26. hét: Ismét egy ifjúsági

 A 26. héten (június 24-30) csak öt könyvet fejeztem be, cserébe mindegyik magyar:

1. Turi Tímea: Egyszerre egy beszéljen
2. Kellerwessel Klaus: Hátam mögött a hulló porcelán
3. András László: Vad vidék
4. Rojik Tamás: Holdezüst és Éjsötét
5. Ughy Szabina: Az átlátszó nő

A címből is látszik, hogy Rojik Tamás műve lett a befutó, mivel nincs más ifjúsági mű a felsoroltak között. 

Az írótól már olvastam a cli-fi könyveit, amik nagyon érdekesek, de itt teljesen más a téma. A népmesék elemeit és szereplőit jelenítette meg ebben a kötetben rendkívül kreatívan. Ez már akkor is megmutatkozik, ha az alap felállásra rátekintünk: Egyfelől ott van a Vasorrú bába és a lánya, másfelől Tündér Ilona és a fia. Hogy mi sül ebből ki? Jó kis kalamajka!

Nagyon tetszett, hogy a végén Tündér Ilonáról is kiderül az, hogy ő sem tökéletes. Persze ő a legszebb a vidéken, de ez nem old meg minden problémát. Emellett nagyon is önző, és eszébe sem jut, hogy neki is áldozatokat kellene hoznia. Fel sem merül, hogy valami nem úgy van, mint ahogy megszokta, és meg is lehetne változtatni dolgokat. A szerelem nem oldott meg minden helyzetet, és akkor lépjünk hátra, ne is foglalkozzunk vele tovább, hagyjunk mindent veszni? A fia hatására azonban talán itt is lehet némi változást elérni. Ugyanez pepitában az apja, aki mindenkit ugyanúgy jutalmaz meg, nevezetesen, hogy megházasítja a párokat. De mi van, ha ők még gyerekek? Amikor ez a probléma felmerül, teljesen tanácstalanná válik. Ezeket a szituációkat teljesen jól ábrázolja Rojik Tamás, kicsit ironikusan, de megmutatva mindennek a színét és a fonákját. 

Másik véglet a Vasorrú bába. A fenti és a lenti világ ábrázolása sok-sok ötletet tartalmazott. Kedvencem a hétfejű sárkány megjelenése volt a lenti világban. A fő gonoszunk nem akar megváltozni, ezért elnyeri méltó büntetését, de ebben is megvan a tanulás és a változás csírája. Nem egy mintaanya, de így kénytelen lesz meghallgatni a lányát. 

Minden szereplőről elmondható, hogy nagyon izgalmas volt, és az a fejlődési ív is érdekes, amit bejárnak, bár persze mindegyik teljesen más és más. Gondolok itt Misóra, aki a lenti világot választja inkább. Aztán a Kis Gömböc, aki nem is olyan kicsi, és egy gátlástalan üzletembert alakít itt lenn a földön stb. 

Szerettem Jancsi apját, aki igen kreatívan kerülte meg az átkot, és tartotta életben az apa-fia kapcsolatot. Kiderült, hogy nagyon is tehetséges vállalkozó és gondoskodó szülő minden bánata ellenére is. 

Minden szereplőnek döntenie kell, és elsősorban Sáránál látjuk azt, hogy mennyire nehéz szakítani a megszokottal, a (látszólag) nekünk kirendelt úttal. Az ő jellemfejlődése a legszebb ívű. Barátságuk kialakulása Jancsival sem zökkenőmentes, de éppen ezért nagyon értékes. Mellesleg pedig meg kell menteniük a világot, ami azért összefogást igényel. 

Rendkívül tetszettek az apró ötletek, amelyek mind illeszkedtek a képbe, és színesebbé tették azt. Pl.: az égig érő paszuly vagy a mágneshalászat.

Egyedül a címmel nem tudtam mit kezdeni. Persze azt értem, hogy a két főhősünkre vonatkozik, no de a könyvben egyáltalán nem jelenik meg ez a két név. 

A Merítés rövid listája nélkül biztosan nem kerül a kezembe ez a könyv, és mennyivel szegényebb lettem volna nélküle!

25. hét: Megvan az év első felének nagy felfedezettje

 A 25. héten (június 17-23) nyolc könyvet olvastam el:

1. Berg Judit: A Möbius- akta
2. Lisa Kleypas: A kék szemű ördög
3. Mechler Anna: Levedi lánca
4. Babiczkí Tibor: A tengerről
5. Mechiat Zina: Álomból föl, vidékre le
6. Kácsor Zsolt: Pokoljárás Bipoláriában
7. Finy Petra: Almás pite
8. Pál Sándor Attila: Daloskönyv

Ezekből most kiemelkedett számomra a Merítés ifjúsági rövid listása, Mechler Anna könyve. Mivel a gyerekkönyveknél is ódákat zengtem róla, és itt teljesen elbűvölt, egyben elnyerte nálam az első félév Új Felfedezettje díjat. Ezek után már keresni fogom a köteteit, az biztos! 

A Manó Könyvek Új Kedvencek sorozatában jelent meg, így a külső egyszerűen csodálatos , ráadásul megjelennek rajta a történetből fontos szimbólumok. 

Az ötlet is nagyon kreatív, hogy egy lánc köveit kell összegyűjteni Budakeszi különböző részeiből, ezzel pedig mind a főszereplő fiatalokkal, mind a z olvasóval megismerteti a hely történetét izgalmas és könnyed formában. Rengeteg érdekességet megtudtam ezáltal. Pl.: a Mezei Máriáról már hallottam, mint híres színésznőről, de hogy milyen kemény élete volt, hogy a hatalom mennyire elhallgattatta és méltatlanul mellőzte, arról nem volt tudomásom. 

Főhőseink, Levente és Mira külön-külön is érdekes személyiségek, de a barátságuk beragyogta a könyvet. Az is tetszett, hogy ez nem fordult azonnal szerelembe, bár a vége nyitott: így még az is megtörténhet. Eleve a barátságok, kapcsolatok alakulása, az osztályközösség dinamikája az egyik fő pozitívuma a kötetnek. A szülők is fontos szerepet játszanak, és támogatják a diákokat, ahogy a tanárok is. Manapság ez ritka kincs az ifjúsági regényekben. Majdnem mindenki jó fej, de ez sincs túlzásba víve. A nyomozó karaktere a kérdéses sokáig, őróla Levente sem tudja eldönteni, hogy jót vagy rosszat akar. Ez is életszerűvé tette a nyomozást.

Az osztályközösségnél is tipikus a lányok és fiúk szétválása, az , hogy más céljaik vannak az osztálybulin. A szabadulószoba ötlete és lassú megvalósítása külön színfoltot csempészett a könyvbe, és nagyon feldobta. 

Maga az álmok, és az azon keresztül való betekintés a múltba meg azért tetszett, mert ezek mindig csak a kiindulópontot adták, utána a gyerekeknek kellett kinyomozniuk, hogy mi is a valóság, és ez hogyan illeszkedik a településük történetébe. A honfoglaló - kalandozó magyarok korától a jobbágyrablásokon át a svábok kitelepítésén keresztül nagyon sokrétűen, de nem túlzó mennyiségben és didaktikusan jelenik meg a múlt. Nagyon vigyorogtam a történész édesanyán, aki sokszor akar segíteni, de amikor a fia lerázza, akkor sem sértődik meg, hanem örül, hogy legalább már valamicskét elkezdett vele foglalkozni a fia, mert eddig abszolút nem érdekelte, és hátrább tudott lépni, így nem lett sok(k). 

Összességében nagyon tetszett ez a könyv! Az Új kedvencek sorozatban pedig ez volt számomra az, ami a legkiemelkedőbb volt, pedig általában szoktam szeretni ezeket a köteteket. 

22. hét: Belekezdtem a próza rövid listájába...

 A 22. héten (május 27.-június 2) 10 könyvet olvastam el, belekezdtem a Merítés rövid listáinak többségébe. A prózánál az első kóstolás mindjárt a hét könyvévé repítette a választott kötetet. A könyvek:

1. Marjane Satrapi: Persepolis 1. Gyerekkorom Iránban
2. Marjane Satrapi: Persepolis 2. A visszatérés
3. Margaret Atwood: A vak bérgyilkos
4. Sjón: A macskaróka
5. Jennifer Lynn Barnes: Az örökség kulcsa
6. Mrena Julianna: Harusnya, a fél pár zokni
7. Geronimo Stilton: Szőrmeresztő Vidámpark
8. Mechler Anna: Gerti és a varázsgömböcskék
9. Szabó Borbála: Kalandok a Ló csoportban
10. Jászberényi Sándor: Mindenki másképp gyászol

Ez utóbbi lett a hét könyve. 

Első kérésem az volt, hogy ez valójában egy novellafüzér vagy egy regény? Én az első felé hajlok, hiszen minden fejezetet tekinthetünk egy lezárt egységnek, a közte lévő átvezető szöveg alkotja tulajdonképpen a regényt. A kezdő képben a pszichiátrián vagyunk, ahol főleg poszttraumás stresszben szenvedőknek próbálnak segíteni. A könyv kihangsúlyozza, hogy ebből nem igazán lehet felgyógyulni, megküzdési stratégiákat tanítanak a betegeknek, ez a legnagyobb segítség, amit adhatnak. 

A fejezetekben más-más emberek történetét kapjuk meg, először az ott lakó betegekét, majd a narrátorhoz közel állókat. Mindenki más szituációból jött, és más-más a megküzdési stratégiájuk is, ahogy a cím is mondja. Nem minden háborús helyzet Ukrajnához kötődik - bár a zömük igen- , hanem Egyiptomba is elkalandozunk, és azok sem kevésbé gyomros sztorik. 

A narrátor kissé távolságtartó stílusa segíti ezeknek a durva történeteknek a megemésztését. Ugyanakkor garantálja, hogy sokáig velünk maradjanak és dolgozzanak bennünk ezek az emlékek, amikre általában nem is gondolunk.

Abban a korban élünk, amikor olyan emberek döntik el, hogy alkalmas vagy egy munkára, akik azt az életben nem végeznék el. Nem arra kíváncsiak, hogyan funkcionálsz a háborúban, hanem arra, hogyan viselkedsz, amikor otthon vagy.

238-239 old.  

Nyomasztó ez a háborús téma, főleg, hogy még most is tart, de a könyv nagyon jól van megírva. Kompakt a szöveg, abszolút nem volt hiányérzetem.

Örülök, hogy ilyen jó volt a kezdet a prózáknál, szerettem olvasni.

23. heti könyv: Egy kis csalás, mert ez egy sorozat

 A 23. hét (június 3-9) egy kicsit máshogy alakult, mert elkezdtem olvasni a Merítés rövidlistás könyveit, és az egyik gyermekkönyv annyira megtetszett, hogy rövid úton az összes részét kivettem a könyvtárból, és elolvastam. Ezek annyira összetartozóak a fejemben, hogy nem akartam egyet kiemelni, így most az egész sorozatot értékelni fogom egyben. Azért is csalás ez egy kicsit, mert nem egy héten belül olvastam őket, de legyünk rugalmasak!

7 könyvet olvastam el a héten, ezek:

1. Wéber Anikó: Anna Tükörképföldön

2. Mechler Anna: Olina és a varázsszirmok

3. Jo Callagham: Egy szempillantás alatt

4. Áfra János: Omlás

5. Kali Ágnes: Megvakult angyalok

6. Mechler Anna: Bíborka és a varázsfőzet

7. Sophie Irwin: Hozományvadász hölgyek kézikönyve

A hét könyve pedig Mechler Anna: A virágtündérek titkai lett.

Először jellemzem egészben a sorozatot, majd külön-külön is írok róluk röviden. Először is, én a sorozat negyedik részével kezdtem, hiszen idén ez került fel a Merítés rövid listájára a gyermek szekcióban. Mindjárt elbűvölt maga a koncepció. Mindegyik könyv egy-egy gyógynövényt mutat be. Az első oldalon rövid ismertetőt kapunk róla, majd indul a mese. A virágtündérek meghatározó ünnepe a virágvarázslat, amikor Herba anyó varázslása nyomán kiderül, hogy abban az évben melyik virág választ magának tündért. Ez úgy derül ki, hogy az elvarázsolt szappanbuborékban megjelenik maga a növény, és az eddig egyforma szürke ruhás tündérek egyikének megváltozik, megszínesedik a ruhája. Nevet is akkor kap, ami illik a virágjához. Attól kezdve ő felelős a növénye jólétéért, illetve megismerheti annak gyógyhatását is. Nagyon tetszett a virágok részletes bemutatása, megismertetése.

Mindezt bűbájos illusztrációk támogatják meg, ami Láng Anna kezeit dicséri. Mindegyik tündér más és más, és ez a leírásban, de a rajzokban is megmutatkozik. Olyan jó megtapasztalni, hogy a jellemük és a viráguk milyen jól kiegészítik egymást. 

Egyszóval csodaszép ez a sorozat kívül-belül. No de nézzük őket sorban:

Olina és a varázsszirmok

Ő kapott egyedül kalapot, ami mindjárt szimpatikussá tette, hisze nekem is állandóan a fejemen van nyáron. Ezenkívül őt mindig könnyű megtalálni a tömegben. Különleges még a barátsága is egy embergyerekkel, Zselykével. Az emberek elől bujkálniuk kell a tündéreknek, Zselyke mégis látja és védelmezi őket. Ezért is különleges ez a kapcsolat. Olina védence az orbáncfű, ami bőrpanaszokra jó, és teaként elkészítve kedélyzavarokat gyógyít. 

Bíborka és a varázsfőzet

Legszebb ruhát Bíborka kapta. Virága a bíbor kasvirág, ami 2020-ben Magyarországon az Év Gyógynövénye címet is megkapta. Sokan irigykedtek gyönyörű ruhája miatt először a lányra, de nagyon jól kezelték ezt a barátai, így minden elsimult a végére. A kasvirág megfázás megelőzésére és kezelésére kiváló.

Nadin és a varázstégely

A fekete nadálytő 2021-ben lett az Év Gyógynövénye.

Ízületi és izomgyulladásra, zúzódásokra nagyszerű, én is rendszeresen használok ilyen krémet, az illatát is szeretem. Nadin sem egy átlagos lány, kissé teltkarcsú és ügyetlenke, mindig nekimegy valaminek, így tele van kék-zöld foltokkal. Hamar megtapasztalja növénye csodálatos erejét. 

Gerti és a varázsgömböcskék

Ezt olvastam először, és ez azért is különleges, mert egy fa a védenc, a vadgesztenye, ami 2023-ban lett az Év Gyógynövénye. Visszerek kezelésére fantasztikus,

édesanyám is szokta használni. Meglepetés volt viszont, hogy szappanként is használható a gesztenye. Gerti még szürke tündér korában segített a kartevők elleni hadjáratban, így teljesen jogos volt az ő kiválasztása. Szép kis sapkát is kapott, és vastag köpenyt, hiszen neki ősszel, a hideg időben is dolga van még a természetben.

Cili és a varázscseppek

A cickafark 2022-ben volt az Év Gyógynövénye. Sebgyógyító és étvágyjavító hatása a mesében is szerepet kap. Cili egy nagyon egyszerű és bájos lány, nem sértődik meg könnyen, mosolygós, bátor és barátságos. Épp ezért illik hozzá az egyszerű ruha és ez a sok helyen előforduló virág.

A sorozat utoljára megjelent része még nincs meg a könyvtárban, de izgatottan várok rá. Édesanyámmal teljesen beleszerelmesedtünk a sorozatba.

17. hét: Egy komfortzónán kívüli zsáner, amivel még próbálkozni fogok

 A 17. héten (április 22-28.) csak három könyvet olvastam el, bár mind a három tetszett:

1. John Scalzi: Vének háborúja

2. Elle Cosimano: Finlay Donovan ölni tudna

3. Julie Klassen : A klastrom árnyai

Ezek közül az első nyerte el a hét könyve helyezést, ami azért meglepő, mert soha nem gondoltam volna, hogy nekem egy katonai sc-fi tetszene. Azonban ez a könyv olyan jó humorral rendelkezett, hogy megetette velem az egész zsánert. Különben a szokásos sztori miatt tekintettem ki a komfortzónámon kívülre: egy kihívás miatt kell két katonai sci-fit olvasnom, ez a sorozat pedig kéznél volt, hiszen édesapámnak kb. 10 évvel ezelőtt megvettem az egész sorozatot, és viszonylag rövidek a részek (pontosítva: egy sci-fihez képest ultrarövidek). Különben azt vettem észre, hogy nehezebben állok neki egy sci-finek, de aztán mégis szinte kivétel nélkül maradandó olvasmányélményekként maradnak meg az emlékezetemben, sokuk egyből a kedvencek polcán landol. 

