41. heti könyv: Egy sorozatgyilkos nyomában

 41. héten (október 07-13) hat könyvet olvastam el:

1. Elizabeth Hoyt: Színlelt szerelem
2. Washington Irving: Vázlatkönyv
3. Janikovszky Éva: A lemez két oldala
4. Karen Rose: Számolj tízig
5. Varga Katalin: Én, te ő
6. Éluard versei

Ebből most kiemelkedett számomra Karen Rose könyve. 

Tudtam, ha a kezembe kerül, végig akarom majd darálni, hiába 700 oldal feletti. A sorozat eddigi darabjai is ilyen hatással voltak rám. Ebben a részben a tűzoltóság és a rendőrség együtt nyomoz egy sorozatgyilkos után. A legjobban az a kérdéskör ragadott meg, hogy mi alapján válik a bűnöző azzá, amivé. Mai divatos elmélet szerint a traumák miatt, a családi háttér, rossz bánásmód miatt. Az egyik főszereplő, Reed azonban ezt elutasítja, mert szerinte minden a döntésen múlik. A legtöbb gyilkos dönthetne úgy, hogy mindezek ellenére ő nem öl, hanem egy másik utat választ. Hiszen sokkal többen éltek át traumákat, mint ahányan sorozatgyilkosokká váltak. Mert ők így döntöttek. Nagyon szimpatikus és elgondolkodtató számomra ez a vélemény. Különösen, mert vasárnap épp erről volt szó egy evangelizáción: manapság a bűnt már nem tartjuk bűnnek. A jót rossznak látjuk, a rosszat jónak. Így nem lehet javulni, gyógyulni. Csak akkor, ha az embernek van betegségtudata. Ha tudja, hogy rosszat tesz, és nem csak megvonja a vállát az embertársa halála láttán, mondván megérdemelte. 

Lényeges szerepet játszik a szociális hálózat nem jó működése és a nevelőszülők nem ellenőrzése is. Azonban az a jó, hogy a példák nem egyoldalúak, vannak kitűnő példaképek is. A javítóintézeti iskola is tanulságos volt. Voltak ott benn olyan gyerekek, akiktől már akkor félt a tanári kar. Mi lesz akkor, ha kijárják az iskolát, szabadon távozhatnak és rászabadulnak a társadalomra? Ugyanakkor nem lehet fogva tartani őket, hiszen milyen indok az, hogy félelmetesek? 

Gyilkos sokszor tévedésből mást öl meg, mint akit szándékozik. Azonban egy fél pillanatot sem szán arra, hogy sajnálja őket, sőt. Ők a járulékos veszteségek. Ez az érzéketlenség azért már sugall valamit. 

A szerelmes párunk között jól működött a kémia, a konfliktusaik, a beszélgetéseik, a dinamikájukat szerettem. Érdekes volt mind a kettejük családi háttere is. Jó volt, hogy a másik oldalt is megmutatta a szerző. Az áldozat iránti érzékenység Mia szempontjából egyértelműen ebből fakad. Szerettem a testvéri kapcsolatokat is. Itt is megmutatkozik sokféle oldal. Az anya szerepben szintén. Ezek a sokszínűségek tették emberivé a sztorit. Jeremy pedig külön kedvencem lett! 

Amiről eddig írtam, az a hátteret szolgáltatta csak, de ez elengedhetetlen egy remek könyvhöz. Az előtérben egy akciódús, izgalmas nyomozást láttunk sok mellékszereplővel, rengeteg hullával, néhány zsákutcával, és végül egy jóleső lezárással. Jöhet a következő rész!