyen indok az, hogy félelmetesek? 

Gyilkos sokszor tévedésből mást öl meg, mint akit szándékozik. Azonban egy fél pillanatot sem szán arra, hogy sajnálja őket, sőt. Ők a járulékos veszteségek. Ez az érzéketlenség azért már sugall valamit. 

A szerelmes párunk között jól működött a kémia, a konfliktusaik, a beszélgetéseik, a dinamikájukat szerettem. Érdekes volt mind a kettejük családi háttere is. Jó volt, hogy a másik oldalt is megmutatta a szerző. Az áldozat iránti érzékenység Mia szempontjából egyértelműen ebből fakad. Szerettem a testvéri kapcsolatokat is. Itt is megmutatkozik sokféle oldal. Az anya szerepben szintén. Ezek a sokszínűségek tették emberivé a sztorit. Jeremy pedig külön kedvencem lett! 

Amiről eddig írtam, az a hátteret szolgáltatta csak, de ez elengedhetetlen egy remek könyvhöz. Az előtérben egy akciódús, izgalmas nyomozást láttunk sok mellékszereplővel, rengeteg hullával, néhány zsákutcával, és végül egy jóleső lezárással. Jöhet a következő rész!

24. heti könyv: Egy sorozat befejező része

 A 24. héten (június 10-16.) 9 viszonylag vékony, de emlékezetes könyvet olvastam el: 

1. Mechler Anna: Nadin és a varázstégely
2. Szendrői Csaba: Féyn
3. Mechler Anna: Cili és a varázscseppek
4. Jeaniene Frost: Síron innen, síron túl
5. Katherine Kressmann Taylor: Címzett ismeretlen
6. Oscar Wilde: Bunbury
7. Sarkadi Imre: Elveszett paradicsom
8. Diana Soto: Kitka Bence Balatonalján
9.  Kállay Eszter: Vérehulló fecskefű

Ezek közül, talán meglepő módon egy sorozat záró kötetét választottam. 

Cat és Bones sorozatát már olyan régen kezdtem el, hogy nem is emlékszem a pontos dátumra. Eleinte sorra jöttek ki a részek, aztán már egyre ritkábban. Szinte le is mondtam arról, hogy be tudom fejezni. Pedig nagyon tetszett már az elejétől kezdve. Az volt benne a legjobb, hogy mivel 7 részes sokáig együtt maradhattunk a párral, és a kapcsolati dinamikájuk fejlődését is szemmel tarthattuk. Különben rájöttem, hogy ez nálam nagy előny, amikor nem az oltárnál ér véget a történet, hanem a hétköznapi nehézségeket is megláthatjuk, azt, hogy azokkal hogyan birkózik meg a pár, és ezáltal hogyan lesz erősebb, szilárdabb a kapcsolatuk. Itt pedig ezt bőven megkaptuk. 

Ez a zárókötet nagyon fordulatos volt, néhányszor meglepődtem, hogy merre kanyarodtunk el. Érdekesek a mellékszereplők is, akik már ismerősként látogattak vissza a dolgok sűrűjébe. Iant itt is szerettem minden keménykedése ellenére. Mencheres pedig az egyik legizgalmasabb szereplő az őserejével, bölcsességével. 

A kérdés itt is az volt: Kiért mit áldozunk fel? Mi van, ha nem mi nyerünk? A titkok néha veszélyesek lehetnek szeretteinkre. Még itt is előkerültek újabb családi titkok. A kislány és a kísérlet brutális volt, a vége pedig megható.

Nem biztos, hogy újraolvasnám ezt a sorozatot, de nekem akkor is az egyik legjobb vámpíros sztori marad, amit valaha olvastam. Nem utolsó sorban pedig nosztalgikus érzéseket kelt az ifjúságom felé, amikor belevágtam az első részébe. 

31. hét: LYUKAS HÉT

 A 38. héten (szept. 16.-22) olyan történt, ami eddig még 2024-ben sosem. Csak egy könyvet olvastam el, ez pedig :

1. Cserháti Éva: Az Albatrosz- rejtély

Azonban nem éreztem jogosnak, hogy akkor ez is legyen a hét könyve, hiszen nem volt vetélytársa. Másrészt kicsit sok bajom volt a könyvvel ahhoz, hogy heti könyv lehessen. Így inkább lyukas hétnek nyilvánítom ezt, nem írok semmiről.

20. hét: Egy sokszínű sorozat

 A 20. héten (máj. 13-19) négy könyvet olvastam el:

1. Sarah Winman: Csendélet

2. Jud Meyrin: A kastély réme

3. Sabrine Jeffries: A herceg hitvese

4. John Scalzi: Szellemhadtest

Ezekből ismét a sci-fi került ki győztesen. 

Öcsém már felkészített, hogy ennek a sorozatnak az az erőssége, hogy minden rész más stílusban íródott, mintha nem is ugyanaz az író írta volna. Így is lett. A Szellemhadtest már a címével is felkeltette a kíváncsiságomat, hiszen pont arról a hadsereg - egységről szól, amelyik a legtitokzatosabb, legrejtelmesebb, éppen ezért a legizgalmasabb is. Szinte teljesen más szereplőgárdát követünk figyelemmel, csak néhány átfedés van köztük. Alapvetően kevésbé humoros, mint az első rész, de ez talán a téma fajsúlyossága miatt is lehet. 

Az azonban, ami miatt annyira szeretem a sci-fiket - az, hogy elgondolkodtatnak alapvető, erkölcsi dilemmákon- itt is abszolút megvalósul, méghozzá talán kicsit hangsúlyosabban is, mint a Vének háborújában. Néhány példa:

• Mi számít árulásnak? Mi vesz rá valakit erre? Mi az a határvonal, amin átlépve az árulás?
• Az agyáttöltéssel egy másik ember vagy, vagy a gondolkodás determinál? Két ember vagy egyszerre?
• A humor mint a szellemhadtestben kivesző valami. Mi a humor? Kivehető-e az emberekből mint szükségtelen valami?
• Mi van, ha az ellenségnek kell dolgoznod? Megbízhatnak-e benned? Neked milyen választási lehetőségeid vannak ennek kapcsán? 
• Ki-mi áll a háború hátterében? Milyen céllal? Hogyan tudja ezt elfedni mások manipulálásával? 
• Hogyan csapható be az ellenfél? Technikai átverések
• Miért ad egy fejlett nép korszerű technológiát egy totál fejletlennek? Ez utóbbi mit tud ezzel kezdeni? Nem a saját halálos ítéletét írja ezzel alá?
• Mi a helyes döntés, amikor látszólag nincs helyes döntés?
• Mi múlik a döntéseinken? 

A vége pedig most is olyan csavarral zárul, ami miatt kíváncsian veszem majd kezembe a következő részt. Valamit tud ez az ember!

40. heti könyv: Ismeretterjesztés szórakoztatva

 40. héten (szeptember 30.-október 6.) csak három könyvet olvastam, cserébe azonban mindegyik tetszett:

1. Romsics Ignác: Hérodotosztól Harariig

2. Kate Golden: Ónix hajnala

3. Fábián Janka: Történelem és romantika

Ez utóbbi lett az e heti győztes. 

Már a megjelenésekor felfigyeltem rá, és amikor láttam, hogy a könyvtárunk beszerezte, akkor rögtön elő is jegyeztettem. Nagyon szép és ízléses lett a borító, az egész könyv kívül-belül igényes. 

Nem sokkal ezelőtt olvastam el az Így szerettek ők második kötetét, ami felületesen nézve hasonlíthat ehhez a kötethez. Ha így is van, nekem ez vitte el a pálmát. Különben egyetlen egy sztori van benne mind a két könyvben, de az is más aspektusból elbeszélve. 

Itt 3-4 oldalt kap egy-egy történet, ami bőven elég ahhoz, hogy Fábián Janka elmesélje nekünk a lényeget sallangoktól mentesen. A fejezet végén pedig van egy hosszabb idézet, ami alátámasztja a mondottakat. Tudni kell, hogy itt nem csak szerelmekről olvashatunk, hiszen egy-egy fejezet csak érdekességeket tartalmaz pl. a Kisfaludy- gőzősről vagy a Bercsényi huszárokról. Néhány történet olyan fordulatos, hogy simán lehetne belőle regényt is írni. 

Számomra a legmegdöbbentőbb fejezet Batthyány élete és története volt a két nővel. Ezt még sehol nem hallottam, hüledeztem is rendesen.

Minden részlet nagyon történelem-hű volt a könyvben, ahol nem állt elég információ a rendelkezésre, ott Fábián Janka meg is mondja, hogy egyenlőre csak ennyit tudunk, amiből ezt és ezt a tanulságot vonhatjuk le. Ami még nagyon megdöbbentő volt számomra, hogy sok olyan dologról beszámol az írónő, ami számunkra, átlag magyarok számára ismeretlen dolog, de a nagyvilágban erről tudnak, megemlékeznek róluk, büszkék rájuk. Kicsit szégyellhetjük magunkat ezért.

Ajánlom mindenkinek sok szeretettel, azoknak is, akik nem szoktak ismeretterjesztő munkákat olvasni, mert egyáltalán nem száraz, nagyon olvasmányos és lebilincselő.

21. hét: Egy sorozat második része törvényszerűen gyengébb, mint az első?

 A 21. héten (május 20-26) kilenc könyvet olvastam el:

1. Monica McCarty: A Bajnok

2. Móra Ferenc: A didergő király

3. Gazdag Erzsi: Mesebolt

4. Jennifer L.Armentraut: The Struggle - A küzdelem

5. Gráczer L. Tamás: Az Úr szukái

6. Julie Klassen: Zabolátlan szerelem

7. Csukás István: Süsü a sárkány

8. Andersen: A vadhattyúk

9. Susan Elizabeth Phillips: Zsák a foltját

Ebből a palettából ismételten Gráczer L. Tamás került ki győztesen. Válaszolva a kérdésre: itt nem, csak a világ, amibe visszatérünk már megszokottabb, nem üt akkorát, mint elsőre. Persze az író ezt is próbálja izgalmassá és újszerűvé varázsolni. 

Szilágyi Erzsébet, mint megbízó és történelmi személy nagyon izgalmas volt számomra, és néha nagyon ellentmondásos, nem mondanám, hogy megszerettem. 

Aztán a budai hóhérunk is bajban van, sürgősen hóhérsegédre lenne szüksége, mert kettesben nem bírják a sok munkát, csakhogy ez nem egy népszerű munkakör. 

Az új megbízás a mai Margit-szigetre szól, ahol a különböző rendek viszályai, harcai folynak egymással. Ráadásul a király szeretné, ha Margitot a pápa boldoggá avatná, épp ezért egységes, harmonikus képet kellene mutatni. Csakhogy közbejön egy-két apró- cseprő gyilkosság, sok titok és tagadás. A hóhér pedig a közelébe sem mehet(ne) a kolostornak a sok szokás, hagyomány és törvény miatt. Ezért kénytelen Reginával együtt cselhez folyamodni. Szerettem, hogy Regina itt többet szerepel, jobban bevonódik a nyomozás menetébe. 

Kicsit Marcus múltjáról is többet megtudunk, bár még most is csak sejtetés szintjén. 

Összességében ez is olyan izgalmas és letehetetlen könyv volt, mint az első. Már csak egy kérdés maradt hátra: hol van a következő?

13. hét : Egy mestermű

 A 13. héten (március 25-31) hat fantasztikus művet olvastam el:

1. Alex Schulman: Az állomás

2. Lynn Messina: Gyalázatos megtévesztés

3. Patkó Ágnes: Halálos rozé

4. Frank Schätzing: Mi van, ha megmentjük a világot?

5. Rejtő Jenő: A szőke ciklon (hangoskönyv)

6. Ódor Fanna: Színe-visszája (Böjti morzsák)

Nehéz lett volna ezek közül a művek közül választani, ha nem emelkedik ki annyira közülük Alex Schulman regénye. 

Már maga a borító is gyönyörűséges és rejtelmes, ráadásul funkciója is van, hiszen fontos motívumokat tartalmaz a könyv beltartalmára vonatkozóan.

Nem könnyű olvasni ezt a könyvet, mégis egy nagyon erős mezőnyben lett a 13. hét könyve nálam. Megfacsarta a szívemet rendesen. A szereplőket minden gyarlóságuk ellenére, vagy éppen azért nagyon szántam. Egyiket sem tudtam utálni, pedig mindegyik kegyetlen és szívtelen valamilyen módon, mert ahogy fokozatosan kitárult a múltjuk, úgy láttam azt is, hogy milyen magányosak, mennyire nem tudják kifejezni az érzéseiket, mennyire nem értik a körülöttük élőket, a „szeretteiket”. Ezzel pedig olyan tehetetlenség- érzés jár együtt, hogy azt gondoltam, mennyi elvesztegetett élet és lehetőség!
Három nézőpont-karakterünk van és egy vasúti állomás, illetve maga az út is, ami lehet szimbolikus is, de nagyon kézzelfogható és tragikus. Harriet az egyik, aki az egész könyv csomópontjában áll, hozzá fut be minden szál, illetve tőle indul, Oskar az egyetlen férfi, aki szót kap és Yana, aki csak megérteni vágyik a múltját és a jelenét. Ezek mellé társul még egy kiemelkedő szereplő, aki azonban nem kap saját hangot, mindig csak valaki más nézőpontjából látjuk, ez pedig Harriet apja. Kiemelkedő jelentőségű téma ebben a regényben az apa- lánya kapcsolt két szinten is. Ezt nagyon ritkán látom könyvekben kibontva, így nagy élmény volt ezt olvasni itt, még ha ezek enyhén szólva sem pozitív példák.
Zseniális a szerkezete és a felépítése ennek a könyvnek, ahogy összefutnak a szálak, az aprólékos, de szisztematikus felépítménynek, ahogy haladunk vissza a múltba, ahogy egyre több minden a helyére kerül, ahogy meglátjuk végül az egész képet. Ezeket pedig nemcsak a szereplők döntései, cselekedetei határozzák meg, hanem a fatális véletlenek, a nem- oda – figyelés, az önzés és sértettség.
Mégiscsak írok erről a könyvről majd egy bővebb blogbejegyzést, csak vissza kell vinnem a könyvet a könyvtárba, így most gyorsan lejegyeztem néhány gondolatomat. Meghatározó Állomása ez a mestermű az évemnek!