Maga a cím is nagyon figyelemfelkeltő, illetve az alap kiindulási helyzete a regénynek. 75 évesen dönthetsz úgy, hogy elhagyod a Földet, de cserébe egy jobb minőségű testben élsz majd tovább. Nagyon érdekes, hogy ennyit tudnak csak a Földön a dologról, és ez alapján kell ilyen fontos döntést hozni. Ahogy a főhősünk John útját követjük, mi is úgy tudunk meg egyre több mindent a hogyanról.

Az agyáttöltés egy fiatal, katonatestbe nagy változás, de állítólag ilyen egy jó katona: van már élettapasztalata, és sokkal több mindenre képes egy ilyen fiatal testben, mint az ifjúság, aki még nem elég bölcs ehhez. Ez egy nagyon izgalmas szituáció, amin érdemes elgondolkozni, mert sok erkölcsi dilemmát is felvet. Azonban a narrátor humora miatt végig szórakoztatva olvashatjuk végig ezeket a súlyos dilemmákat, döntéseket. 

A kiképzés során és utána a bevetésekben is sok szereplővel ismerkedünk meg, de aztán nem kell velük túlságosan sokáig terhelni az agyunkat, mert az író kíméletlenül kinyír mindenkit függetlenül attól, hogy mi főszereplőnek hisszük-e vagy nem. Szó szerint hullanak itt a hullák. Ráadásul, amikor éles bevetésekbe veszünk részt, akkor rengeteg más néppel is találkozunk, akik természetesen mind az ellenségeink. Nehezen jegyeztem meg, hogy melyik fajra mi a jellemző, mert olyan gyorsan pörögtek az események, hogy csak kapkodtam a fejemet, és a jellemzésükkel nem foglalkozott annyit Scalzi. 

Nagyon érdekes kérdéseket vetett fel az AgyGép is: mi a magánélet és a közösségi lét határa. Tény, hogy nagyobb hatékonysággal harcolnak, ha mindenki lát a másik szemével is, de ezzel tulajdonképpen elgépiesednek ők maguk is. Ráadásul a kreativitás, az egyéniség is sokkal inkább háttérbe szorul. Meg első látásra jó, hogy minden információt készen és gyorsan megkapsz, de ez az ellenőrzésre és az agymosásra is nagyon nagy esélyt biztosít.

Külön kiemelkedő az a rész, amikor Jane-el találkozik a főhős, aki egy szellemhadtest (egy különleges alakulat) tagja, de ő a meghalt felesége feljavított testét kapta meg, de az agyát ugye nem. Ez mind a kettőjükben különös érzéseket kelt. Nagyon szerettem az ő dinamikájukat is. Ezáltal pedig kicsit belekukkanthattunk ebbe a különleges hadtestnek az életébe is. 

Szerettem a különböző szereplőket, mindegyik egy külön egyéniség volt, és az interakciójukat is. Még ha rövid időt szabott is ezekre az író, nagyon erőteljes benyomásokat kaptunk általuk. Igazi hullámvasút ebből a szempontból is a könyv, hiszen ebben az alig 250 oldalban meghatódunk, nevetünk, szörnyülködünk, elgondolkodunk stb. 

Végül a technológiai lopások témakörét is megemlítem. Nagyon érzékletesen le van festve, hogy az nem fejlődés, ha egy fejlettebb technológiai vívmányt lopunk el más fajoktól, és onnan kezdve azt fogjuk használni. Ezt Scalzi is csalásnak aposztrofálja. Mert attól még, hogy használjuk, nem értjük a működését. Nem inkább hanyatlás ez? 

19. hét: Egy uralkodó portréja

 A 19. héten (május 6- 12.) kilenc könyvet olvastam el:

1. Lucy Score: Amit magunk mögött hagyunk
2. Bálint Ágnes: Mazsola
3. Hannah Grace: Icebreaker - Jégtörő
4. Robin Stevens: Egy kis arzént a teába?
5. Alexandre Dumas: Korzikai testvérek (HANGOSKÖNYV)
6. Henri Troyat: Nagy Katalin
7. Ken Follett: Egy új korszak hajnala
8. Bálint Ágnes: Mazsola és Tádé
9. Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van

Sokszor említem, hogy milyen nehéz heti könyvet választani. Most is, mit válasszak? Amit annyira szerettem, hogy a 800 oldala ellenére szinte egy nap alatt ledaráltam, vagy a cuki mesekönyvet, esetleg egy olyat, aminek nagyon szerettem a világát, és amit hosszabb ideig ízlelgettem, vagy ami megríkatott? Ezen a héten végül az lett a nyertes, amiről úgy éreztem, hogy a legtöbb mondanivalóm van, és ez egy ismeretterjesztő mű: Henri Toyat: Nagy Katalin című monográfiája. 

Nemrég olvastam a szerzőtől a Raszputyin című művét, ami szintén információgazdag volt, de nem voltam vele teljesen megelégedve. Így kicsit félve fogtam bele ebbe a jóval vastagabb művébe. Ez szinte hibátlanra sikeredett. A stílusa olyan gördülékeny, hogy olyan, mintha regényt olvastam volna, és a cárnő élete is fordulatos, szinte regényes volta miatt erre még rásegített. Katalin emlékiratai és a kortársakkal való igen gazdag levelezése adja a gerincét a kötetnek, sokszor van idézet ezekből a művekből. 

II. Katalinról mindenki hallott, tanultunk róla, de ezek alapján amit róla tudtam, nem lett szimpatikus számomra. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy csak ímmel-ámmal vágtam bele, pedig kár volt félnem. Most sem lett a kedvenc uralkodóm, de jobban rálátok az ő személyiségére, munkásságára.

Nagy Katalin személyisége

Szó ami szó, nem volt egyszerű eset. Szerintem teljesen torz önképe volt magáról. Legalábbis a kortársak teljesen máshogy látták, mint ő önmagát. Ahhoz azonban volt elég önismerete, hogy tudja, mit tud megtenni, és mit nem. Ezenkívül irigylésre méltó munkabírás jellemezte. Ő nem egy henye uralkodó volt, aki mindent a szolgákkal végeztetett, hanem ő dolgozott a legtöbbet, általában reggel hattól, este tízig. Rengeteg rendeletet, törvényt hozatott, bizottságokat hozott létre, amiket irányított, sokat építtetett, és aktívan figyelte a külpolitikát, a végén pedig befolyásolta is. 

Az ellentmondás abból fakadt, hogy ő a liberális eszméktől indult, elméletben ezt is helyeselte és támogatta, magát felvilágosult uralkodónak tartotta, de amikor trónra került, akkor rájött, hogy az Orosz Birodalomban, ahol I. Péter rendelkezései ellenére még mindig barbárságban élnek a nyugathoz viszonyítva, ezeket nem fogja tudni megvalósítani még önkényuralmi eszközökkel sem. Saját bevallása szerint egy ekkora területű országot csak kemény kézzel, zsarnoksággal lehet uralni. 

Ugyanakkor a külföldi követek mind arról számolnak be, hogy az udvari légkör sehol máshol nem volt ilyen közvetlen és szellemileg pezsgő, mint itt. Elbűvölő személyisége, barátságossága és kíváncsisága miatt szerettek a közelében lenni. Élete nagy részében levelezett Grimmel, Voltaire-rel, Diderot-val. Unokájának egy svájci nevelőt szerzett, hogy a liberális eszmékre tanítsa meg. Mindez csak a francia forradalom kitörésével változott meg, amikor is a cárnő félt, hogy az országába is begyűrűzik ez a káros eszme, a lázadás a hatalom ellen. Ekkor megtagadta korábbi tanítóit, hiszen a filozófusokban látta a bujtogatót, azokat, akik előkészítették a talajt a szörnyű királygyilkosságra és a forradalomra. 

Ermitázs

Ugyanakkor tény, hogy műveltsége nem volt széleskörű. Főleg akkor olvasott rengeteget, amikor még a hatalomra várva szinte szobafogságban élt, de akkor sem regényeket, hanem filozófia műveket, eszméket. A zenéhez semmilyen affinitása nem volt. A színműveket sem mindig helyesen ítélte meg, bár ő is írt darabokat. Az orosz kultúrát semmire sem tartotta, és nem is támogatta. Nagyon felháborodtam, amikor olvastam, hogy az a külföldi szobrász, aki megalkotta Nagy Péter lovasszobrát több évnyi kemény munkával, szinte semmi segítséggel, sok kudarc után felállva, amikor elkészült, meg sem nézte Katalin, el sem búcsúzott az alkotótól, alig fizette ki a járandóságát. Amikor pedig csalódottan hazament a művész, akkor leplezték le a szobrot, és a dicsőséget persze a cárnő aratta le, mintha a semmiből egyszer csak ő teremtette volna oda ezt a műalkotást. Nagyon sajnáltam a szobrászt, aki mellesleg munkája közben rengeteg gúnyt, kritikát és meg nem értést kapott, ebből a példából is látszik, hogy az egyes embert csak bábúnak tartotta és semmibe vette az uralkodó.

Végül érdemei közé tartozott az Ermitázs létrejötte, és Szentpétervár kiépítése.

Hatalomra kerülése és annak megtartása

Egész gyerekkorától megismerhetjük Katalint, ahogy egy nem is túl jelentős német fejedelmi udvarban protestáns környezetben nevelkedik. Aztán I. Erzsébet cárné kinézi feleségnek az unokaöccsének, és egyben trónutódjának. Amikor édesanyjával Oroszországba utaznak, először nem is a jegyesét kell meghódítani, hanem a cárnőt, aki egy nagyon szeszélyes, a szépségére hiú és rendkívül féltékeny zsarnok, akit az ország nem érdekel, csak a szeretői és a divat, na meg a hatalom megtartása. Miután az első próbán túlesnek, Katalin egy ismeretlen helyen és helyzetben találja magát, de már akkor rendkívül eltökélt. Pedig rengeteg akadály áll előtte: a férje, az udvari intrikák, anyja lehetetlen viselkedése, Erzsébettel való ellentmondásos viszonya. Azonban rögön áttér a pravoszláv hitre, szorgalmasan tanul oroszul, végül még trónörököst is produkál ( a hogyan már más kérdés). Sokszor kerül olyan helyzetbe, ahol csak hajszálon függ a sorsa. Mégis, ő csak uralkodónőként tudja elképzelni az életét, és ezért mindent meg is tesz. 

Henri Troyat

Erzsébet halála után férje, III. Péter kerül a trónra, aki enyhén szólva is egy idióta. A meggyilkolását is tárgyalja a könyv, illetve azt, hogy mennyi köze volt ehhez Katalinnak. A hatalomátvétellel azonban még nincs minden rendben, és a szellemek kísértik szinte az uralkodása végéig, hol átvitt értelemben, hol valóságosan : ál-Péterek személyében, akik lázadnak a zsarnokság ellen. 

Azonban mindezekkel sikeresen megbirkózik a cárnő, és onnan kezdve az van, amit ő akar. Az emlegetett munkabírása miatt rengeteg rendeletet hoz, de ezek főleg az arisztokratákat érinti. A jobbágyság helyzete egyre rosszabb, és a felkelések leverése után már a hajlandóság sincs meg a nőben a változtatásra. 

Külfölddel is el kell fogadtatni a hatalmat, ami nem megy simán, de végül odáig jutott, hogy ő is az egyik hatalmi tényező lett. Lengyelország felosztás(ai) mindig is felháborítottak, ebben oroszlánrészt játszott Katalin. Azt azonban nem tudtam, hogy előtte az egyik szeretőjét tette meg bábkirálynak. Így még undorítóbb az egész ügy. A törökökkel és a svédekkel való háborúskodás, a porosz I. Frigyessel való ellentmondásos viszony, a II. Józseffel való barátsága és a franciák utálása mind-mind szépen le van vezetve a könyvben. 

A férfiak

A férjével való kapcsolat az elején még baráti, bajtársi Erzsébettel szemben. Majd az elhálással való gondok és a két házastárs elfordulása egymástól utat nyitott a szeretők végtelen sorának. Ritkán választ a cárnő olyan férfit maga mellé, aki igazi társa lenne. A fő szempont, hogy fiatal, jóképű, szexuálisan jól teljesítő legyen. Az, hogy szellemileg nem ért fel az uralkodóhoz, nem számított, ahogy az sem, hogy a környezete, az udvar és az ország ezt mennyire sínylette meg. Amint ráunt valakire, barátsággal vált el tőle, rengeteg ajándékot, földet, néhány ezer jobbágyot kapott búcsúzóul. 

Az egyetlen kivétel Patyomkin volt, aki még a szenvedély kihunytával is Katalin társa maradt a politikai éleslátása és szellemi partnersége miatt. Az, hogy titkon megházasodtak volna, nem lehet tudni. Mindenesetre a szeretők többségét is Patyomkin választotta ki a cárné számára. A bukása azonban ismételten Katalin kegyetlenségéről árulkodik, kissé szánalomra méltó is. 

A krími utazás, amit Patyomkin rendez meg, egyszerűen sírnivalóan nevetséges a díszletekkel, a látszattal, a pompával. Itt felmerülhet persze a kérdés, hogy egy hosszú ideje uralmon lévő király mennyire áll még a valóság talaján, mennyit tud igazából az országáról és mennyire vakítják el a körülötte lévő udvar, az intrikák vagy maga a hatalom? 

Nagyon érdekes volt látni, hogy honnan indult, és hová jutott, és hogy hogyan követi el szinte ugyanazokat a hibákat, mint Erzsébet, akit kritizált anno (pl. az unokák nevelése, a szeretők stb.), és amelynek olyan élesen látta a hibáit. 

Nagyon tanulságos ez a könyv, rengeteget okultam belőle, még sokat lehetne róla beszélni. Nem bánom, hogy elolvastam!

12. hét: Meghökkentő szembesítések

 A 12. héten (március 18-24)hat könyvet olvastam el. Ezek:

1. Hervé le Tellier: Anomália
2. Schmöltz Margit: Sólymok fellege
3. Yangsze Choo: Éjszakai tigris
4. Fabian Lenk: Michelangelo és a halál színe
5. Martin Edwards: Így éltek ők, a krimi klasszikusai
6. Lynn Messina: Arcátlan kíváncsiság

Ez is erős mezőny, de végül az Anomália került ki belőle győztesen. Már nagyon régen itt volt a polcomon, hogy elolvassam, de az utolsó lökést egy kihívás adta meg. 

A történet két idősíkon játszódik, és a szerepek is megkettőződnek. Ez pedig nagyon izgalmas felütés, és az író igyekezett is minél sokrétűbben kihasználni ezt. Mit kezdenek a szereplők egymással, amikor megtudják, hogy találkoznak önmagukkal? Valakik összevesznek, valakik egyedül maradnak, valakik összebarátkoznak, és kihasználják ez egyedülálló lehetőséget. Nagyon sokféle élethelyzetet felvázol itt a szerző, és ezért rengeteg témát meg is említ a rasszizmustól elkezdve a váláson keresztül az elszalasztott lehetőségek kiaknázásáig minden előfordul. Nekem az egyik kedvencem volt a könyv a könyvben motívum, ugyanis a gépeken utazik egy író, aki megírja az Anomália című könyvet. 

A 12 utason kívüli szereplők is nagyon érdekesek. Elsősorban itt Miller professzorra gondolok, aki csapatával igyekszik megoldani először titkosan, később nagyobb nyilvánosság előtt a megkettőződés problémáját. Az, hogy egyáltalán van ilyen protokoll a katasztrófák esetére, netán a világvégére már eleve meglepett, bár ha belegondolok, miért ne lenne? Az, hogy hogyan próbálják ezt megoldani, szintén egy érdekes aspektusa a regénynek. 

Aztán a kormányok egymás közti kommunikációja. Itt elsősorban Kína példáját hozom: zseniális a két fél tárgyalása, az udvarias körültáncolása a másiknak, és végül a poén, miszerint a kínaiak sem jobbak, csak ők nem fecsegnek. 

Aztán a tömeg reakciója. A színházban történtek nagyon durvák. El kell-e a nép elől titkolni a fontos, rájuk is tartozó dolgokat? Ha nem, akkor viszont fel kell készülni mindenféle szélsőséges reakcióra. 

Nem utolsó sorban pedig mi is történt valójában? A tudósok elméletei is nagyon tetszettek, elgondolkodtatóak voltak. A vége pedig...? Jogos volt-e a drasztikus beavatkozás? Mit értek el vele? Időt nyertek? Mert magát a problémát nem oldották meg. 

Összességében megérdemelte a könyv a Goncourt- díjat, hiszen nagyon olvasmányos, mégis elgondolkodtató, vitatható dolgok vannak benne, ugyanakkor szórakoztató is.