Az Esti Ködök kertje

Tan Twan Eng regénye nincs rajta a listán, de mi felvennénk, ugyanis szerintem 9 pontos. Nagyon sokrétű könyvvel van dolgunk. 
Első ránézésre történelmi regény. Nagyon érdekes volt maláj szemszögből szemlélni a II. világháborút, azt, hogy a japánok milyen kegyetlenségeket hajtottak végre a világnak azon a felén. Megtudtam, hogy a japán agresszió első áldozata Malajzia volt, még azelőtt megtámadták őket, hogy a nevezetes Pearl Harbor elleni atrocitás megtörtént volna. A fogolytáborok ugyanolyan kegyetlenek voltak, mint a németeknél, ugyanúgy harácsolták a műkincseket is stb. Csak erről mi itt Európában minimálisat tudunk. Nagy meglepetéssel olvastam a kamikazékról és a rituális öngyilkosságok emberi hátteréről is. 
A narrátor egy nyugdíjba vonuló bírónő, aki a háborús bűnösök elítélését tűzte ki életcéljául, miután ő is egy fogolytábor tagja volt, nővére pedig ott halt meg. A japán kertépítés iránt is a nővére kedvéért fordul, neki akar vele emléket állítani. Egy japán kertész, Aritomo a tanítója ebben. A könyv egyik kérdése, hogy az ellenséges néppel, azok tagjaival milyen kapcsolatot tud kiépíteni a túlélő? És fordítva: az agresszorok hogyan tudnak viszonyulni a volt ellenséghez, a bűntudatukat fel tudják-e dolgozni? Az emlékezés és a felejtés regénye, amely szobor formájában meg is jelenik az egyik helyszínen. 
A könyv nagy talánya Aritomo, aki a császár kertésze, kiváló művész és tetoválómester. Mégsem tudjuk, hogy igazán ki ő? Száműzött, kém, hős, aki több ember életét menti meg? Mi az ő szerepe a történelemben? Feltűnése és eltűnése is rejtélyes, tulajdonképpen ezen rejtélyek megfejtése, szétágazása alkotja a regény gerincét. Az ő érzéseiről keveset tudunk meg, mindig csak mások szemszögéből látjuk őt. 
Különben minden szereplő nagyon érdekes, megérnének külön - külön is egy- egy értékelést. Kit mi mozgat? Milyen kapcsolatban vannak a többiekkel? Mindegyiküket megviselte a világháború, és mindegyikük máshogyan próbálja ezt feldolgozni. 
Közben szemtanúi lehetünk a kommunista lázadásnak és egy fiatal, önálló állam születésének is. Szolgák és gazdáik, alkalmazottak és főnökök. 
Már a helyszínek is különlegesek: Kuala Lumpur, Jurigi, azaz az Esti Ködök kertje, a dzsungel, a teaültetvény, a hegy tetején lévő kolostor stb. 
Amikor elkezdtem olvasni, először a hangulata fogott meg: az a nyugalom, békesség, ami árad a könyv lapjairól az elejétől a végéig utánozhatatlan. Pedig nagyon komoly és brutális témákról (is) szól a regény, de ez a lassú, mégis végig megfontolt és tervszerűen, aprólékosan kidolgozott történet teljesen egyedi hangvételt ad a kötetnek. 
Az ídősíkok váltakozására is figyelni kell, hiszen a múlt és a jelen itt nagyon szorosan összefonódik, és hangsúlyos szerepük van.

Amikor az első férfi és az első nő kiűzetett az otthonából, az Idő is rászabadult a világra.

444. old

Nagyon sokat lehetne beszélgetni erről a könyvről. A tervek szerint jövőre a könyvklubban fogunk is.
Nem kérdés, új kedvencet avattam! :-D

A fehér kastély

Orhan Pamuk művei nekem mindig kicsit csalódást okoznak, mert annyira jó ötletei vannak, de valahogy nem bontakoznak igazán ki, így hiányérzetem támad az olvasásukkor. Ez is csak 6 pontos.
A történt pedig izgalmasan kezdődik: egy olasz és egy török hasonmás élete egymás mellett. Majd életet cserélnek. A végén már nem lehet tudni, hogy ki kicsoda?
A mű alapkérdéseket feszeget: Ki vagyok én? Mennyire ismerhető meg a másik?

Twist Olivér

Nagyon szenvedtem ezzel a könyvvel, így 6 pontot adok neki. Édesapámnak úgy tűnik igaza van: az ismertebb Dickens könyvek a legkevésbé élvezhetők. Nekem nagy kedvencem az író, de most nem voltam vele megelégedve. Az örökösökkel pedig egy napon sem lehet említeni!
Szóval a sztori ismert: egy lelencgyerek rablóbandába kerül, majd kiderül, hogy nemesi származású. A jók elnyerik méltó jutalmukat, a rosszak a büntetésüket. Számomra a legérdekesebb szereplő Nancy, akire a regény (számomra) csúcspontján erkölcsi dilemma várt: "árulása" után döntenie kell, hogy elfogadva a segítséget elmenekül a bandából, vagy hűséges marad durva élettársához.

