Kazuo Ishiguro ezen első regénye nálam 8 pontot ér. Már olvastam a friss irodalmi Nobel-díjastól a Ne engedj el... és A főkomornyik szabadságát. Mindig hiányérzet maradt a könyvei olvasatán bennem. Nagyon jó témafelvetései vannak, de valahogy nem vesézte ki teljesen a témát. Ez a könyv helyrebillentette a hitemet a japán szerzőben.

Az emlékek

![]() |
Nagaszaki a kikötői dombokkal |
A stílus
A legjobban a stílus rabolta el a szívemet. Annyira egyszerűnek tűnik, semmi cifraság, mégis ezáltal lesz nagyon hatásos. A mondanivaló pedig teljesen kidomborodik belőle. A fordítás teljesen visszaadja ezt a hangulatot.
Téma
A két központi téma a történelmi háttér ellenére az anyaság és a barátság. Kezdjük az elsővel:

A családi viszonyok is érdekesek: A narrátor első férjét például kevésbé szerette, kevésbé voltak egy hullámhosszon, mint az apósával.Persze tudni kell, hogy ez nem egy szájbarágós könyv, sok minden csak sejtetve van, mégis az ő kapcsolatuk gyönyörű. Megvan köztük a harmónia, a humor és a megértés is.
Ecuko kétszer ment férjhez. Az első férjéről tudunk meg többet, aki japán. Hogy miért hagyta el őt, az nem derül ki. A másodikról, az angolról csak az derült ki, hogy újságíró, mindenben az első férjet hibáztatja és nem jön ki a mostohalányával. Érdekes ez a két kultúrában élés, az alkalmazkodás. Különben a narrátor egy nagyon szerethető személyiség, mert mindenhez alkalmazkodik, de nem nyögvenyelősen, hanem könnyedén, elnéző szeretettel a környezete felé.
A másik központi motívum a barátság. Ezzel a könyvvel párhuzamosan olvasom Cabré: Az én vétkem c. remekművét, ahol szintén ez az egyik fő motívum. Ott is felmerült bennem, ami itt is, hogy milyen is a jó barát? Aki mindent kíméletlenül kimond, a bírálatot is? Aki tapintatos? Aki hagyja, hogy a másik járja a saját útját, még ha az illető a vesztébe rohan is? Aki mindig mellénk áll, akármilyen passzban vagyunk is?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése