13. hét : Egy mestermű

 A 13. héten (március 25-31) hat fantasztikus művet olvastam el:

1. Alex Schulman: Az állomás

2. Lynn Messina: Gyalázatos megtévesztés

3. Patkó Ágnes: Halálos rozé

4. Frank Schätzing: Mi van, ha megmentjük a világot?

5. Rejtő Jenő: A szőke ciklon (hangoskönyv)

6. Ódor Fanna: Színe-visszája (Böjti morzsák)

Nehéz lett volna ezek közül a művek közül választani, ha nem emelkedik ki annyira közülük Alex Schulman regénye. 

Már maga a borító is gyönyörűséges és rejtelmes, ráadásul funkciója is van, hiszen fontos motívumokat tartalmaz a könyv beltartalmára vonatkozóan.

Nem könnyű olvasni ezt a könyvet, mégis egy nagyon erős mezőnyben lett a 13. hét könyve nálam. Megfacsarta a szívemet rendesen. A szereplőket minden gyarlóságuk ellenére, vagy éppen azért nagyon szántam. Egyiket sem tudtam utálni, pedig mindegyik kegyetlen és szívtelen valamilyen módon, mert ahogy fokozatosan kitárult a múltjuk, úgy láttam azt is, hogy milyen magányosak, mennyire nem tudják kifejezni az érzéseiket, mennyire nem értik a körülöttük élőket, a „szeretteiket”. Ezzel pedig olyan tehetetlenség- érzés jár együtt, hogy azt gondoltam, mennyi elvesztegetett élet és lehetőség!
Három nézőpont-karakterünk van és egy vasúti állomás, illetve maga az út is, ami lehet szimbolikus is, de nagyon kézzelfogható és tragikus. Harriet az egyik, aki az egész könyv csomópontjában áll, hozzá fut be minden szál, illetve tőle indul, Oskar az egyetlen férfi, aki szót kap és Yana, aki csak megérteni vágyik a múltját és a jelenét. Ezek mellé társul még egy kiemelkedő szereplő, aki azonban nem kap saját hangot, mindig csak valaki más nézőpontjából látjuk, ez pedig Harriet apja. Kiemelkedő jelentőségű téma ebben a regényben az apa- lánya kapcsolt két szinten is. Ezt nagyon ritkán látom könyvekben kibontva, így nagy élmény volt ezt olvasni itt, még ha ezek enyhén szólva sem pozitív példák.
Zseniális a szerkezete és a felépítése ennek a könyvnek, ahogy összefutnak a szálak, az aprólékos, de szisztematikus felépítménynek, ahogy haladunk vissza a múltba, ahogy egyre több minden a helyére kerül, ahogy meglátjuk végül az egész képet. Ezeket pedig nemcsak a szereplők döntései, cselekedetei határozzák meg, hanem a fatális véletlenek, a nem- oda – figyelés, az önzés és sértettség.
Mégiscsak írok erről a könyvről majd egy bővebb blogbejegyzést, csak vissza kell vinnem a könyvet a könyvtárba, így most gyorsan lejegyeztem néhány gondolatomat. Meghatározó Állomása ez a mestermű az évemnek!