Tékozló szeretet

Elena Ferrante műve 6,5 pontot érdemel tőlem.
A narrátor édesanyja különös halála után próbálja megérteni az okokat, kideríteni az igazságot. Eközben persze szembe kell néznie saját múltjával, bűneivel és családi-baráti kapcsolataival. Ez egy nehéz és megrázkódtató utazás térben és időben egyaránt.
Furcsa szerelmi háromszög a szülők és az egyik barát között. Agresszív apa.
Nem könnyű olvasmány, de szerintem ott a helye a listán.

A zongoratanárnő

Nobel-díj ide, Nobel-díj oda, Elfriede Jelinek könyve nekem csak 5 pontos.
Több bajom is volt vele: egyrészt a téma sem éppen felemelő: a kapcsolatok torzságát, az elidegenedéssel szemben a túlzott függést és egymásra telepedést mutatja be. Ezzel együtt minden szereplő magányos. Anya-lánya kapcsolat is torz, és a tanárnő-tanítvány szeretői kapcsolat is. Nagyon érdekes, hogy melyik szereplő hogyan dolgozza fel ezt a belső feszültséget, és ez milyen erőszakos kitörésekben nyilvánul meg: hol a másik embert bántva, hol alkoholizmusba vagy öncsonkításba menekülve.
A legfőbb problémám azonban a stílussal volt. Nagyon nehezen rágtam át magam ezen a 230 oldalon, konkrétan hónapokig tartott. Egyrészt nem is lehetett gyorsan haladni vele, másrészt ha egyszer letettem, nem volt kedvem újra felvenni a fonalat.
Sokáig 4 pontosra állt, de aztán volt egy jobban sikerült rész, ami lendített kicsit az ügyön, ami még így sem túl veretes...

Sziddhárta

Hermann Hesse ezen könyvecskéje 7 pontos.
Buddha élete, útkeresése, bár nem tudom, hogy mennyire hiteles, ismereteim közül néhánnyal nem találkoztam. Mindenesetre az élet értelmének keresése egy ember életében ellentétes életvezetési elvek alapján. Először gazdag, arisztokrata brahman, aztán böjtölő, kolduló barát, majd hedonizmus, kalmárélet és szerencsejáték, szexuális szabadosság, majd vissza a bölcs szegénységhez révészként. Az ellentétek gyorsan és sarkítottan váltják egymást. Szeretet, fájdalom, apaság, szerelem, barátság.
Végig az járt az eszembe ezt a rövid élettörténetet olvasva, hogy nagyon jól ábrázolja akaratlanul is Hesse, hogy mi is a különbség a keresztyénség és a többi világvallás között. Mindegyik világvallásnál az embernek kell hosszú küzdelmek árán elérnie a boldogságot, az üdvösséget. Egyedül a keresztyénségnél nem. Hiszen itt Isten tesz mindent, Jézus meghalt értünk, megváltott minket, nekünk csak el kell fogadnunk ezt, és már üdvözültünk is. Hiába, nincs más út, csak Jézuson keresztül az Atyához.
A buddhizmusnál mindenkinek egyéni útja, és szenvedései vannak.
Nagyon tetszett egyébként a folyó- és az időhasonlat. Hesse stílusa pedig szokás szerint könnyed, még ilyen komoly témánál is, élvezetes olvasni.

Oscar Wao rövid, de csodálatos élete

Junot Díaz regényére 7 pontot adok.
Nem vastag könyv, de nem is könnyű olvasmány. Először a stílusát volt nehéz megszoknom: hasonlít a hétköznapi beszédhez, sok szlenggel és rengeteg spanyol kifejezéssel, trágársággal és szókimondással. Mindez megspékelve rengeteg utalással a sci-fi irodalom klasszikusaira, még jó, hogy valamennyire képben vagyok a témában. Ráadásul több narrátor is van különböző stílussal, ami mindenképpen hozzátesz az elbeszélés értékéhez, csak a váltás néha nekem túl éles volt.
A dominikai diktatúráról már olvastam könyvet, Mario Vargas Llosa: A Kecske ünnepe c. remekét, de az főleg a politikai elittel foglalkozik, míg Díaz a kisemberek szemszögéből írja meg ezt a családtörténetet 3 generáció szemén keresztül. A végső megállapítás abszolút helytálló:

"A mi népünk tízmillió Trujillo népe"

 309. oldal

Igen, a diktátor mindig rányomja bélyegét az országára, a besúgók hálózata, a félelem, a rettegés minden nap, az árulás mindennapossága még messze túléli a rendszereket. Ezek a dolgok ebben a regényben is megjelennek, még ha sokszor háttérinformációként is. Ugyanakkor a népről is sokat megtudunk, a hiedelemvilágukról, főleg a fukúról, az átokról; a mindennapokról, a férfiakról, nőkről, a lakossági összetételről stb.

Maga a család is nagyon izgalmas és érdekes, mind a három generáció tartogat meglepetéseket, és ezeket csak apránként, és nem kronologikus sorrendben tudjuk meg. Oscar pedig egy esendő, sokszor sajnálatra méltó, de az biztos, hogy nem mindennapi főhős.

Mindenesetre érdemes volt megküzdeni a regénnyel. És hogy a cím tényleg igaz-e? Csodálatos volt-e az élete Oscarnak? Aki kíváncsi rá, olvassa el ezt a megérdemelten Pulitzer-djas regényt és járjon utána!