Szemünk fényei

  John Wyndhamnak ez a második könyve, amit olvasok, de eddig mindig meg tudott lepni, most is, ezért megérdemli a 8 pontot. Ahogy egy sci-fi íróhoz illik friss, különös ötletekkel rukkol elő és olyan dolgokat boncolgat, ami még ma is aktuális, sőt időszerűbb, mint a hidegháború korában. Soha nem marad felszínes, bár a könyv csak 227 oldalas, sok gondolkodnivalót ad az embernek, legszívesebben oldalakat írtam volna ki idézetként. Az író stílusán látszik, hogy nem amerikai, jó volt egy kicsit angol szemmel látni. Az életrajza:
https://hu.wikipedia.org/wiki/John_Wyndham

Kezdjük a címoldallal! 

A kép kissé félelmetes és taszító is számomra, bár a lényeget jól kifejezi. Ez a borostyánként világító narancssárga szem a Gyerekek egyik legfőbb jellemzője. Viszont a címet nem érzem annyira találónak. Persze értem a fordító szándékát, hogy milyen nagy lehet a félelmünk a következő generációval kapcsolatban, de az angol eredeti jobban kifejezi a tartalmat: A midwichi kakukkok. 

A téma

Maga a történet kezdete is izgalmas: egy unalmas kisvárosban váratlan és furcsa esemény történik: egy napra mindenki elalszik, majd kiderül, hogy minden fogamzóképes nő terhes lett. Ez persze egy ilyen kis közösségben problémákat vet fel: hiszen menyasszonyok, szűz lányok, özvegyek is áldozatul esnek a történteknek. Természetesen a katonaság is felfigyel az eseményre, és sikerül titokban és városon belül tartani az eseményeket. Több szempont is felmerül a regény olvasata kapcsán:

1. Hogyan fékezhető meg a pletyka, a rosszindulatú rágalmazás?
2. Mik a férfiak reakciója a kakukkfiókákkal szemben?
3. Erkölcsileg megengedhető-e ilyen esetben az abortusz?
4. Milyenek lesznek a születendő babák?
5. Hogyan lehet titokban tartani egy ilyen nagy horderejű és többeket is érintő eseményt? 
6. Milyen jótékony hatású lehet egy jó vezető?

Amint megszületnek a gyerekek máris újabb problémák kerülnek előtérbe: kiderül, hogy kicsit furcsák az újszülöttek, rá tudják kényszeríteni az akaratukat a többségre és kollektív tudattal rendelkeznek. 

Az alapvető probléma, hogy még csak 9 évesek, de már felnőttek, tudásuk sokkal nagyobb mint az embereké:

"Látod, mindannyian az élni akarás játékszerei vagyunk. Az élni akarásé, mely úgy intézte, hogy sokan legyetek, de az elmétek fejletlen maradjon, minket meg mentálisan erőssé, testileg azonban gyengévé tett. És most egymásnak eresztett bennünket, hogy lássa, mi történik."

205. old. 

 Indokolható a fajunk védelmében a gyilkosság, esetleg az öngyilkos merénylet? Mennyire sikerült túllépni az ösztöneinken a fejlődésünk során? Mennyire dolgozik bennünk az élni akarás avagy a kegyetlenség? 

A szerző sokat hivatkozik Wells: A világok harca c. regényére. Kicsit azonban itt más a szituáció. Mulatságos volt olvasni, hogy egy angol hogyan ítéli meg az amerikaiak tömeghisztériára való hajlandóságát és angol nép alapvető szkepticizmusát. 

Nagyon időszerű gondolatok is vannak benne. Az alábbi idézetnél rögtön a migránsokra gondoltam, de ne felejtsük el, hogy a könyv 1957-ben jelent meg! Egy jó író aktuális tud maradni hosszabb távon is, mindez azt igazolja számomra.

"- Ez nem civilizált, hanem éppenséggel nagyon is primitív ügy. Ha létezünk, akkor uralkodni fogunk fölöttetek... ez világos és szükségszerű. Beleegyeztek-e, hogy elfogadjuk a helyzeteket, és elindultok-e ellenállás nélkül a kihalás felé vezető úton? Nem hiszem, hogy ehhez eléggé dekadensek volnátok. Politikai szempontból pedig a kérdés ez: megengedheti-e magának bármely állam, ha mégoly toleráns is, hogy befogadjon egy egyre erősebbé és nagyobbá váló kisebbséget, amelyet nem tud kézben tartani? A válasz ismét csak nem lehet."

203. old. 

A regénynek ki a főszereplője? A Gyerekek? A város? A kollektíva? Esetleg Zellaby, a tudós városvezető? Ki hajlandó döntéseket hozni egy ilyen szituációban? Kinek fontosabb a közösség mint az individum? Különben ez utóbbi az egyik fő ütközőpont is a regényben. Ez is az aktuális kérdések körébe tartozik szerintem. Nagyon érdekes például egy szociológus szemével megfigyelni egy munkahelyi közösséget is. Ki hajlandó a közösségért is tenni, ki az, aki csak a saját munkájával törődik, és elvárja, hogy mások alkalmazkodjanak hozzá?

A narrátor érdekes módon egy kívülálló, aki nem vesz konkrétan részt az eseményekben.

Néhány további érdekesség...

• Bár az író az életrajzíró szerint hisz az evolúcióba, azért nem minden kritika nélkül: 

"- Nem kezel elfogadott tényként egy teóriát, kedves barátom? Széles körben feltételezett tény, hogy itt fejlődtünk ki, és e feltételezést alátámasztandó feltételezik, hogy egykor létezett egy lény, aki az ember és a majmok közös őse lehetett; ezt nevezték nagyapáink a "hiányzó láncszem"- nek. De soha nem találtak meggyőző bizonyítékot arra, hogy egy ilyen teremtmény valóban létezett. Egyáltalán mi az, hogy hiányzó láncszem? Hiszen az egész állításban hemzsegnek a hiányzó láncszemek; már ha ez elfogadható metafora. "

208. old. 

Ez még csak a kiindulópont. Érdemes végigolvasni az egész fejtegetést. 

• Aztán meglepő a nők és a férfiak más és más felfogása ugyanarról a dologról.
• Már érintettem a kollektív tudatot, mint fejlettebb lépcsőfokot. Ennek is kicsit megkapargatja a felszínét. Tény, hogy amit az egyikük lát, az mindenki érzékeli, filmet azonban szerez mindenki külön- külön is nézni, hiszen így intenzívebb az élmény. Mennyire kollektív egy kollektív tudat?
• A reakcióik túlzása. Figyelmeztetés vagy bosszú? 
• A gyerekek kegyetlensége és a felnőttek kompromisszumképessége.
• Meddig tűrjük, hogy korlátozzanak bennünket?
• Egy- egy nemzet más és más reakciója ugyanarra a dologra.
• Kompromisszum létezik-e ilyen helyzetben? 

Ezek csak ízelítők a kincsesbányának bizonyuló regényből. Abszolút helye van az 1001-es listán.