14. hét könyve: Egy nehéz téma

 A 14. héten (április 1-7) öt könyvet olvastam el:

1. Aline Ohanesian: Orhán öröksége

2. Rita Falk: Szilváspite - összeesküvés

3. Henri Troyat: Raszputyin

4. Jeaniene Frost: A lángok mélyén

5. Szlavicsek Judit: Viharcsapda

Ezek közül az Orhán öröksége lett a győztes. Szeptember második hetében írom ezt az értékelést róla, és április első hetében olvastam. Hogy miért húztam ilyen sokáig? Jó kérdés. Ráadásul most is csak a kényszer visz rá, hogy nekiálljak az írásnak, ugyanis jövő héten a szabadságom alatt találkozni fogok a könyv tulajdonosával, és vissza szeretném már adni neki, hiszen kb. 5 éve (vagy több?) kaptam kölcsön tőle. 

A téma abszolút nem könnyű, hiszen az örmény népirtásról szól. Rövid időn belül ez már a második könyv, amit erről olvasok , de így is megrázó. A szomorú pedig az, hogy mennyire nincs benne ez a köztudatban, és mennyi olyan nép van még, aki így járt, és a közvélemény talán nem is hallott róla. Ezért jók ezek a könyvek, hiszen ezáltal legalább tudomást szerezhetünk róla, még ha regényes formában is. 

Nagyon szemléletesen írja le az írónő ezt a tragédia- sorozatot egy család, egy falu népén keresztül. Főleg az a pusztában való erőltetett menetelés marad emlékezetes. Ott olyan kegyetlenségek zajlottak, amiket a résztvevők is igyekeztek lehetőleg észre sem venni, ha pedig átélők voltak, akkor éltük végéig sem sikerült azt feldolgozniuk, nem is akartak róla beszélni, nehogy emlékezni kelljen rájuk. 

Ennek ellenpontja (?) a szerelem. Azonban ez ellensúly-e igazából? Feledtet-e mindent? Természetesen nem, éppen ezért csak nagyon halványan jelenik meg ez a szál a kötetben. 

A másik nagy kérdés, hogy az utódok hogyan tehetik jóvá ezt a szörnyűséget? Akik ráébrednek erre a kegyetlenségre, (meg)ismerik a múlt e szeletét azoknak felelősségük-e, hogy tegyenek valamit? Avagy tudnak-e egyáltalán valamilyen írt tenni ezekre a be nem gyógyuló sebekre? Talán úgy, hogy emléket állítanak róluk mondjuk egy kiállítással? Nem hagyják feledésbe merülni a múltat, ezáltal valami értelmet adni az átélt szenvedésnek? 

Elmélkedik a könyv arról is, hogy milyen következményei vannak egyes döntéseinknek, mit meddig lehet titkolni, és a titok napfényre kerülésével milyen dolgokkal kell szembenézniük a szereplőknek? 

A regény stílusa nagyon olvasmányos, nem is hosszú, de a témája megrázó. Maradandó olvasmány.

Ayesha (Ő)

Rider Haggard regénye 7 pontos.

Családi bosszú öröklődik apáról fiúra. Az elbeszélő felneveli barátja árván maradt kisfiát. Amikor Leon 20 éves lesz, kinyitják a dobozt, ennek nyomán Afrikába mennek. Ő: 2000 éve élő szépség, vár az újjászülető szerelmére, akit féltékenységében megölt. Újra öl érte. Az élet forrásába állva azonban visszaöregszik és meghal. Emberevő törzs tüzes kondér a fejre kivégzési móddal, asszonyi uralommal és férjválasztással.

A hosszú élet az emberség elvesztését vonja maga után? Csak félelemben tartással uralkodhat hosszú távon valaki? Erkölcsi érzék kiveszése. Lélekvándorlás. E törzsben is van jó lelkű ember, az atya, aki segíti őket a menekülésben és a lány, aki beleszeret az ifjú hősbe és meghal érte. Élethosszig tartó hűség és várakozás.

Törless iskolaévei

Robert Musil műve 5,5 pontos. Rövidsége ellenére nagyon szenvedtem az olvasásával. Szerintem az Iskola a határon sokkal jobb és olvashatóbb ennél, bár a téma hasonló. A tulajdonságok nélküli ember pedig a 3 kötetével 1 ponttal jobb nála.
Fiúk kegyetlenkedése, szadizmus és megaláztatás egy fiúkollégiumban. Végül az áldozatot kicsapják, Törless pedig távozik az iskolából, mert ő sem díjazza az öncélú kegyetlenkedést.
Ezek után már csak egy kérdésem van: mit keres ez a mű a listán?