Carol Shields ezen művére is 7 pontot adok.
Nagyon érdekes családregény. Csupa ellentmondás: elvileg Daisy önéletírása, csakhogy a nagy része E/3. személyben íródik, és többet tudunk meg a körülötte élőkről, mint róla. Mások gondolatait is ismerjük róla, illetve magukról, az övét csak néha-néha, mintha mindig csak sodródna az eseményekkel.
Halállal kezdődik a mű (születésekor meghal az édesanyja, ami egész életére nyomott hagy) és azzal is záródik. Közben pedig a magány, az elszigeteltség, az elidegenedés kap szerepet.
Vannak részek, amik nagyon tetszettek: például a levelek, vagy amikor mindenki elmondta az elméletét, hogy szerinte miért lett Daisy depressziós. Más részekkel nehezen lehetett haladni. Összességében azonban szerintem nagyon jól írta meg az írónő a történetet. Mindig meglepett valamivel.
A címlap pedig nagyon találó: Daisy életét meghatározó dolgok szerepelnek rajta: szülei fényképe, a kövek és a virágok. Szokatlanul sok növénynév szerepel a könyvben.
Carol Shields bölcs megértéssel kezeli szeplőit, és egy-két ecsetvonással festi csak meg őket, mégis nagyon emberiek és esendőek lesznek.
A mű fő kérdései szerintem: Mi az egyén? Megismerhető-e? Mennyire hatnak ránk a környezetünkben élő emberek?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése