23. heti könyv: Egy kis csalás, mert ez egy sorozat

 A 23. hét (június 3-9) egy kicsit máshogy alakult, mert elkezdtem olvasni a Merítés rövidlistás könyveit, és az egyik gyermekkönyv annyira megtetszett, hogy rövid úton az összes részét kivettem a könyvtárból, és elolvastam. Ezek annyira összetartozóak a fejemben, hogy nem akartam egyet kiemelni, így most az egész sorozatot értékelni fogom egyben. Azért is csalás ez egy kicsit, mert nem egy héten belül olvastam őket, de legyünk rugalmasak!

7 könyvet olvastam el a héten, ezek:

1. Wéber Anikó: Anna Tükörképföldön

2. Mechler Anna: Olina és a varázsszirmok

3. Jo Callagham: Egy szempillantás alatt

4. Áfra János: Omlás

5. Kali Ágnes: Megvakult angyalok

6. Mechler Anna: Bíborka és a varázsfőzet

7. Sophie Irwin: Hozományvadász hölgyek kézikönyve

A hét könyve pedig Mechler Anna: A virágtündérek titkai lett.

Először jellemzem egészben a sorozatot, majd külön-külön is írok róluk röviden. Először is, én a sorozat negyedik részével kezdtem, hiszen idén ez került fel a Merítés rövid listájára a gyermek szekcióban. Mindjárt elbűvölt maga a koncepció. Mindegyik könyv egy-egy gyógynövényt mutat be. Az első oldalon rövid ismertetőt kapunk róla, majd indul a mese. A virágtündérek meghatározó ünnepe a virágvarázslat, amikor Herba anyó varázslása nyomán kiderül, hogy abban az évben melyik virág választ magának tündért. Ez úgy derül ki, hogy az elvarázsolt szappanbuborékban megjelenik maga a növény, és az eddig egyforma szürke ruhás tündérek egyikének megváltozik, megszínesedik a ruhája. Nevet is akkor kap, ami illik a virágjához. Attól kezdve ő felelős a növénye jólétéért, illetve megismerheti annak gyógyhatását is. Nagyon tetszett a virágok részletes bemutatása, megismertetése.

Mindezt bűbájos illusztrációk támogatják meg, ami Láng Anna kezeit dicséri. Mindegyik tündér más és más, és ez a leírásban, de a rajzokban is megmutatkozik. Olyan jó megtapasztalni, hogy a jellemük és a viráguk milyen jól kiegészítik egymást. 

Egyszóval csodaszép ez a sorozat kívül-belül. No de nézzük őket sorban:

Olina és a varázsszirmok

Ő kapott egyedül kalapot, ami mindjárt szimpatikussá tette, hisze nekem is állandóan a fejemen van nyáron. Ezenkívül őt mindig könnyű megtalálni a tömegben. Különleges még a barátsága is egy embergyerekkel, Zselykével. Az emberek elől bujkálniuk kell a tündéreknek, Zselyke mégis látja és védelmezi őket. Ezért is különleges ez a kapcsolat. Olina védence az orbáncfű, ami bőrpanaszokra jó, és teaként elkészítve kedélyzavarokat gyógyít. 

Bíborka és a varázsfőzet

Legszebb ruhát Bíborka kapta. Virága a bíbor kasvirág, ami 2020-ben Magyarországon az Év Gyógynövénye címet is megkapta. Sokan irigykedtek gyönyörű ruhája miatt először a lányra, de nagyon jól kezelték ezt a barátai, így minden elsimult a végére. A kasvirág megfázás megelőzésére és kezelésére kiváló.

Nadin és a varázstégely

A fekete nadálytő 2021-ben lett az Év Gyógynövénye.

Ízületi és izomgyulladásra, zúzódásokra nagyszerű, én is rendszeresen használok ilyen krémet, az illatát is szeretem. Nadin sem egy átlagos lány, kissé teltkarcsú és ügyetlenke, mindig nekimegy valaminek, így tele van kék-zöld foltokkal. Hamar megtapasztalja növénye csodálatos erejét. 

Gerti és a varázsgömböcskék

Ezt olvastam először, és ez azért is különleges, mert egy fa a védenc, a vadgesztenye, ami 2023-ban lett az Év Gyógynövénye. Visszerek kezelésére fantasztikus,

édesanyám is szokta használni. Meglepetés volt viszont, hogy szappanként is használható a gesztenye. Gerti még szürke tündér korában segített a kartevők elleni hadjáratban, így teljesen jogos volt az ő kiválasztása. Szép kis sapkát is kapott, és vastag köpenyt, hiszen neki ősszel, a hideg időben is dolga van még a természetben.

Cili és a varázscseppek

A cickafark 2022-ben volt az Év Gyógynövénye. Sebgyógyító és étvágyjavító hatása a mesében is szerepet kap. Cili egy nagyon egyszerű és bájos lány, nem sértődik meg könnyen, mosolygós, bátor és barátságos. Épp ezért illik hozzá az egyszerű ruha és ez a sok helyen előforduló virág.

A sorozat utoljára megjelent része még nincs meg a könyvtárban, de izgatottan várok rá. Édesanyámmal teljesen beleszerelmesedtünk a sorozatba.

15. hét: Csak egy paródia?

 A 15. héten (április 8.- április 14.) hat könyvet olvastam el :

1. Luigi Pirandello: Az ezerarcú ember
2. Philip K. Dick: Emlékmás
3. Kő kövön... marad
4. Lucy Score: Amin sosem leszünk túl
5. Stepanka Sekaninové: Hétköznapi holmik krónikája
6. Kőhalmi Zoltán : A férfi, aki megölte a férfit, aki megölt egy férfit, avagy 101 hulla Dramfjordban

Ez utóbbi lett a hét könyve nálam. 

Az úgy volt, hogy egy skandináv krimi címkével kellett volna olvasnom egy kihíváshoz, csakhogy én nem szeretem őket, szerintem már olvastam annyit az évek során, hogy az bőven elég életem végéig. Azonban ezen a könyvön is rajta van a címke, és a kihívásgazdával egyeztetve én ezt olvastam erre a pontra. Milyen jól tettem! 

Paródia vagy posztmodern?

Kezdjük talán a műfajjal. Én, mint paródiát vettem a kezembe, de jóval többet kaptam ennél. Persze fergetegesen szórakoztam a könyvön, ez vitathatatlan. Azonban szerintem ez bőven elmegy posztmodern regénynek is, hiszen rengeteget reflektál magára az írás folyamatára és más könyveket is teljesen lazán kezel, szó szerint ki-be járkálunk más regényekbe is. Egyszóval nagyon meta a szöveg, és ezt díjaztam. 

Ide kívánkozik a külalak kérdése is: nagyon sok ötlet van a formátumban is, és itt a borítóra, a fejezetek eleji illusztrációkra gondolok, de a betűtípusokkal való játék is kreatív. Az egyik gyilkos például úgy bukik le, hogy az egyik betűt különös módon hajlandó csak leírni. Eleve nem különül el a kötetben a szó és az írás, szereplőink hiába "hallják" csak a másikat, valahogy az írást is érzékelik, ami nagyon izgalmas elgondolás. 

Aztán a narrátor is mindegyik fejezetben más: hogy miért? Az első narrátorról kiderül, hogy ő a gyilkos, a második is azzá válik a szerelem miatt, a harmadik rész elején nincs is elbeszélő, amikor már feltűnő a hiánya, akkor az egyik főszereplőnk veszi át ezt a szerepet, a negyedik részt a felügyelő narrálja, az utolsót pedig egy emberi fél ésszel rendelkező járőrkutya. Ezek a körülmények pedig rengeteg játékosságot engednek meg: a szójátékoktól kezdve, a szűkszavúságon keresztül a halmozásokig rengeteg kreativitást találhat itt az olvasó, ami már csak ezzel is különleges élménnyé varázsolja a regényt. Pedig akkor még nem is beszéltünk a különleges betűtípusokról, és a nemzetiségek, társadalmi csoportok egyéni hangjáról. 

A paródián magán nagyon jókat szórakoztam, volt, hogy hangosan felröhögtem, pedig ezt igen ritkán éri el nálam bármelyik könyv is. A szereplők kifigurázása jól sikerült. Az például, hogy a felügyelőnek mennyi baja van, és minden részben elveszti egy végtagját, de neki meg sem kottyan, már eleve tipikus, persze nagy túlzásokkal, de aztán jön a csavar, hogy a fa végtagokba rejti a mindennapi itókáját, a dohányát, stb. A társa pedig, bár csak egy kislány, egyre feljebb mászik a ranglétrán, közben egy iratszekrényben lakik. (??) Ennek is minden elemét jól kiaknázza asz író. Aztán persze megjelennek a tipikus alakok a lassú boncnokon kezdve az orosz maffiózókon keresztül a kémekig. 

A végét én is kicsit gyengébbnek éreztem, amikor még hiányzott 30 valahány hulla a 101-hez, és már szinte minden lehetőséget kihasznált az író. Itt is az írás nehézségére reflektál Kőhalmi Zoltán, hogy milyen nehéz határidőre írni, a címnek megfelelni, és értelmes befejezést rittyenteni. Az pedig, hogy miért is kell ennyi hulla, szintén nagyon kreatív és szórakoztató. 

Hogyan születik meg egy könyv?

Ezt a részét talán még inkább szerettem, mint magát a paródiát. Valahogy ez tisztelgés is könyvszakmában dolgozók előtt, mert olyanok is szereplők lesznek, akiket az olvasók nem szoktak látni. Pl.: a korrektor, a szerkesztő, a könyvtáros, a könyv ISBN száma, az író stb. Még ki sem nyitottam a könyvet, amikor erre már felkészített a fülszöveg, az életrajz, a meg nem írt könyvek listája. Aztán a fejezetek eleji képek is felcsigázzák az olvasót, hogy mi jön még itt? A nyomozó és a lány nagyon jól eltaláltak, maguk a párbeszédek is tipikusak, persze karikírozottak, de a nyomok és a következtetések is akkora bakugrásokkal haladnak, amin csak mosolyogni lehet. A kihallgatási módszerek (rossz fiú - jó fiú), a hallgatási nyomasztások mind- mind ismerősek lehetnek nemcsak a skandináv, de a legtöbb krimiből is. Az evési, ivási szokások, az északi hangulat is nagyon jól megjelenik. 

Nem tudom, hogy akik rajonganak az eredeti műfajért ez hogyan tetszhet, de én nagyon díjaztam minden kis ötletességet, amit felfedeztem benne, és mint paródia is nagyon jó, mert megvannak azok az aha- élmények, amikor ráismerünk az eredetire. 

Azért az is elmond valamit, hogy szinte az összes könyves közreműködő valahogy belekeveredik a bűnügyekbe. Kiemelkedő volt a helyesírást előtérbe helyező kapitány, aki az életét tette fel arra, hogy kiművelje embereit. A szektájuk és a "szent könyvük" nagyon jó vonal volt, amikor ezek leesnek az olvasónak, azok nagyot csattannak. 

Összességében én nagyon szerettem ezt a könyvet, gyorsan haladtam vele, és nevettem, kuncogtam rajta. Nekem sokféle humor bejön, és mivel elég olvasott vagyok, az utalásokat is többnyire értettem, ezért úgy éreztem, hogy nekem íródott ez a könyv.

5. heti könyv: Törött pohár

 Január 31 és február 4-e között két könyvet olvastam el, az egyik 

Scarlett St. Clair: A sötétség érintése

a másik pedig, ami a hét könyve lett nálam: 

Alain Mabanckou: Törött pohár  

Az írója egy kongói szerző, mivel a műve is Afrikában játszódik, nagyon hiteles a hangulata, bár furcsa. Erről persze a sztori és az írásmód is tehet. 

A történet

Az Útrakelt Hitel kocsmát a hatóságok be akarják zárni, mert érthetetlen módon zavarja a diktátort, hogy a tulajdonosa, Makacs Csiga jobb szállóigét talált ki, mint ő. Ez még hagyján, de az összes tudósa is egy hétig nem talál rá a hiteles, ütős jelmondatára. Azonban a nép meg akarja védeni a kocsmát. Makacs Csiga megbízza Törött poharat, egy lecsúszott tanárt, hogy írja meg a törzsvendégek történeteit, életútjait. Ettől kezdve megismerkedhetünk néhány emberi sorssal, végül magával a narrátorunkkal is. A sok kisiklott élet, a lecsúszott részegek sorsa nem éppen szívderítő, rengeteg tragédiával szembesülhetünk. Előre látható, hogy ebből nem lesz happy end. Mégsem ejt depresszióba a kötet. Ennek talán a narrátorunk szokatlan stílusa az oka.

Stílus

Ha azt mondanám, hogy az egész könyv egyetlen mondatból áll, nem mondanék teljesen igazat, hiszen nem nagy betűvel kezdődik a szöveg, hanem olyan, mintha éppen belecsöppennénk egy már folyó monológ kellős közepébe. Nincsenek pontok, csak vesszők. Teljesen asszociatív a narráció, de nem zavaróan vagy érthetetlenül az. Hiszen vannak azért "fejezetek", amik kis lélegzethez juttatják az olvasót, illetve a régi mesemondók ízességével és élményével is megajándékoz minket a szerző. Szóval egyáltalán nem fárasztó a szöveg olvasása, magával sodor. 

Már a szereplők "nevei" is nagyon szórakoztatóak, de találóak. A szemfüles olvasó pedig rengeteg irodalmi és popkultúrális utalást, hivatkozást fedezhet fel a szövegben. Mindez rendkívül élvezetesen megírva. Ez lesz a legmaradandóbb a könyvből. 

A szerző

 A szereplők elbeszéléseit persze fenntartással kell kezelnünk, mégis nagyon tanulságosak. Elgondolkodtató, hogy ki/ mi a legfontosabb az életünkben? Mennyi a saját felelősségünk sorsunk rosszabbra fordulása kapcsán, és mennyit hárítunk át a körülöttünk élőkre. Ugyanakkor fontos az egymásrautaltság kihangsúlyozása, a kapcsolatok fontossága, illetve a másik oldalon a magány és a elszigetelődés. 

Ugyan összességében csak 4,5 csillagot adtam a könyvre, de így sem volt vitás, hogy ez lesz a hét könyve. A hangulata lesz számomra a legmaradandóbb. Érdemes volt elolvasni, jó pillanatban talált rám. 

3. heti könyv: Platón és a kacsacsőrű emlős bemegy a bárba...

 A harmadik héten kicsit átcsúsztam a következő hét elejére, hogy meglegyen a hét könyve. Tehát a január 15-22-ig tartó időszakról beszélek. Vetélytársak :

• Hercz Júlia: Gyöngy és Rubin
• Kalas gyöngyi: Sandwich grófja és a nápolyi pizza

A nyertes mégis: Thomas Cathcart - Daniel Klein: Platón és a kacsacsőrű emlős bemegy a bárba... (Filozófia a viccek tükrében)

Amint megláttam a könyvtárunk katalógusában ezt a címet és a borítót, tudtam, hogy ezt el kell olvasnom. Természetesen édesapám rögtön lecsapott rá, de nem sokáig tartott neki az olvasás, és nagy tetszést aratott. Nemsokára én is belevetettem magamat. De hogy is állunk, 

A filozófia és én? 

Egyetemistaként kötelezően fel kellett vennünk egy filozófia kurzust, így én, hogy minél előbb túl legyek rajta, rögtön az első félévben beiktattam az órarendembe. Mondjuk jól beleválasztottam, mert az Életfilozófiák kurzus minden előzmény nélkül belecsapott a közepébe  Nietzschével, Henri Bergsonnal stb. Életem első egyetemi vizsgáján tehát megszenvedtem az olvasnivalókkal, de ötöst kaptam. Ennek ellenére nem szándékoztam több tantárgyat felvenni belőle. Csakhogy az évek során olyan érdekes témákról tartottak előadásokat a tanárok, hogy még 5-6 félévet legalább hallgattam belőlük. Lassan-lassan megszerettem őket. Sőt, kifejezetten szeretem, ha nemcsak ismeretterjesztő irodalomban, hanem regényekben is helyet kapnak. Olyat azonban még nem olvastam, ahol ezt a viccekkel kapcsolták össze.

A humor és a filozófia

Pedig nagyon jól megfértek egymás mellett. A könyv úgy épül fel, hogy a nagyobb fejezetek elején Platón könyvéhez hasonlóan két szereplő beszélget. Majd jön egy kis filozófiatörténet, magyarázva röviden a jellemzőit. Aztán néhány vicc, amit kicsit megmagyaráznak a szerzők, hogy hogyan is illik az adott a korszakhoz, eszméhez. Jó néhány oldalt becetliztem, sokszor hangosan felnevettem a vicceken. 

Következzen néhány kedvenc.

Metafizikához:

Mózes, Jézus és egy ősz szakállú öregember golfozik. Mózes elüti a labdát, csakhogy az a tavacska felé tart. Mózes erre felemeli ütőjét, kettéválasztja a vizet, és a labda biztonságban átgurul a túlpartra.

Jézus is hosszút üt a tó irányába, ám a labda nem esik bele a vízbe, csak lebeg fölötte. Jézus lazán odasétál a vízen, elüti a labdát, és az a lyuktól néhány centire megáll. 

Most az öregúr jön, elüti a labdát, az kirepül az útra, ahol egy szembejövő teherautónak ütközik, és visszapattan a pályára. Egyenesen a tó felé gurul, és egy tavirózsa levelére pottyan. Meglátja egy béka és a szájába kapja, de abban a pillanatban lecsap rá egy sas. Amint a  sas átrepül a pálya felett, a béka kiejti a labdát a szájából, és az pont belesik a lyukba. 

Mózes erre odaszól Jézusnak:

- Mondtam már, hogy utálok apáddal golfozni?!

28. old.

 

Episztemológia:

A vádlott ellen gyilkosság miatt indult eljárás. Erős bizonyítékok szólnak a bűnössége mellett, viszont nem találták meg az áldozat holttestét. Záróbeszédében a védőügyvéd egy trükkhöz folyamodik.

-  Tisztelt esküdtszék! Van egy meglepetésem az önök számára - egy perc múlva az az ember, akiről önök azt feltételezik, hogy halott, belép ebbe a tárgyalóterembe.

És az ajtó felé fordul. A döbbent esküdtek is mind odanéznek. Eltelik egy perc, nem történik semmi. Végül az ügyvéd megszólal: 

- Természetesen csak kitaláltam, hogy az áldozat be fog lépni. Ám önök mindannyian várakozással néztek az ajtó felé.  Mivel úgy vélem, ebben az ügyben alapos kételyek merültek fel az iránt, hogy gyilkosság történt volna, ragaszkodom hozzá, hogy jelentsék ki, a vádlott "nem bűnös".

Az esküdtszék visszavonul tanácskozni. De alig pár perc múlva vissza is térnek, és kimondják az ítéletet: "Bűnös."

- Hogy lehet ez?! - kiált fel az ügyvéd - Hisz nyilván voltak kétségeik. Láttam, ahogy az ajtót bámulták!

Mire az esküdtszék elnöke így válaszol: 

- Mi tényleg ezt tettük, de az ön védence nem

55-56 old. 

Maga a szöveg is humoros, erre is hozok egy példát:

A matematika filozófiájának nagy része meglehetősen szakmai jellegű és nehéz ügy. Az egyetlen dolog, amit tényleg tudnunk kell, hogy a matematika terén háromféle ember létezik: azok, akik tudnak számolni, és azok, akik nem.  

73. old.  

Végül következzen a relativitás:

Volt egyszer egy gazdag ember, aki már közel járt a halálhoz. Nagyon bántotta a dolog, mert keményen megdolgozott a pénzéért, ezért szerette volna magával vinni a mennyországba. Imádkozni kezdett, hogy megtarthasson valamennyit a vagyonából.

Az ima hallatán megjelent neki egy angyal:

-Sajnálom, de semmit sem tarthatsz meg.

A férfi könyörgőre fogta, hogy kérje meg Istent, enyhítsen a szabályokon. 

Az angyal újra megjelent a jó hírrel, hogy Isten ez egyszer kivételt tesz, egy bőröndöt magával vihet. A férfi örömében megtöltötte a legnagyobb bőröndjét aranyrudakkal, és az ágya mellé tette.

Nem sokkal később meg is hal, és megjelenik a mennyország kapujában. Szent Péter a bőrönd láttán rászól:

- Ezzel nem jöhetsz be!

De a férfi elmagyarázza, hogy van engedélye. A szent utánanéz a dolognak:

- Igazad van. Egy kézipoggyász lehet nálad, de ellenőriznem kell a tartalmát. 

Szent Péter kinyitja a bőröndöt, hogy átvizsgálja, mit talált a férfi annyira értékesnek, hogy ne hagyja hátra, majd felkiált:

- Nocsak! Utcakövek?

163. old. 

Én nagyon szeretem az ismeretterjesztő könyveket, mindig olvasok ilyet párhuzamosan az aktuális regényekkel. Manapság már annyira gördülékeny stílusban, humorosan tanítanak ezek a kötetek, hogy semmivel sem kisebb élmény ilyet a kezünkbe venni, mint egy szórakoztató irodalmat. Itt a jó példa rá. És hogy mi a címbeli vicc csattanója? Azt csak az tudja meg, aki elolvasta ezt a rövidke remekművet. 

 

 

 

 

2. hét: A Felemelkedés

 Január második hetében (8-14.) csak két könyvet olvastam, de nem bánom, mert mindkettő nagyon jó volt. Ezek:

1. Nicolas Binge: Felemelkedés

2. Sjón : Az Argó suttogása

Közülük az első nyerte azt a megtiszteltetést, hogy itt szerepeljen. 

Már maga a borító is nagyon impozáns, az keltette fel az érdeklődésemet. Aztán a fülszöveg is izgalmakat és feszültséget ígért. Ez meg is valósult, végig fenn tudta tartani a feszültséget számomra, alig vártam, hogy újra kezembe kaphassam a kötetet.

Mi is a műfaja ennek a könyvnek? Ezt nehéz meghatározni. Sci-fi, horror, kalandregény, lélektani, thriller. Igazság szerint én nagyon szeretem, amikor a műfajok keverednek, és az író jól meg tudja oldani azt, hogy ezek harmonizáljanak egymással. Szerintem itt ez sikerült. 

A borító is tartalmazza a fő szimbólumot, a hegyet. Ami csak úgy a semmiből ott termett, ráadásul minden normális hegy képzetének ellentmond. Például nincsenek mellette hegységek, a földtörténeti rétegek összekeveredtek rajta, a mikroorganizmusoknak rajta csak RNS-ük van, nem DNS-sük, ami minden földi életnek ellentmond stb. 

Izgalmas magyarázatokat találnak rá a szereplők, az egyik legfurcsább:

A szent hegy az összes vallásban előfordul. Az Olümposz, a Hara Berezaiti, a Meru-hegy. - Beszéd közben hevesen gesztikulált, és szinte sugárzott az arca. - De mi van akkor, ha ezek valóságosak? Mi van akkor, ha egyszerűen csak fizikailag hozzáférhetetlenné váltak? 

- Hová akarsz kilyukadni? - kérdeztem, miközben egy jéghideg széllökés süvített el az arcom mellett. - Azt akarod mondni, hogy az Olümposzon vagyunk? 

Thomas  megrázta a fejét, és elvigyorodott.

- Nem csupán az Olümposzon, hanem az idők kezdetétől létező összes istenség hegyén. Ha helyes az elméletem, Harold, akkor az emberiség történetének legszentebb helyén állunk.  (210 old.)

Maga a történet  (legalábbis az elején) egy Leslie L. Lawrence könyvhöz hasonlított, a hangulata mindenképpen. Hiszen adott egy kupac tudós, akik eddig legfeljebb csak hírből ismerik egymást, feladatuk, hogy kiderítsék miért/hogyan került ide ez a hegy, és felmásszanak a tetejére. Nem ismerik a megbízójukat, eltitkolnak előlük fontos információkat, egymásban sem bízhatnak stb. 

A formátum sem hétköznapi választás: levélregény, aminek ráadásul a sorrendje is bizonytalan. Eleve az idő egy központi kérdés itt, hiszen előre- hátra ugrálnak benne a szereplők, különös dolgok történnek körülöttük. 

SPOILER! SPOILER! SPOILER!

A hiperkocka mint teória és a magyarázata szerintem nagyon izgalmas, de viszonylag érthető volt. A kapuk elhelyezkedése és a használatuk, a térkép kiismerés külön érdekfeszítő. 

A lélektani része a dolgoknak is nagyon tetszett, a főhőseink múltjának a megismerése kifejezetten mélységet adott a történetnek. Néha még el is érzékenyültem. Ugyanakkor a hegy jó alkalmat adott a múlttal való szembenézésnek, a megbocsátásnak, az elengedésnek és a megbékélésnek. Ez pedig szép üzenete a regénynek. 

A mellékszereplők néha összefolytak számomra, azonban a fő karaktereknek jó volt a háttérsztorijuk, a legtöbbnek megtudtunk a múltjáról is valamit. Gideon személye számomra meglepetés volt például, bár valamit gyanítottam vele kapcsolatban. A testvérek azonban kicsit érthetetlenek maradtak, hiszen alig ismerték egymást, és nem volt bizalmuk egymás iránt sem. 

Azonban a legizgalmasabb az volt számomra, hogy mindenki megtalálhatja benne a maga magyarázatát. Hiszen ütköztetve van itt a vallásos és a tudományos világkép. A szabad akarat és az eleve elrendelés. 

A szabad akarat és az eleve elrendeltetés nem ellentétes dolgok, Harold. Egymás mellett léteznek.  (163. old.)

 

Vagy az intelligencia kérdése:

- Senki sem tudja, honnan származik az emberi értelem. Az ember kétségbeesetten vágyik a bizonyosságra, és ez arra kényszerített bennünket, hogy elfogadjuk az evolúciós folytonosság rendkívül kétes vázát.... Miért nincs átmenet?... Az emberiség intellektuális törekvései - a vallás, a tudomány, a kultúra és a történelem - egyedülállóak az egész világegyetemben. Mintha az élet egy bizonyos pontig fejlődött volna, azután az emberiség hirtelen tett egy kilencvenfokos fordulatot, és elindult egy teljesen másik irányba. Honnan származik tehát az intelligencia? (158. old.)

 

A vége (SPOILER!)

A vége nekem egy hangyányit csalódást keltő volt. Lehet, hogy azért, mert annyira fokozta a feszültséget, hogy a megoldás már nem ugrotta meg azt a szintet. Azonban igazán ügyes volt ebben is Nicholas Binge. Hogy mi van a csúcson? Nos, ez is értelmezés kérdése. Először azt hisszük, hogy ezek a lények - a leviatánok - uralják itt a terepet, akik eleve érdekesek a kollektív tudatukkal, de aztán megtudjuk, hogy ők is csak egy kísérlet eredményei. Ahogy mi is? Érdekes hobbi az, ahogyan vizsgálnak bennünket? De kiket rejt a többesszám? Földönkívülieket? A Szentháromságot? Ez a kérdés nyitott marad.

A könyv szerintem alapvetően olyan egyetemes kérdésre keresi a választ, hogy mi az életünk értelme? Erre csak egy záróidézetet hoztam ide:

- De mi értelme van? Ha minden előre eltervezett, akkor mi értelme van a cselekvésnek? ... 

- Ami meg  fog történni, az meg fog történni. Vagy már megtörtént, esetleg most történik meg. Rajtad múlik, hogy tartalommal töltsd meg. Rajtad múlik, hogy milyen szép lesz. (318 old.)