Nem vastag könyv, de nem is könnyű olvasmány. Először a stílusát volt nehéz megszoknom: hasonlít a hétköznapi beszédhez, sok szlenggel és rengeteg spanyol kifejezéssel, trágársággal és szókimondással. Mindez megspékelve rengeteg utalással a sci-fi irodalom klasszikusaira, még jó, hogy valamennyire képben vagyok a témában. Ráadásul több narrátor is van különböző stílussal, ami mindenképpen hozzátesz az elbeszélés értékéhez, csak a váltás néha nekem túl éles volt.
A dominikai diktatúráról már olvastam könyvet, Mario Vargas Llosa: A Kecske ünnepe c. remekét, de az főleg a politikai elittel foglalkozik, míg Díaz a kisemberek szemszögéből írja meg ezt a családtörténetet 3 generáció szemén keresztül. A végső megállapítás abszolút helytálló:
"A mi népünk tízmillió Trujillo népe"
309. oldal
Igen, a diktátor mindig rányomja bélyegét az országára, a besúgók hálózata, a félelem, a rettegés minden nap, az árulás mindennapossága még messze túléli a rendszereket. Ezek a dolgok ebben a regényben is megjelennek, még ha sokszor háttérinformációként is. Ugyanakkor a népről is sokat megtudunk, a hiedelemvilágukról, főleg a fukúról, az átokról; a mindennapokról, a férfiakról, nőkről, a lakossági összetételről stb.
Maga a család is nagyon izgalmas és érdekes, mind a három generáció tartogat meglepetéseket, és ezeket csak apránként, és nem kronologikus sorrendben tudjuk meg. Oscar pedig egy esendő, sokszor sajnálatra méltó, de az biztos, hogy nem mindennapi főhős.
Mindenesetre érdemes volt megküzdeni a regénnyel. És hogy a cím tényleg igaz-e? Csodálatos volt-e az élete Oscarnak? Aki kíváncsi rá, olvassa el ezt a megérdemelten Pulitzer-djas regényt és járjon utána!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése