43. heti könyv: Egy kis székely hangulat

 43. héten (október 21-27.) 4 könyvet olvastam el:

1. Beh Mariann: Halmesék

2. Visky András: Kitelepítés

3. Baráth Katalin: Detektív kacér kalapban

4. Molnár Vilmos: Az ördög megint Csíkban

Kiütéssel győzött Molnár Vilmos könyve. Az egyik hónapban a Merítésben az ő könyvei kerültek sorba, ez irányította újra rá a figyelmemet az íróra. Ugyanis már olvastam tőle, és az is nagyon különös hangulatú volt, tele játékossággal és székely mesélőkedvvel, csakhogy szinte megfeledkeztem az írójáról. A cikk hatására azonban több kötete is felkerült a kívánságlistámra, és ezt meg is találtam a Tudásközpont, így ízibe ki is kölcsönöztem. 

Most is a szuper elbeszélésmód és a stílus ragadott magával. Annyira ízes ez a székely módi és furfangos ez az észjárás, hogy üdítő élmény volt ezt a kötetet olvasgatni. Szinte mindegyik novella tetszett. Valahol volt csattanó, néha inkább a csavarok domináltak, mégis kár lett volna kihagyni ezt a gyöngyszemet az olvasásim közül. 

Nézzük kicsit részletesebben, hogy mi is fogott meg bennük:

Bereczki Paula esete a marslakókkal: annyira groteszk és abszurd már az indítás is, hogy az ember nem tudja, hogy sírjon-e vagy nevessen. Az önzés és a vezetettség/befolyásolás párbajozott itt egymással. Nem biztos, hogy nyertünk a győztessel.

Béla kézre kerítése: Az ikrek mint probléma-forrás. De a rendőrségnek mindig van egy ütős kérdése a végén.

Félig titkos történet: Itt az elbeszélésmód és a szereplők nevének a helyettesítése bontja meg a normalitást.

Az ördög megint Csíkban: A székely mesék analógiájára íródott történet.

Történet Bolond Lináról és a Vörös Hadseregről...: Talán ez lesz a legemlékezetesebb darab a kötetből. Eleve a nagymamáról szóló történetek kiemelkednek a könyvből. Azonban itt a vekker és a vele való kalamajka, az abból való kilábalás nagyon vicces volt. Ugyanakkor sikerült a  feszültségfokozás is mesteri módon.

Öregapám csütörtökje: Hova tűnt a csütörtök? - hökkenhetünk itt meg.

Hagyma, avagy amikor nagyanyám...: Ez is nagy kedvenc. Mennyi mindenre jó a hagyma! Még a történelmi igazságtalanságok kikalapálására is!

Nagyanyám hokedlije: Kisgyerekként a világ. Számomra ez nosztalgikus volt.

A falvédőn: A bölcs mondások és az asztalnál való hallgatás szembeállítása.

Mese a szerencséről: Kinek mit jelent és mit tud vele kezdeni?

Mese az alvóbajnokról: Furcsa királyság és mese, de találva éreztem magam a lustaság tekintetében.

Mese a varas békáról: A Békakirály másképp, és a boldogan éltek utáni rész. Mit gondolt magában a béka? Boldog-e, hogy teljesült a kívánsága? Hogyan oldotta meg kicsit erőszakosan a helyzetet az após?

Mese a koalamackóról: Az énközpontúság kiirthatatlansága. A gondolatolvasás haszna annyi amennyit kezdünk vele? 

44. heti könyv: Egy eposzi hosszúságú regény

 44. héten (október 28- november 3.) négy könyvet olvastam, de az oldalszámok igazán impozánssá kerekedtek:

1. J. Goldenlane: Napnak fénye

2. Maya Motayne: Nocturne

3. Ewan McGregor - Charley Boorman: A hosszabb úton Afrikában

4. Mario Vargas Llosa: Háború a világ végén

Igazán nagyszerű olvasmányélmény volt mindegyik, de egy percig sem lehetett kétséges, hogy Llosa regénye lesz a hét könyve. Itt nem a jóság alapján döntöttem, hanem azt volt a meghatározó, hogy egyszerűen annyi időt töltöttem ebben a 904 oldalas könyvben, hogy teljesen ez alakította a gondolkodásomat, érzéseimet ebben a pár napban. Rengeteg gondolatot is ébresztett, amit közben jegyzetelgettem is, hogy el ne feledkezzek semmiről, így muszáj róla írnom pár sort. 

Ritkán érzem azt, hogy egy szépirodalmi mű ennyire beszippant, mint ahogy ez tette. A stílusa nekem nagyon feküdt, elámultam, hogy mennyire jó a mesélőképessége ennek az embernek. Pedig nem ez az első könyvem tőle. A Kecske ünnepe is maradandó benyomást tett rám, ehhez persze hozzájárult, hogy könyvklubon alaposan kiveséztük. Nekem A város és a kutyák annyira nem jött be, mint ahogyan rajonganak érte, de ennek valószínűleg az is az oka, hogy az ilyen Iskola a határon típusú fiús könyvek nem nekem íródnak. Még akkor sem, ha látom az értéküket és néha még könnycseppet is ejtek értük, maradandó rajongást nem keltenek.

Másodszori nekifutásom ez a könyvnek, és egy kihívás miatt olvastam most végig. Milyen jól tettem! A legfontosabb kérdés persze az, hogy miért robbant ki ez a háború? Miről is szól valójában? Hiszen amíg a Prédikátor és a hívei csak vándorolnak ide-oda Brazíliában, addig talán nem is tűnnek veszélyesnek. Sőt ahová megérkeznek, ott kitakarítják a temetőt, a templomot. "Szórakozást", változatosságot nyújtanak a sok, munkába belefásult embernek. Ráadásul elviszik magukkal a csonka-bonkákat, a falu szégyenét, azokat akik megrémítik őket, ezáltal megszabadítják a városkát egy súlyos gondtól. Nagyon érdekes az, ahogyan a Prédikátor igazán demokratikusan nem tesz különbséget senki között, mindenkit elfogad olyannak, amilyen, sőt a legjobbat hozza ki belőle. Pl.: a Natubiai Oroszlán, ez a félig állatszerű ember, akit csak kiközösítenek, mindenki, aki ránéz, csak undorodik tőle, lesz a Prédikátor jegyzője, aki mindent feljegyez, hiszen tud olvasni és írni, és nagyon okos. Vagy Apát Joao a véreskezű, kegyetlen bandita, aki szuper szervezőkészsége és taktikai látásmódja miatt a csapat tábornoka lesz, aki békeidőben is szervezi a település életét stb. 

Ahogy azonban letelepednek, elfoglalva a báró egy földdarabját és várost, templomot építenek rá, rögtön hadsereget küldenek ellenük. Megjegyzem, nem a báró kérésére, mert ő azzal járt volna a legjobban, ha hagyják őket ott békén - hiszen nem volt ezeknek a vallási fanatikusoknak semmilyen támadó szándékuk-, így a háborúval azonban mindent elvesztett, a földjeit, a javait, felégették a kúriáját, megőrült miatta a felesége stb. Természetesen a politika, a köztársaságpártiak nem nyugodhattak, és minden "ideológiájukkal, elvükkel" ellentmondva nem viseltek el egy másfajta gondolkodást. Céljaik nemességének alátámasztására még összeesküvést is alkottak, hogy a monarchisták bérencei ők, akik titokban fegyvereket szállítanak nekik, sőt még a britek szövetségesei is! Az anarchista szereplőnk is azért akar annyira eljutni Canudosba, mert annyira hasonlónak látja a céljaikat. A vallási fanatizmus és az anarchia tehát testvérek lennének a hatalom ellen? Azonban Llosa nem ad erre választ, marad a háború érthetetlensége, legfeljebb egyes véleményeket bont ki jobban, hogy érthető legyen a szituáció.

Érdekes kérdés az is, hogy hogyan tud a Prédikátor fanatizálni? Vallási fanatikusok ők egyáltalán? Vagy csak másképpen, a katolikus vallást jobban betartva akarnak élni? A félreértések elkerülése végett egyáltalán nem támogatom a fanatizmust, csak elgondolkodtam rajta, hogy mi az a határ, amitől már elvakultságról beszélünk és nem más világnézetről. Egyértelmű, hogy a Prédikátor egy nagyon karizmatikus ember, aki képes magával ragadni tömegeket, és a saját céljaira felhasználni. De mik is ezek a célok? Az ő jóléte? Nem. A vallás megtisztítása? A háború? Hiszen nem ő kezdte, nem is provokált. Az, hogy a háborúban a gyerekek, nők, öregek, fiatalok képesek meghalni érte? Meddig dönthet egy ember maga, és mettől van befolyásolva? Szerintem nem olyan fekete-fehér ő sem, mint senki sem ebben a könyvben, ami nagyszerűvé teszi ezt a szöveget. Ha pedig már fanatizmusról beszélünk, a másik oldal sem jobb, hiszen Moreira César ezredes, akit Toroknyesőnek is hívnak egy fikarcnyival sem jobb, sőt. Csakhogy ő egy szervezeten belül, a hadsereg által szentesítve követi el a vérengzéseit. Akkor az már jól van? 

Szerettem az elbeszélésmódot is. Kezdjük azzal, hogy nagyon olvasmányos. Aztán úgy épül fel, hogy a mesélés közben epizodikusan egy-egy szereplő múltjáról és személyiségéről, céljairól is megtudunk valamit. Ezek mindig látszólag random módon kerülnek szóba, valójában azonban nagyon is jól megszerkesztetten, tudatosan elhelyezett részek. Van benne valami játékosság is azáltal, hogy előreutal: mi történik majd a szereplővel. Ez egy-egy mondat, viszont vagy igaz, vagy csak pletyka, amit az egyik tábor hisz. Aztán akik nézőpontkarakterek, és azt gondoljuk, hogy főszereplők, azok egy része a könyv közepén váratlanul meghal. Az olvasó meg csak néz bambán, hogy akkor most mi van? Akik pedig állítólag meghaltak, azok nagyon is élnek, sőt megszöknek a harcok közepette. Szerintem ezzel is a háború bizonytalanságát, értelmetlen pusztítását mutatja be az író.

A háború persze maga kegyetlen és a vége felé egyre kegyetlenebb. A harctechnikák, az ellenség életének a megkeserítésére kifogyhatatlan az ötlettár. A hadsereg először nem is érti, hogy hogyan tudtak győzni a fanatikusok ekkora túlerő ellen. Második körben, már az okosabb tábornokok nem is vállalják a fővezérséget, ahogy erre (túl későn) a kapitány rájön (nem is olyan kitüntetés ezt a háborút vezetni, nem az érdemeiért kapta ezt jutalmul). A szóbeszédek keletkezése,  a legendaképzést is gyönyörűen bemutatja a könyv. Aztán a bűntudat kezelése, a megbocsátás és annak elfogadása, aztán az ismételt kételkedés is szemléletesen megjelenik bizonyos szereplőknél. Jó volt, hogy a katonák szemszögét is láttuk, az ő gyarlóságaikat, mégsem lettek ezzel főhősökké, szimpatikusokká. Azonban ezzel legalább nem lett egyoldalú a történet. 

A végén pedig szóba kerül az is, hogy mi is az árulás? Az, ha megadják magukat? Utána a katonaság mégis lemészárolja őket és meggyalázza a holttestüket? Vagy ez csak egy félreértés? Kegyetlenség volt a fehér zászló alatt vonulók megölése, vagy segítség, hogy ezt az ellenség ne tehesse meg? Ki tudja mi történt volna? Mindenesetre az, hogy a hadsereg felégette és utána porig rombolta a települést, a keselyükkel etette meg a temetetlen ellenséget inkább ez utóbbit valószínűsíti. A Prédikátor testét is az óceánba vetik, azzal a céllal, hogy ott nem találhatják meg a hívei. A báró azonban meglepetéssel fedezi fel, hogy hajók járnak oda virágkoszorúkkal. Hiába, a híveket nem lehet visszatartani a mártírjaiktól. Ráadással a "vaksi" újságírónk, akit nem győzött meg az, hogy ott élte át a háborút a fanatikusok között; is valamennyire érintve lett, mert a végén könyvet akart írni az eseményekről. Szóval mindenkit elgondolkodtatott ez az esemény, és senki nem mehetett biztosra. Mint ahogy a való életben is történik. 

Kivel azonosulhatunk? Ez nehéz kérdés. Hiszen akiket a végén megszeretünk, akikért izgulhatunk, azoknak is bőven van vaj a fülük mögött. Ezt pedig nem is rejti véka alá Vargas. Mindegyik esendő ember, aki keresi a boldogságot, az élet értelmét vagy beletörődik az értelmetlenségbe, a parancs-teljesítésbe. Egyszóval mint az eposzok, ez is a lét alap kérdéseivel foglalkozik, miközben rendkívül komplex és összetett a kép.

Szereplők

Nagyon érdekes, hogy a Prédikátort mindig csak kívülről látjuk, más szemszögén keresztül, így nem is ismerjük meg, csak bizonyos oldalait. Szerintem alapvetően nem is ő a főszereplő, inkább a belső emberei. Illetve az a hatás, amit rájuk kifejtett, és ezáltal az útváltással az életük, jellemük változása, fejlődése. 

Apát Joao: A bandavezérből lett főember, akit rémtettei miatt Sátán Joao-nak hívtak a Prédikátor előtti időkben. Nem igazán tudjuk, hogy ő hogyan hal meg, de vele ér véget a könyv, így Llosa számára is érezhetően fontos személy. Nekem nagyon szimpatikus volt a hűsége, az, hogy megtalálta magát az egyik széphistória szereplőjében, amit a Törpe mesélt neki, és ezen igazán könnyezni tudott az a kemény férfi, akit senki soha nem látott sírni. A szervezőkészsége, a kreativitása, az hogy minden apró részletre figyelt, ugyanakkor átlátta az egész képet igazán hasznos emberré tette. 

Gall: Az anarchistánk, aki a fejformából mondta el az ember jellemét, csak a magáéból nem tudott jósolni. Akinek meggyőződése volt, hogy ugyanazok a céljai, elvei mint a Prédikátornak, csak ő egy kicsit eltévelyedett, és egy beszélgetés mindenképpen harcostársokká változtatja őket. Mégsem jut el a városig, mert bűne, és bosszúállója utolérte. Az ő sors is tragikus és szomorú valahol.

Joaquim atya: Aki nincs teljesen meggyőzve, mégsem tud szabadulni a Prédikátor hatása alól. Igazából, amikor a hadsereg elfogja, az lendíti át a holtponton, és akkor válik igazán a fanatikusok hívévé. Azonban ő szerzi az élelmet, a felszerelést a körülzárt táborba élete kockáztatásával.

Vaksi újságíró: Ő nagyon érdekes személy, akivel mégsem tud igazán szimpatizálni az ember, mert gyáva és állandóan nyavalyog. Mégis paradox módon ő fogja megírni a háború történetét, pedig még akkor sem érti a hatást, amit a Prédikátor kifejt. A boldogságot is szinte ő találja meg egyedül a könyvben.

A báró: Na, ő sem egy érdektelen valaki. Kezdetben egy politikai tényező, a végén azonban már csak egy megtört ember, akit még az sem tesz elégedetté, hogy régóta elfojtott, titkolt vágyát kielégíti. Azonban mégis ő tud szinte mindenről, mert különböző emberek elbeszélgetnek vele, elmesélik a dolgaikat. Mégis kívülálló marad. A világlátása, gondolatai azonban említésre méltóak. Pl:

A politikai szerepet mások hiányosságai miatt vállalta, a többiek túlzott ostobasága, nemtörődömsége, romlottsága késztette rá, nem pedig saját elhivatottsága. Mindig bosszantotta, untatta a politika, ízetlen, nyomasztó feladatnak tartotta, úgy érezte, jobban megnyilvánul benne az emberi gyarlóság, mint bármi másban.

847. old.  

 

 Lehetne még sorolni a rengeteg érdekes szereplőt, az ő jellemfejlődésüket, de inkább olvassátok el a könyvet. Garantáltan sok beszédtémát ad! 

42. hét : Egy szeretett sorozat

A 42. hét (október 14-20.) igazán nagy dilemmát okozott. 4 könyv közül választhattam, de kettő nagyon versengett egymással.

1. Maddison Michaels: A királynő védelmében

2. Maros András: Kávéházi pillanatok

3. On Sai: A háború titka

4. Daniel Arasse: Festménytalányok

Igen, az utolsó kettő kelt birokra egymással, végül a magyar szerző győzött, de csak azért, mert az egész sorozatot vettem figyelembe itt a záró kötetnél. 

Nem lett kedvenc, de az öt csillagot simán megérdemli. Kezdjük akkor először a kifogásaimmal:

• Szinte átszáguldoztunk az eseményeken, nagyon gyorsan történt minden, nem jutott idő semmit normálisan kifejteni, nemhogy megélni! Annyi minden volt ebben a záró kötetben, amiből három könyvet is lehetett volna írni. Persze, értem én, hogy nem akarta már tovább húzni a sorozatot On Sai, de így egy kis hiányérzetem maradt.
• A vége nyitott, ami nem is lenne baj, hiszen tervez egy másik sorozatot is írni a mellékszereplőkkel a szerző, de a főszereplők végső döntését kicsit megúszósnak éreztem. Értem én, hogy fiatalok, meg világot akarnak látni, meg kipihenni a fáradalmakat, de akkor is. Ők igazán tudhatják, hogy milyen a felelősségvállalás, ezért kicsit a jellemük ellen valónak éreztem a választásukat.
• A 3,5 kötet miatt itt is jobban érdekeltek a mellékszereplők, mint Licérc és Ria, ezt pedig kicsit kínosnak éreztem.

Ezen aggályaim ellenére nagyon szerettem ezt a regényt. A stílusa, a fordulatok, a cselekményszövése és a mondanivalója, a dilemmái elsöprőnek bizonyultak. A legnagyobb erénye számomra a testvéri kapcsolatok. Elsősorban természetesen az ikreké, akik imádnivalóak együtt minden különbözőségük ellenére. Az, ahogy Roan kitárulkozik a húgának,minden félelme ellenére, az csodálatosan bátor dolog. Ria is elismerést érdemel azért, ahogy felismeri, mennyire nincs tisztába a saját öccse személyiségével, hiszen ő mindig a háttérbe húzódott. Az, hogy ennek ellenére fél szavakból, mozdulatokból is értik egymást, fantasztikus. Ilyen a testvéri szeretet, kérem szépen, és nagyon csodáltam, ahogy ezt On Sai érzékeltetni tudta. 

Azonban Lidérc és a testvéreinek a kapcsolata is megérne egy misét. Azok szeretete nem ennyire látványos, de ugyanolyan valóságos. A könyv elején látunk ebből többet, amikor még a táborban vagyunk. Apropó tábor! Szerettem az ottani dinamikákat, a tábornokokat, főleg az igézetleneket. No és persze Delont. Ez az ember kiismerhetetlen, igazi szürke eminenciás, de egyre jobban kedvelem az ő karakterét, mert ő az a kiszámíthatatlan, izgalmas figura, aki minden jelenetbe fordulatot tud vinni. Alig várom a sorozatát!

Az ellenség szempontja, az ő táboruk is nagyon izgalmas. Az, hogy a mágia nélkül mire mentek a tudományos fejlődéssel, és ezekre mennyire rá tudtak csodálkozni Riáék. A kompromisszumok miatt nyertek időt és egy kis teret a cselekvésre. Jó volt ide is bekukkantani kicsit. 

Szokás szerint nagyon élveztem a szervezkedést és a politikai intrikákat, akárhol is voltunk. Szerintem ezek nagyon üdítően hatottak, mert sohasem lehetett tudni, hogy milyen irányba megyünk tovább. A király halálával például egy olyan hatalmi űr kerekedik, amit nem láttunk jönni, amíg fel nem bukkan egy elfelejtett rokon, aki nagy izgalmat és erőt, instabilitást vitt az addigi is elég ingatag helyzetbe . A szigetről érkezettek életmódja és felfogása is nagyon különleges volt. Remélem, belőlük is többet kapunk majd a következő sorozatban. 

A polgárháború romjaiból is életet kell fakasztani. Itt is nagyon tetszettek a munkamegosztások és a megoldások. Hogyan büntessék meg a foglyokat? Hogy békítsék meg a háborgó természetet? Itt is az látszott, hogy a reformok és a változások csak fokozatosan jutnak el a köznéphez, akik csak lassan alakulnak. Az is életszerű, hogy nem mindenki kedves és segítőkész azonnal sem Riával, sem Lidérccel. 

Végül pedig a mondanivaló, ami átsüt a könyvön, nagyon kedvemre való. Itt is érezni lehet a hívő keresztyénséget. No nem annyira direktben, mit a sci-fi sorozatában, kicsit bujtatottan, de határozottan. Ezt a bátor kiállást a mai ellenséges világban nagyon díjaztam. Ezen felül pedig egy csomó dilemmát, erkölcsi kérdést dob be csak úgy menet közben a magyar írónő. Pl:

Minden ember dönthet, hogy elveket követ-e, vagy a tömeget, és ez nem az ész vagy a tanultság mennyiségén múlik, a belső iránytű mindenkiben jelen van, mind érezzük, mi a helyes és mi a helytelen. 

301. old.  

Egyszóval nem tudtam nem kedvelni ezt a várva várt regényt. 

41. heti könyv: Egy sorozatgyilkos nyomában

 41. héten (október 07-13) hat könyvet olvastam el:

1. Elizabeth Hoyt: Színlelt szerelem
2. Washington Irving: Vázlatkönyv
3. Janikovszky Éva: A lemez két oldala
4. Karen Rose: Számolj tízig
5. Varga Katalin: Én, te ő
6. Éluard versei

Ebből most kiemelkedett számomra Karen Rose könyve. 

Tudtam, ha a kezembe kerül, végig akarom majd darálni, hiába 700 oldal feletti. A sorozat eddigi darabjai is ilyen hatással voltak rám. Ebben a részben a tűzoltóság és a rendőrség együtt nyomoz egy sorozatgyilkos után. A legjobban az a kérdéskör ragadott meg, hogy mi alapján válik a bűnöző azzá, amivé. Mai divatos elmélet szerint a traumák miatt, a családi háttér, rossz bánásmód miatt. Az egyik főszereplő, Reed azonban ezt elutasítja, mert szerinte minden a döntésen múlik. A legtöbb gyilkos dönthetne úgy, hogy mindezek ellenére ő nem öl, hanem egy másik utat választ. Hiszen sokkal többen éltek át traumákat, mint ahányan sorozatgyilkosokká váltak. Mert ők így döntöttek. Nagyon szimpatikus és elgondolkodtató számomra ez a vélemény. Különösen, mert vasárnap épp erről volt szó egy evangelizáción: manapság a bűnt már nem tartjuk bűnnek. A jót rossznak látjuk, a rosszat jónak. Így nem lehet javulni, gyógyulni. Csak akkor, ha az embernek van betegségtudata. Ha tudja, hogy rosszat tesz, és nem csak megvonja a vállát az embertársa halála láttán, mondván megérdemelte. 

Lényeges szerepet játszik a szociális hálózat nem jó működése és a nevelőszülők nem ellenőrzése is. Azonban az a jó, hogy a példák nem egyoldalúak, vannak kitűnő példaképek is. A javítóintézeti iskola is tanulságos volt. Voltak ott benn olyan gyerekek, akiktől már akkor félt a tanári kar. Mi lesz akkor, ha kijárják az iskolát, szabadon távozhatnak és rászabadulnak a társadalomra? Ugyanakkor nem lehet fogva tartani őket, hiszen milyen indok az, hogy félelmetesek? 

Gyilkos sokszor tévedésből mást öl meg, mint akit szándékozik. Azonban egy fél pillanatot sem szán arra, hogy sajnálja őket, sőt. Ők a járulékos veszteségek. Ez az érzéketlenség azért már sugall valamit. 

A szerelmes párunk között jól működött a kémia, a konfliktusaik, a beszélgetéseik, a dinamikájukat szerettem. Érdekes volt mind a kettejük családi háttere is. Jó volt, hogy a másik oldalt is megmutatta a szerző. Az áldozat iránti érzékenység Mia szempontjából egyértelműen ebből fakad. Szerettem a testvéri kapcsolatokat is. Itt is megmutatkozik sokféle oldal. Az anya szerepben szintén. Ezek a sokszínűségek tették emberivé a sztorit. Jeremy pedig külön kedvencem lett! 

Amiről eddig írtam, az a hátteret szolgáltatta csak, de ez elengedhetetlen egy remek könyvhöz. Az előtérben egy akciódús, izgalmas nyomozást láttunk sok mellékszereplővel, rengeteg hullával, néhány zsákutcával, és végül egy jóleső lezárással. Jöhet a következő rész!

24. heti könyv: Egy sorozat befejező része

 A 24. héten (június 10-16.) 9 viszonylag vékony, de emlékezetes könyvet olvastam el: 

1. Mechler Anna: Nadin és a varázstégely
2. Szendrői Csaba: Féyn
3. Mechler Anna: Cili és a varázscseppek
4. Jeaniene Frost: Síron innen, síron túl
5. Katherine Kressmann Taylor: Címzett ismeretlen
6. Oscar Wilde: Bunbury
7. Sarkadi Imre: Elveszett paradicsom
8. Diana Soto: Kitka Bence Balatonalján
9.  Kállay Eszter: Vérehulló fecskefű

Ezek közül, talán meglepő módon egy sorozat záró kötetét választottam. 

Cat és Bones sorozatát már olyan régen kezdtem el, hogy nem is emlékszem a pontos dátumra. Eleinte sorra jöttek ki a részek, aztán már egyre ritkábban. Szinte le is mondtam arról, hogy be tudom fejezni. Pedig nagyon tetszett már az elejétől kezdve. Az volt benne a legjobb, hogy mivel 7 részes sokáig együtt maradhattunk a párral, és a kapcsolati dinamikájuk fejlődését is szemmel tarthattuk. Különben rájöttem, hogy ez nálam nagy előny, amikor nem az oltárnál ér véget a történet, hanem a hétköznapi nehézségeket is megláthatjuk, azt, hogy azokkal hogyan birkózik meg a pár, és ezáltal hogyan lesz erősebb, szilárdabb a kapcsolatuk. Itt pedig ezt bőven megkaptuk. 

Ez a zárókötet nagyon fordulatos volt, néhányszor meglepődtem, hogy merre kanyarodtunk el. Érdekesek a mellékszereplők is, akik már ismerősként látogattak vissza a dolgok sűrűjébe. Iant itt is szerettem minden keménykedése ellenére. Mencheres pedig az egyik legizgalmasabb szereplő az őserejével, bölcsességével. 

A kérdés itt is az volt: Kiért mit áldozunk fel? Mi van, ha nem mi nyerünk? A titkok néha veszélyesek lehetnek szeretteinkre. Még itt is előkerültek újabb családi titkok. A kislány és a kísérlet brutális volt, a vége pedig megható.

Nem biztos, hogy újraolvasnám ezt a sorozatot, de nekem akkor is az egyik legjobb vámpíros sztori marad, amit valaha olvastam. Nem utolsó sorban pedig nosztalgikus érzéseket kelt az ifjúságom felé, amikor belevágtam az első részébe. 

31. hét: LYUKAS HÉT

 A 38. héten (szept. 16.-22) olyan történt, ami eddig még 2024-ben sosem. Csak egy könyvet olvastam el, ez pedig :

1. Cserháti Éva: Az Albatrosz- rejtély

Azonban nem éreztem jogosnak, hogy akkor ez is legyen a hét könyve, hiszen nem volt vetélytársa. Másrészt kicsit sok bajom volt a könyvvel ahhoz, hogy heti könyv lehessen. Így inkább lyukas hétnek nyilvánítom ezt, nem írok semmiről.

20. hét: Egy sokszínű sorozat

 A 20. héten (máj. 13-19) négy könyvet olvastam el:

1. Sarah Winman: Csendélet

2. Jud Meyrin: A kastély réme

3. Sabrine Jeffries: A herceg hitvese

4. John Scalzi: Szellemhadtest

Ezekből ismét a sci-fi került ki győztesen. 

Öcsém már felkészített, hogy ennek a sorozatnak az az erőssége, hogy minden rész más stílusban íródott, mintha nem is ugyanaz az író írta volna. Így is lett. A Szellemhadtest már a címével is felkeltette a kíváncsiságomat, hiszen pont arról a hadsereg - egységről szól, amelyik a legtitokzatosabb, legrejtelmesebb, éppen ezért a legizgalmasabb is. Szinte teljesen más szereplőgárdát követünk figyelemmel, csak néhány átfedés van köztük. Alapvetően kevésbé humoros, mint az első rész, de ez talán a téma fajsúlyossága miatt is lehet. 

Az azonban, ami miatt annyira szeretem a sci-fiket - az, hogy elgondolkodtatnak alapvető, erkölcsi dilemmákon- itt is abszolút megvalósul, méghozzá talán kicsit hangsúlyosabban is, mint a Vének háborújában. Néhány példa:

• Mi számít árulásnak? Mi vesz rá valakit erre? Mi az a határvonal, amin átlépve az árulás?
• Az agyáttöltéssel egy másik ember vagy, vagy a gondolkodás determinál? Két ember vagy egyszerre?
• A humor mint a szellemhadtestben kivesző valami. Mi a humor? Kivehető-e az emberekből mint szükségtelen valami?
• Mi van, ha az ellenségnek kell dolgoznod? Megbízhatnak-e benned? Neked milyen választási lehetőségeid vannak ennek kapcsán? 
• Ki-mi áll a háború hátterében? Milyen céllal? Hogyan tudja ezt elfedni mások manipulálásával? 
• Hogyan csapható be az ellenfél? Technikai átverések
• Miért ad egy fejlett nép korszerű technológiát egy totál fejletlennek? Ez utóbbi mit tud ezzel kezdeni? Nem a saját halálos ítéletét írja ezzel alá?
• Mi a helyes döntés, amikor látszólag nincs helyes döntés?
• Mi múlik a döntéseinken? 

A vége pedig most is olyan csavarral zárul, ami miatt kíváncsian veszem majd kezembe a következő részt. Valamit tud ez az ember!

40. heti könyv: Ismeretterjesztés szórakoztatva

 40. héten (szeptember 30.-október 6.) csak három könyvet olvastam, cserébe azonban mindegyik tetszett:

1. Romsics Ignác: Hérodotosztól Harariig

2. Kate Golden: Ónix hajnala

3. Fábián Janka: Történelem és romantika

Ez utóbbi lett az e heti győztes. 

Már a megjelenésekor felfigyeltem rá, és amikor láttam, hogy a könyvtárunk beszerezte, akkor rögtön elő is jegyeztettem. Nagyon szép és ízléses lett a borító, az egész könyv kívül-belül igényes. 

Nem sokkal ezelőtt olvastam el az Így szerettek ők második kötetét, ami felületesen nézve hasonlíthat ehhez a kötethez. Ha így is van, nekem ez vitte el a pálmát. Különben egyetlen egy sztori van benne mind a két könyvben, de az is más aspektusból elbeszélve. 

Itt 3-4 oldalt kap egy-egy történet, ami bőven elég ahhoz, hogy Fábián Janka elmesélje nekünk a lényeget sallangoktól mentesen. A fejezet végén pedig van egy hosszabb idézet, ami alátámasztja a mondottakat. Tudni kell, hogy itt nem csak szerelmekről olvashatunk, hiszen egy-egy fejezet csak érdekességeket tartalmaz pl. a Kisfaludy- gőzősről vagy a Bercsényi huszárokról. Néhány történet olyan fordulatos, hogy simán lehetne belőle regényt is írni. 

Számomra a legmegdöbbentőbb fejezet Batthyány élete és története volt a két nővel. Ezt még sehol nem hallottam, hüledeztem is rendesen.

Minden részlet nagyon történelem-hű volt a könyvben, ahol nem állt elég információ a rendelkezésre, ott Fábián Janka meg is mondja, hogy egyenlőre csak ennyit tudunk, amiből ezt és ezt a tanulságot vonhatjuk le. Ami még nagyon megdöbbentő volt számomra, hogy sok olyan dologról beszámol az írónő, ami számunkra, átlag magyarok számára ismeretlen dolog, de a nagyvilágban erről tudnak, megemlékeznek róluk, büszkék rájuk. Kicsit szégyellhetjük magunkat ezért.

Ajánlom mindenkinek sok szeretettel, azoknak is, akik nem szoktak ismeretterjesztő munkákat olvasni, mert egyáltalán nem száraz, nagyon olvasmányos és lebilincselő.

21. hét: Egy sorozat második része törvényszerűen gyengébb, mint az első?

 A 21. héten (május 20-26) kilenc könyvet olvastam el:

1. Monica McCarty: A Bajnok

2. Móra Ferenc: A didergő király

3. Gazdag Erzsi: Mesebolt

4. Jennifer L.Armentraut: The Struggle - A küzdelem

5. Gráczer L. Tamás: Az Úr szukái

6. Julie Klassen: Zabolátlan szerelem

7. Csukás István: Süsü a sárkány

8. Andersen: A vadhattyúk

9. Susan Elizabeth Phillips: Zsák a foltját

Ebből a palettából ismételten Gráczer L. Tamás került ki győztesen. Válaszolva a kérdésre: itt nem, csak a világ, amibe visszatérünk már megszokottabb, nem üt akkorát, mint elsőre. Persze az író ezt is próbálja izgalmassá és újszerűvé varázsolni. 

Szilágyi Erzsébet, mint megbízó és történelmi személy nagyon izgalmas volt számomra, és néha nagyon ellentmondásos, nem mondanám, hogy megszerettem. 

Aztán a budai hóhérunk is bajban van, sürgősen hóhérsegédre lenne szüksége, mert kettesben nem bírják a sok munkát, csakhogy ez nem egy népszerű munkakör. 

Az új megbízás a mai Margit-szigetre szól, ahol a különböző rendek viszályai, harcai folynak egymással. Ráadásul a király szeretné, ha Margitot a pápa boldoggá avatná, épp ezért egységes, harmonikus képet kellene mutatni. Csakhogy közbejön egy-két apró- cseprő gyilkosság, sok titok és tagadás. A hóhér pedig a közelébe sem mehet(ne) a kolostornak a sok szokás, hagyomány és törvény miatt. Ezért kénytelen Reginával együtt cselhez folyamodni. Szerettem, hogy Regina itt többet szerepel, jobban bevonódik a nyomozás menetébe. 

Kicsit Marcus múltjáról is többet megtudunk, bár még most is csak sejtetés szintjén. 

Összességében ez is olyan izgalmas és letehetetlen könyv volt, mint az első. Már csak egy kérdés maradt hátra: hol van a következő?

13. hét : Egy mestermű

 A 13. héten (március 25-31) hat fantasztikus művet olvastam el:

1. Alex Schulman: Az állomás

2. Lynn Messina: Gyalázatos megtévesztés

3. Patkó Ágnes: Halálos rozé

4. Frank Schätzing: Mi van, ha megmentjük a világot?

5. Rejtő Jenő: A szőke ciklon (hangoskönyv)

6. Ódor Fanna: Színe-visszája (Böjti morzsák)

Nehéz lett volna ezek közül a művek közül választani, ha nem emelkedik ki annyira közülük Alex Schulman regénye. 

Már maga a borító is gyönyörűséges és rejtelmes, ráadásul funkciója is van, hiszen fontos motívumokat tartalmaz a könyv beltartalmára vonatkozóan.

Nem könnyű olvasni ezt a könyvet, mégis egy nagyon erős mezőnyben lett a 13. hét könyve nálam. Megfacsarta a szívemet rendesen. A szereplőket minden gyarlóságuk ellenére, vagy éppen azért nagyon szántam. Egyiket sem tudtam utálni, pedig mindegyik kegyetlen és szívtelen valamilyen módon, mert ahogy fokozatosan kitárult a múltjuk, úgy láttam azt is, hogy milyen magányosak, mennyire nem tudják kifejezni az érzéseiket, mennyire nem értik a körülöttük élőket, a „szeretteiket”. Ezzel pedig olyan tehetetlenség- érzés jár együtt, hogy azt gondoltam, mennyi elvesztegetett élet és lehetőség!
Három nézőpont-karakterünk van és egy vasúti állomás, illetve maga az út is, ami lehet szimbolikus is, de nagyon kézzelfogható és tragikus. Harriet az egyik, aki az egész könyv csomópontjában áll, hozzá fut be minden szál, illetve tőle indul, Oskar az egyetlen férfi, aki szót kap és Yana, aki csak megérteni vágyik a múltját és a jelenét. Ezek mellé társul még egy kiemelkedő szereplő, aki azonban nem kap saját hangot, mindig csak valaki más nézőpontjából látjuk, ez pedig Harriet apja. Kiemelkedő jelentőségű téma ebben a regényben az apa- lánya kapcsolt két szinten is. Ezt nagyon ritkán látom könyvekben kibontva, így nagy élmény volt ezt olvasni itt, még ha ezek enyhén szólva sem pozitív példák.
Zseniális a szerkezete és a felépítése ennek a könyvnek, ahogy összefutnak a szálak, az aprólékos, de szisztematikus felépítménynek, ahogy haladunk vissza a múltba, ahogy egyre több minden a helyére kerül, ahogy meglátjuk végül az egész képet. Ezeket pedig nemcsak a szereplők döntései, cselekedetei határozzák meg, hanem a fatális véletlenek, a nem- oda – figyelés, az önzés és sértettség.
Mégiscsak írok erről a könyvről majd egy bővebb blogbejegyzést, csak vissza kell vinnem a könyvet a könyvtárba, így most gyorsan lejegyeztem néhány gondolatomat. Meghatározó Állomása ez a mestermű az évemnek!

14. hét könyve: Egy nehéz téma

 A 14. héten (április 1-7) öt könyvet olvastam el:

1. Aline Ohanesian: Orhán öröksége

2. Rita Falk: Szilváspite - összeesküvés

3. Henri Troyat: Raszputyin

4. Jeaniene Frost: A lángok mélyén

5. Szlavicsek Judit: Viharcsapda

Ezek közül az Orhán öröksége lett a győztes. Szeptember második hetében írom ezt az értékelést róla, és április első hetében olvastam. Hogy miért húztam ilyen sokáig? Jó kérdés. Ráadásul most is csak a kényszer visz rá, hogy nekiálljak az írásnak, ugyanis jövő héten a szabadságom alatt találkozni fogok a könyv tulajdonosával, és vissza szeretném már adni neki, hiszen kb. 5 éve (vagy több?) kaptam kölcsön tőle. 

A téma abszolút nem könnyű, hiszen az örmény népirtásról szól. Rövid időn belül ez már a második könyv, amit erről olvasok , de így is megrázó. A szomorú pedig az, hogy mennyire nincs benne ez a köztudatban, és mennyi olyan nép van még, aki így járt, és a közvélemény talán nem is hallott róla. Ezért jók ezek a könyvek, hiszen ezáltal legalább tudomást szerezhetünk róla, még ha regényes formában is. 

Nagyon szemléletesen írja le az írónő ezt a tragédia- sorozatot egy család, egy falu népén keresztül. Főleg az a pusztában való erőltetett menetelés marad emlékezetes. Ott olyan kegyetlenségek zajlottak, amiket a résztvevők is igyekeztek lehetőleg észre sem venni, ha pedig átélők voltak, akkor éltük végéig sem sikerült azt feldolgozniuk, nem is akartak róla beszélni, nehogy emlékezni kelljen rájuk. 

Ennek ellenpontja (?) a szerelem. Azonban ez ellensúly-e igazából? Feledtet-e mindent? Természetesen nem, éppen ezért csak nagyon halványan jelenik meg ez a szál a kötetben. 

A másik nagy kérdés, hogy az utódok hogyan tehetik jóvá ezt a szörnyűséget? Akik ráébrednek erre a kegyetlenségre, (meg)ismerik a múlt e szeletét azoknak felelősségük-e, hogy tegyenek valamit? Avagy tudnak-e egyáltalán valamilyen írt tenni ezekre a be nem gyógyuló sebekre? Talán úgy, hogy emléket állítanak róluk mondjuk egy kiállítással? Nem hagyják feledésbe merülni a múltat, ezáltal valami értelmet adni az átélt szenvedésnek? 

Elmélkedik a könyv arról is, hogy milyen következményei vannak egyes döntéseinknek, mit meddig lehet titkolni, és a titok napfényre kerülésével milyen dolgokkal kell szembenézniük a szereplőknek? 

A regény stílusa nagyon olvasmányos, nem is hosszú, de a témája megrázó. Maradandó olvasmány.

28. hét: Miről árulkodik a táplálkozásunk?

 A 28. héten (július 8-16) négy szuper könyvet olvastam el: 

1. Czecz Fruzsina: Terítéken a lélek

2. Ray Nayler: Mamutrezervátum

3. Győrffy Ákos: A csend körei

4. Bánhidi Lilla: Sorsod Borsod

Ezek közül Czecz Fruzsina könyve lett a győztes. Nagyon szerettem olvasni. Önismereti és ismeretterjesztő kötet volt ez egyben. Szórakoztató a stílusa. V. Tóth Katinál láttam ezt a könyvet még évekkel ezelőtt, és rögtön megtetszett, fel is tettem a kívánságlistámra. Azonban elég drágán kínálták, és viszonylag nehezen volt beszerezhető, de aztán egy antikváriumos akcióban lecsaptam rá.

Nem a megszokott témaválasztékot öleli csak fel, nagyon változatos témákat mutat be. Egy csomó ismeretet, érdekességet megtudhattam. Nézzünk néhány idézetet:

"Gyomrunknak körülbelül 20 percre van szüksége, hogy jelezze: megtelt. Ha az étkezés csak egy 5-10 perces falás, a gyomornak és az agynak esélye sem lesz a közbelépésre. Mire tudatosulna, hogy már nem kell ennünk, addigra rég elfogyasztottuk az ideális mennyiség többszörösét. A test jóllakott ugyan, de az elme és a lélek továbbra is éhes marad, mert nem voltunk igazán jelen az evésnél." (66 old.)

"Mert az étel tökéletesen alkalmas arra, hogy ellazítson, és egymásra hangolja a családtagokat, ráadásul szimbolikusan még anyát is megjeleníti egy kicsit: a táplálás, gondoskodás édes ízét." (75. old.)

"Egy régi közmondás úgy tartja: 'Milyen a munkája, olyan az evése', vagy más formában: 'Milyen az evése, olyan a tevése'. Eszerint, ha valakit figyelünk étkezés közben, arról is tájékozódhatunk, hogyan dolgozik, hogyan működik az élet fontos területein." (142 old.)

"Mi az ünnep? Minden, ami nem hétköznap. És ami nem hétköznapi, hanem valamitől különlegessé válik, kilóg a sorból. Az ókorban egyenesen a mindennapokból való 'kigyógyításnak' nevezték." (225 old. )

Az elején végigmentünk a történelmen, hogy hogyan fejlődött a főzés és a táplálkozás kultúrája. Ezzel már megvett magának. Aztán megtudtam, hogy milyen ételek hogyan befolyásolják az ember hangulatát. Aztán egyes ételek fogyasztásánál milyen emlékek jönnek elő akaratlanul is. 

Egyszóval nagyon informatív volt ez a könyv, annyira szerettem, hogy 2025-ben ez is könyvklubos könyv lesz. 

16. hét: Avagy miért adjunk íróknak második esélyt?

 A 16. héten (ápr. 15-21) 6 könyvet olvastam el:

1. Richard Powers: Égig érő történet

2. Rachael Anderson: Miss Notley nem hagyja magát

3. Kertész Erzsi: Kisfóka és a többiek

4. Andy Weir: A Hail Mary -küldetés

5. Anne Catherine Bomann: Kék

6. Chrétien de Troyes: Lancelot - A Kordé Lovagja

A Marsit nem tudtam anno elolvasni, kb. 50 oldalig jutottam benne. Aztán megjelent ez a könyv, sokáig nézegettem, aztán csak belevágtam. Milyen jól is tettem! Nagy kedvencem lett, sőt! 

Nagyon szellemes a stílusa, ami megkönnyíti a nehéz témák tárgyalását, befogadását. Szerettem olvasni nagyon, olyannyira, hogy lehet, hogy adok még egy esélyt majd a Marsinak. Maga a nyitókép, a felütés is igen izgalmas, rögtön a mély vízben kezdjük az úszást. Viszont ez az elbeszélői stílusnak, a cselekménynek nagyon jót tesz. Azonban a fülszöveg rengeteg mindent elspoilerez, így aki szeretne meglepődni, illetve nem szereti, ha lelőnék neki a poén(oka)t, az ne olvassa el a könyv hátulját!

A szereplőket mind szerettem, természetesen Roxy a kedvencem az egyediségével, azzal, ahogy Rylanddel megértik egymást, a barátságuk története. Ebből is látszik, hogy mennyire más szemléletű egyének is mennyire jól meglehetnek egymással, milyen különleges kapcsolat alakulhat ki köztük. 

A könyv tétje a kipusztulás vagy megmenekülés. Ez a címből is kiviláglik azoknak, akik értőn olvassák. Mondjuk én utólag tudtam meg, így ez egy plusz értelmezési réteget adott a könyvnek.  Röviden itt elmesélem, hogy mások ne járjanak így: az amerikai fociban, ha már csak egy perc van vissza a mérkőzésből, és az utolsó remény van az egyenlítésre, akkor alkalmazzák ezt a lövést, végső esélyként. Az első alkalmazójától megkérdezték, hogy mit gondolt abban a pillanatban, amikor eldobta a labdát a gólvonal felé. Ő azt válaszolta, hogy nem volt ideje gondolkodni, csak elmondott egy Üdvözlégyet. Innen ered az elnevezés: utolsó remény küldetés. 

Rengeteg fizikai, csillagászati téma megjelenik a könyvben, de ezek nem fárasztóak, sőt érdekesek, szórakoztatóak. A történet fordulatos, és a végkifejletre sem számítottam, pedig milyen jó a lezárás is!

Mivel a befolyásolás itt is erőteljesen megjelenik, ezért a jövő évi könyvklubom egyik regénye lesz ez is. 

30. heti könyv. Mely könyvek nem hagynak aludni?

 30. héten (július 22-28) csak három könyvet olvastam el, igaz, azok mind elég vaskosak voltak:

1. Karen Rose: Érints meg

2. Angela Carter: Esték a cirkuszban

3. Kresley Cole: A tél halottai

Ezek közül az első lett a nyerő, ami annak ellenére, hogy 600 oldal feletti, gyorsan haladtam vele, persze ennek az éjszakázás volt az ára. 

Nagyon szeretem ezt a sorozatot, mert a romantika és a krimiszál egyensúlyban van egymással, jól kiegészítik egymást, és mind a kettő izgalmas. Azonban a könyvtárunkban nincsenek meg a régi részek, így kicsit össze-vissza olvasom a sorozat darabjait. Most, hogy beiratkoztam a Tudásközpontba, talán többhez hozzájutok. 

Eleve a felütés is érdekes. Kinek hisz a nyomozó? Az áldozatok mit hisznek? Ilyen könnyen befolyásolhatóak vagyunk? Ráadásul az elkövető "csak" befolyásol és manipulál, nem ő végez velük fizikálisan, csak addig taszigálja őket, amíg nem bírják tovább, és öngyilkosok lesznek. Kiben bízunk? A pszichiáterben? Mi van, ha ő visszaél az információkkal?

A bizalom különben is egy központi kérdés. Hiszen a gyilkos nagyon ismeri Tesst is, meg a betegeit is. A hozzánk közel állókat, a családunkat és barátainkat vajon mennyire ismerjük? Őket is elemezzük szakmailag? Vagy ők kivételek? Milyen nehézségeket okoz egyik vagy másik válasz? Mit titkolnak a családtagjaink előlünk, esetleg a saját érdekünkben? Életveszélyesek lehetnek ezek az elhallgatások. Nem feltétlenül gyilkosság szempontjából, hanem kapcsolatok megromlásából, bizalomvesztésből. 

Jó volt a szerelmi szál is, bár nem ők lettek a kedvenceim. A féltékenység és sz irigység is hangsúlyos, annak egészséges vagy beteges kezelése.

Nagy kérdés volt még, hogy honnan tudhat mindent a gyilkos? Aki egy narcisztikus pszichopata egyébként. 

Jól összerakott regény, megyek a következőért.

31.heti könyv: Egy 1001 listás könyv tarolt

 A 31. héten (július 29-augusztus 4.) hét könyvet olvastam el:

1. Bodor Panna: Széna Bogi és a kócos szombat

2. Bodor Panna: Széna Bogi és az óriás görögdinnye

3. Tapolczai-Zsuráffszky Lilla: Bartók és a tücsöklagzi

4. Arthur Japin: Casanova menyasszonya

5. Jud Meyrin: Vérbeli detektívek

6. Varga Bea: A siker tintája

7. Tompa Andrea: Sokszor nem halunk meg

Ezen a héten egy 1001-es könyv nyert, ami egy holland szerző műve. 

Nagyon passzol a borító a sztorihoz minden szemszögből, és szerintem nagyon szép is. Ez a kötet megerősít abban, hogy érdemes olvasni az 1001 listáról, mert ilyen kincsek lelhetők fel benne. Különben most nagyon nehéz beszerezni, mert hiánycikk, örültem, hogy a Tudásközpontban megtaláltam. 

Az író sokat kutathatott Casanova után, mert teljesen hiteles mind a történelmi, mind a személyes háttér. Ezeket olyan kis, látszólagos részletekből is kiderül, ami felett elsőre elsiklana az olvasó, és nincs a szánkba rágva, de amikor az embernek leesik, akkor döbbenten felkiált. Nekem a Rousseau-val való találkozás a vidéken, amikor felfedezi a pályázat kiírását, amivel később híressé vált, egyszerűen zseniális felfedezésem volt. 

A könyv legnagyobb üzenete a külsőségek fontossága a világban. Az, hogy mennyire számít, milyen előnyöket jelent a szépség, és az, hogy hiába vagy nagyon értékes ember, ha csúnya vagy, semmi esélyed. Ez persze szomorú, de tény. A főszereplő Lucia igen hamar megtapasztalja ezt. 

Ha valami szépet látnak, azt hiszik, ez minden. És elégedettek. Nem néznek mélyebbre. Nem dolgoznak vele. Nem merülnek el benne, így nem is tudják meg soha, mi van a felszín alatt, és a kincs mindörökre rejtve marad. Ezért nem éri meg kívül hordani a kincseidet. Ha a csiszolatlan gyémánt nem lenne olyan csúnya, soha senkinek nem jutott volna eszébe, hogy kettévágja. 

128 old.  

Tapasztalatom szerint ugyanez vonatkozik a kedvességre. Ha valakinek ez alaptulajdonsága, akkor az mindenki más szemében elrejti minden más tulajdonságát. Ez általában előny, de ugyanez lehet hátrány is, mert nagyon felszínes lehet így a megismerés. 

Umberto Econak van egy könyve, ami már régóta birizgálja a fantáziámat, A rútság története. Csak az a gond, hogy szinte aranyáron szerezhető be ma már. Viszont ezt a témát nagyon konzekvensen vezeti végig a történetet. Ehhez kapcsolódik az álarc témája. Izgalmas volt a titokzatosság, az ötlet bevetése és a reakciók rá.

Másik érdekes téma a tudomány és a nők tanulási lehetőségei. Mondjuk Lucia szerencsés helyzetben volt. Nemcsak ismereteket szerzett, hanem gondolkodni is megtanította a mestere.

Olyasmiről beszélni, amit nem értünk, ostobaság, de okos dolog kérdezni róla. A tudomány nem annak a beismerése, hogy nem tudunk semmit? És végső soron, csak olyasmit lehet megtanulni, amit még nem tudunk. 

131. old. 

Ezt a felfogást végigviszi egész életében. 

Természetesen ez alapvetően egy romantikus könyv, hiszen a fókuszban Casanova és Lucia kapcsolata áll. Persze a vége nem olyan, mint amiben reménykedünk, mégis szerintem egy tökéletes lezárás, mert a történet logikus és méltó befejezése. 

A szerelem áldása tehát nem szeretve lenni, hanem szeretni!

265 old. 

Összességében egy nagyon gondolatébresztő és jó olvasmányélmény volt ez az alig 280 oldal. 

32. hét: Befejeztem a gyermekkönyv listát

 Augusztus 5 - 11 közé esett a 32. hét. Ekkor 5 könyvet olvastam el:

1. Illyés Gyula: Mert szemben ülsz velem

2. Rejtő Jenő: Vesztegzár a Grand Hotelben

3. Szaszkó Gabriella: A cukorkagyűjtés

4. Gárdonyi Géza: Az öreg tekintetes

5. Békési Erika: A Mama köténye

Ez utóbbi lett a hét könyve nálam, és ezzel be is fejeztem a gyermekkönyv listájának az olvasását, már a szavazatomat is leadtam. 

A viszonylag rövid és kevés könyvek olvasása az olimpia miatt történt, hiába, sok volt a néznivaló esemény!

Amikor erre a könyvre gondolok, legelőször a nosztalgikus szó jut róla eszembe. Nagyon sok hasonló élményem volt nekem is a nagyszüleimmel, és annyira jó volt ezekre visszaemlékezni! Szinte végig mosolyogva olvastam épp ezért a kötetet. 

A könyvben novellaszerűen vannak a történetek elmesélve, ami remek döntés, hiszen így esti meseként is fogyasztható apránként a könyv, bár én szerintem két ülésben felhabzsoltam. Nehéz témák is kerültek a lapok közé, mint a gyász és a halál, de ezek is olyan harmonikusan illeszkedtek az egészbe, hogy teljesen gyerek- kompatibilisnek tűntek nekem. A vallás mint témát is üdvözöltem, kevés szerző meri ezt meglépni a mai világban, de karaktereinknek ez teljesen normális és megszokott terep volt. 

Az illusztrációk, képek igazán kedvesek, jól alátámasztották e könyv világát. Örültem a kislány kreativitásának, ahogy kitalált magának játékokat, és nem unatkozott durcáskodva. Sokféle ünnep és jeles alkalom is megjelent az évszakok váltakozásában. Köztük kiemelkedő volt számomra a szüret leírása. A végén pedig még néhány receptet is kapunk. 

Összességében értékes, maradandó gondolatokkal gazdagodhatunk gyereknyelven megírva. 

27. hét könyve: Az idei kedvenc kortárs könyv

 27-i héten (07.01- 07.07) hat kötetet olvastam:

1. Kántor Kata: NyomoZOOk

2. Claire Keegan: Ilyen apróságok

3. Narine Abgarjan: Élni tovább

4. Abdulrazak Gurnah: Utóéletek

5. Sándor Iván: Tiltott terület

6. J.D.Robb: Halálos magány

Ezekből a remek könyvekből is kiemelkedett számomra Sándor Iván műve, a Tiltott terület. 

Már tavaly is kedvenceltem a szerző Szakadékjátszma című regényét, mert nagyon megérintett. Az idei Merítés lista is nagyon erős, de számomra ez a könyv toronymagasan első eddig. Persze hátra van még 4 olvasás, de kétlem, hogy valami ezt az élményt lekörözi. Ráadásul, aki képes elérni, hogy egymás után két évben is ilyen katartikus érzéseket okozzon, ilyen felejthetetlen gondolatokat, műveket alkosson, az megérdemli a szavazatomat. Szóval eddig biztos befutó számomra.

A Tiltott területben is a fő téma a hatalom, annak természete, megnyilvánulási folyamata. Ez 3 emberen keresztül történik.

A szakdolgozó

Talán az ő szemszögében vagyunk a legtöbbet, bár ő a legkevésbé érdekes. Azt kutatja, hogy mi a története a Panziónak, ahol megszállnak ideiglenesen nézőpontkaraktereink. Naivan szembesül azzal, hogy nem mindent lehet kutatni ebben a "szabad országban". Nagyon érdekes az, hogy hogyan ütközik akadályokba. A legemlékezetesebb jelenet a Földhivatalban zajlott számomra. A különböző osztályokra küldözgetés, a segítőkész alkalmi kisegítő hirtelen elbocsátása sokatmondó. Persze a hallgatás is egy válasz, ahogy a tanárával megállapítják. Érdekes, hogy onnan is, ahonnan nem várja jön nyomás arról, hogy mit írjon, hogyan írja azt.

Persze innen tudunk meg a település, a ház, a család múltjáról a legtöbbet. A zsidóüldözés, kiközösítés, a deportálás motívuma már unalomig ismerős lehetne, de Sándor Iván ezt is közel hozza az olvasóhoz a nyilas epizóddal.

Tananyagból ismertem a városom múltját, de a Tófalván töltött napokban ismereteket szereztem arról, más a tananyag, és más az élet. Más, amit felkutatunk, és más, amit megtapasztalunk

128. old.  

A haditudósító

Talán az ő szemszöge a legkurtább. Akaratlanul is Jászberényi Sándor műve jutott róla eszembe, aki szintén rövid listás idén. A diktatúra, a hatalom közvetlen, személyes tapasztalatának a követe ő. Az elmélkedés arról, hogy miért is van a háború, számomra különös képzettársításokat okozott:

Mi váltja ki a háborúkat? Mi készteti az embereket, hogy házakat gyújtsanak fel, halomra öljenek hozzájuk hasonló embereket? Milyen erő készteti őket, hogy így cselekedjenek? Ha az emberi cselekedeteket csupán az elvont gondolatok határozzák meg, akkor arra következtetnének, hogy a hatalom pusztán egy szó. De mit mond a tapasztalat? Azt, hogy nem pusztán egy szó, hanem létező valóság, és a tömegek beleegyezésével működik.

 102 old. 

 

A művészettörténész

Kétségkívül a legérdekesebb nézőpont, az idős, bölcs művészettörténész, aki a festményeken keresztül láttat igazságokat, hiszen szerinte a szavak már nem fejezik ki elég jól azt, ami a valóság, amit meg kellene értenünk. Ezek az elemzések, a Bibliai, irodalmi utalások nagy áthallásokat okozhatnak. Pl amikor Bruegel Bábel tornya című festményéről meditál:

korábban nem figyeltem fel arra, hogy a képen az Építmény szintjei nem egyenesek. Ferdék. Legfelül dolgoznak az építőmunkások, de alul az alapok inognak, téglák is hullanak, minden bizonytalan, instabil, miközben az összegyűltek öntelten figyelik az ég felé törő Torony építőit odafent 

a ferde szintekről hullanak a téglák

pereg a törmelékek

néhány tégla már maga alá temet egy bámészkodót

alap hiányában minden gyanútlanul nézelődök szeme láttára rájuk omlani

a kiáltozások nyelve annyiféle, ahányan odalent vannak 

69-70. old.  

 A legjobban azonban Habsburg Miksa és udvari festőjének, Dürer kapcsolatának az elemzése tetszett. Nevezetesen, hogy egy olyan művész, aki a megbízójától függ, hogyan mondhatja el véleményét a hatalomról, annak deformáló hatásáról? 

a válasz Miksa császár egyik portréja

Dürer, miközben kiszolgálta, le is leplezte

a portrén, ha jobban szemügyre vesszük, felfedezhetjük, 

hogy a két szem nem egyforma 

a jobb szem természetes, pillantása magabiztos...

uralkodói...

a bal oldaliba bekúsznak a szem körüli ráncok, átfutnak

a pupillán, a mélyére hatolnak

ravaszság, kérlelhetetlenség sugárzik az arcról

a hatalmasok tekintete, amit fokoz a kissé nyitott

száj, az ajkak szabálytalan vonala mögött a harapásra

kész fogsor... üzenet, így megy ez a Földön

74-75. old.

 

Szót kell ejtenem a stílusról is, mert nem olyan egyszerű beleszokni a szövegbe. Az egybefolyó gondolatfolyamot ritkán szakítják meg írásjelek. Sokszor egyik szereplő fejéből átugrunk a másikéba. Azonban teljesen más hangon szólalnak meg, így szerintem ez inkább játékossá és moderné teszi a könyvet, nem pedig érthetetlenné. Rengeteg utalással, irodalmi átkötéssel találkozhatunk, amit mindig örömmel fedezek fel könyvekben. Sok-sok érzelmet, emléket, gondolatot indított el bennem a szöveg, és eltűnődtem, hogy kinek mi is a Tiltott terület? Mik a mi és mi a hatalom határai?

Bámulatos remekmű alig 150 oldalon.

26. hét: Ismét egy ifjúsági

 A 26. héten (június 24-30) csak öt könyvet fejeztem be, cserébe mindegyik magyar:

1. Turi Tímea: Egyszerre egy beszéljen
2. Kellerwessel Klaus: Hátam mögött a hulló porcelán
3. András László: Vad vidék
4. Rojik Tamás: Holdezüst és Éjsötét
5. Ughy Szabina: Az átlátszó nő

A címből is látszik, hogy Rojik Tamás műve lett a befutó, mivel nincs más ifjúsági mű a felsoroltak között. 

Az írótól már olvastam a cli-fi könyveit, amik nagyon érdekesek, de itt teljesen más a téma. A népmesék elemeit és szereplőit jelenítette meg ebben a kötetben rendkívül kreatívan. Ez már akkor is megmutatkozik, ha az alap felállásra rátekintünk: Egyfelől ott van a Vasorrú bába és a lánya, másfelől Tündér Ilona és a fia. Hogy mi sül ebből ki? Jó kis kalamajka!

