A zongoratanárnő

Nobel-díj ide, Nobel-díj oda, Elfriede Jelinek könyve nekem csak 5 pontos.
Több bajom is volt vele: egyrészt a téma sem éppen felemelő: a kapcsolatok torzságát, az elidegenedéssel szemben a túlzott függést és egymásra telepedést mutatja be. Ezzel együtt minden szereplő magányos. Anya-lánya kapcsolat is torz, és a tanárnő-tanítvány szeretői kapcsolat is. Nagyon érdekes, hogy melyik szereplő hogyan dolgozza fel ezt a belső feszültséget, és ez milyen erőszakos kitörésekben nyilvánul meg: hol a másik embert bántva, hol alkoholizmusba vagy öncsonkításba menekülve.
A legfőbb problémám azonban a stílussal volt. Nagyon nehezen rágtam át magam ezen a 230 oldalon, konkrétan hónapokig tartott. Egyrészt nem is lehetett gyorsan haladni vele, másrészt ha egyszer letettem, nem volt kedvem újra felvenni a fonalat.
Sokáig 4 pontosra állt, de aztán volt egy jobban sikerült rész, ami lendített kicsit az ügyön, ami még így sem túl veretes...

A könyvtolvaj

Markus Zusak könyve szerintem egyetlen dolog miatt nincs rajta a listán, mégpedig azért, mert később íródott, mint a lista. Viszont mindenképpen ott a helye 9 ponttal!
Másodszori olvasásra is remekműnek tartom. A történet is nagyon megható és emberi, de a stílusa és az elbeszélésmódja is nagyon különleges és egzotikus.
Eleve tetszett, hogy a II. világháborús Németországot mutatja be, ott sem volt minden fenékig tejfel, sőt!
Az emberi kapcsolatok viszont nagyon mélyek, gyengédek és elbűvölőek. Apa-lány kapcsolat, mostohaanya- lány kapcsolat (zord külső itt is jószívűséget takar), barátságok, szomszédi torzsalkodások, de bajban megmutatkozó segítőkészség.
Az elbeszélő a halál. Nagyon jó beszólásokkal néha. Ilyet is ki talál ki? Úgy látszik Markus Zusak!
Színes, könnyen befogadható stílus, érdekes szedésekkel.
Nem utolsó sorban pedig a könyvek szeretetéről, a szavak hatalmáról szóló óda is a regény.
Egyszóval remekmű! Mindenkinek ajánlom, bár sírásveszély fennállhat!