Nagyon tetszett, hogy a végén Tündér Ilonáról is kiderül az, hogy ő sem tökéletes. Persze ő a legszebb a vidéken, de ez nem old meg minden problémát. Emellett nagyon is önző, és eszébe sem jut, hogy neki is áldozatokat kellene hoznia. Fel sem merül, hogy valami nem úgy van, mint ahogy megszokta, és meg is lehetne változtatni dolgokat. A szerelem nem oldott meg minden helyzetet, és akkor lépjünk hátra, ne is foglalkozzunk vele tovább, hagyjunk mindent veszni? A fia hatására azonban talán itt is lehet némi változást elérni. Ugyanez pepitában az apja, aki mindenkit ugyanúgy jutalmaz meg, nevezetesen, hogy megházasítja a párokat. De mi van, ha ők még gyerekek? Amikor ez a probléma felmerül, teljesen tanácstalanná válik. Ezeket a szituációkat teljesen jól ábrázolja Rojik Tamás, kicsit ironikusan, de megmutatva mindennek a színét és a fonákját. 

Másik véglet a Vasorrú bába. A fenti és a lenti világ ábrázolása sok-sok ötletet tartalmazott. Kedvencem a hétfejű sárkány megjelenése volt a lenti világban. A fő gonoszunk nem akar megváltozni, ezért elnyeri méltó büntetését, de ebben is megvan a tanulás és a változás csírája. Nem egy mintaanya, de így kénytelen lesz meghallgatni a lányát. 

Minden szereplőről elmondható, hogy nagyon izgalmas volt, és az a fejlődési ív is érdekes, amit bejárnak, bár persze mindegyik teljesen más és más. Gondolok itt Misóra, aki a lenti világot választja inkább. Aztán a Kis Gömböc, aki nem is olyan kicsi, és egy gátlástalan üzletembert alakít itt lenn a földön stb. 

Szerettem Jancsi apját, aki igen kreatívan kerülte meg az átkot, és tartotta életben az apa-fia kapcsolatot. Kiderült, hogy nagyon is tehetséges vállalkozó és gondoskodó szülő minden bánata ellenére is. 

Minden szereplőnek döntenie kell, és elsősorban Sáránál látjuk azt, hogy mennyire nehéz szakítani a megszokottal, a (látszólag) nekünk kirendelt úttal. Az ő jellemfejlődése a legszebb ívű. Barátságuk kialakulása Jancsival sem zökkenőmentes, de éppen ezért nagyon értékes. Mellesleg pedig meg kell menteniük a világot, ami azért összefogást igényel. 

Rendkívül tetszettek az apró ötletek, amelyek mind illeszkedtek a képbe, és színesebbé tették azt. Pl.: az égig érő paszuly vagy a mágneshalászat.

Egyedül a címmel nem tudtam mit kezdeni. Persze azt értem, hogy a két főhősünkre vonatkozik, no de a könyvben egyáltalán nem jelenik meg ez a két név. 

A Merítés rövid listája nélkül biztosan nem kerül a kezembe ez a könyv, és mennyivel szegényebb lettem volna nélküle!

25. hét: Megvan az év első felének nagy felfedezettje

 A 25. héten (június 17-23) nyolc könyvet olvastam el:

1. Berg Judit: A Möbius- akta
2. Lisa Kleypas: A kék szemű ördög
3. Mechler Anna: Levedi lánca
4. Babiczkí Tibor: A tengerről
5. Mechiat Zina: Álomból föl, vidékre le
6. Kácsor Zsolt: Pokoljárás Bipoláriában
7. Finy Petra: Almás pite
8. Pál Sándor Attila: Daloskönyv

Ezekből most kiemelkedett számomra a Merítés ifjúsági rövid listása, Mechler Anna könyve. Mivel a gyerekkönyveknél is ódákat zengtem róla, és itt teljesen elbűvölt, egyben elnyerte nálam az első félév Új Felfedezettje díjat. Ezek után már keresni fogom a köteteit, az biztos! 

A Manó Könyvek Új Kedvencek sorozatában jelent meg, így a külső egyszerűen csodálatos , ráadásul megjelennek rajta a történetből fontos szimbólumok. 

Az ötlet is nagyon kreatív, hogy egy lánc köveit kell összegyűjteni Budakeszi különböző részeiből, ezzel pedig mind a főszereplő fiatalokkal, mind a z olvasóval megismerteti a hely történetét izgalmas és könnyed formában. Rengeteg érdekességet megtudtam ezáltal. Pl.: a Mezei Máriáról már hallottam, mint híres színésznőről, de hogy milyen kemény élete volt, hogy a hatalom mennyire elhallgattatta és méltatlanul mellőzte, arról nem volt tudomásom. 

Főhőseink, Levente és Mira külön-külön is érdekes személyiségek, de a barátságuk beragyogta a könyvet. Az is tetszett, hogy ez nem fordult azonnal szerelembe, bár a vége nyitott: így még az is megtörténhet. Eleve a barátságok, kapcsolatok alakulása, az osztályközösség dinamikája az egyik fő pozitívuma a kötetnek. A szülők is fontos szerepet játszanak, és támogatják a diákokat, ahogy a tanárok is. Manapság ez ritka kincs az ifjúsági regényekben. Majdnem mindenki jó fej, de ez sincs túlzásba víve. A nyomozó karaktere a kérdéses sokáig, őróla Levente sem tudja eldönteni, hogy jót vagy rosszat akar. Ez is életszerűvé tette a nyomozást.

Az osztályközösségnél is tipikus a lányok és fiúk szétválása, az , hogy más céljaik vannak az osztálybulin. A szabadulószoba ötlete és lassú megvalósítása külön színfoltot csempészett a könyvbe, és nagyon feldobta. 

Maga az álmok, és az azon keresztül való betekintés a múltba meg azért tetszett, mert ezek mindig csak a kiindulópontot adták, utána a gyerekeknek kellett kinyomozniuk, hogy mi is a valóság, és ez hogyan illeszkedik a településük történetébe. A honfoglaló - kalandozó magyarok korától a jobbágyrablásokon át a svábok kitelepítésén keresztül nagyon sokrétűen, de nem túlzó mennyiségben és didaktikusan jelenik meg a múlt. Nagyon vigyorogtam a történész édesanyán, aki sokszor akar segíteni, de amikor a fia lerázza, akkor sem sértődik meg, hanem örül, hogy legalább már valamicskét elkezdett vele foglalkozni a fia, mert eddig abszolút nem érdekelte, és hátrább tudott lépni, így nem lett sok(k). 

Összességében nagyon tetszett ez a könyv! Az Új kedvencek sorozatban pedig ez volt számomra az, ami a legkiemelkedőbb volt, pedig általában szoktam szeretni ezeket a köteteket. 

22. hét: Belekezdtem a próza rövid listájába...

 A 22. héten (május 27.-június 2) 10 könyvet olvastam el, belekezdtem a Merítés rövid listáinak többségébe. A prózánál az első kóstolás mindjárt a hét könyvévé repítette a választott kötetet. A könyvek:

1. Marjane Satrapi: Persepolis 1. Gyerekkorom Iránban
2. Marjane Satrapi: Persepolis 2. A visszatérés
3. Margaret Atwood: A vak bérgyilkos
4. Sjón: A macskaróka
5. Jennifer Lynn Barnes: Az örökség kulcsa
6. Mrena Julianna: Harusnya, a fél pár zokni
7. Geronimo Stilton: Szőrmeresztő Vidámpark
8. Mechler Anna: Gerti és a varázsgömböcskék
9. Szabó Borbála: Kalandok a Ló csoportban
10. Jászberényi Sándor: Mindenki másképp gyászol

Ez utóbbi lett a hét könyve. 

Első kérésem az volt, hogy ez valójában egy novellafüzér vagy egy regény? Én az első felé hajlok, hiszen minden fejezetet tekinthetünk egy lezárt egységnek, a közte lévő átvezető szöveg alkotja tulajdonképpen a regényt. A kezdő képben a pszichiátrián vagyunk, ahol főleg poszttraumás stresszben szenvedőknek próbálnak segíteni. A könyv kihangsúlyozza, hogy ebből nem igazán lehet felgyógyulni, megküzdési stratégiákat tanítanak a betegeknek, ez a legnagyobb segítség, amit adhatnak. 

A fejezetekben más-más emberek történetét kapjuk meg, először az ott lakó betegekét, majd a narrátorhoz közel állókat. Mindenki más szituációból jött, és más-más a megküzdési stratégiájuk is, ahogy a cím is mondja. Nem minden háborús helyzet Ukrajnához kötődik - bár a zömük igen- , hanem Egyiptomba is elkalandozunk, és azok sem kevésbé gyomros sztorik. 

A narrátor kissé távolságtartó stílusa segíti ezeknek a durva történeteknek a megemésztését. Ugyanakkor garantálja, hogy sokáig velünk maradjanak és dolgozzanak bennünk ezek az emlékek, amikre általában nem is gondolunk.

Abban a korban élünk, amikor olyan emberek döntik el, hogy alkalmas vagy egy munkára, akik azt az életben nem végeznék el. Nem arra kíváncsiak, hogyan funkcionálsz a háborúban, hanem arra, hogyan viselkedsz, amikor otthon vagy.

238-239 old.  

Nyomasztó ez a háborús téma, főleg, hogy még most is tart, de a könyv nagyon jól van megírva. Kompakt a szöveg, abszolút nem volt hiányérzetem.

Örülök, hogy ilyen jó volt a kezdet a prózáknál, szerettem olvasni.