21. hét: Egy sorozat második része törvényszerűen gyengébb, mint az első?

 A 21. héten (május 20-26) kilenc könyvet olvastam el:

1. Monica McCarty: A Bajnok

2. Móra Ferenc: A didergő király

3. Gazdag Erzsi: Mesebolt

4. Jennifer L.Armentraut: The Struggle - A küzdelem

5. Gráczer L. Tamás: Az Úr szukái

6. Julie Klassen: Zabolátlan szerelem

7. Csukás István: Süsü a sárkány

8. Andersen: A vadhattyúk

9. Susan Elizabeth Phillips: Zsák a foltját

Ebből a palettából ismételten Gráczer L. Tamás került ki győztesen. Válaszolva a kérdésre: itt nem, csak a világ, amibe visszatérünk már megszokottabb, nem üt akkorát, mint elsőre. Persze az író ezt is próbálja izgalmassá és újszerűvé varázsolni. 

Szilágyi Erzsébet, mint megbízó és történelmi személy nagyon izgalmas volt számomra, és néha nagyon ellentmondásos, nem mondanám, hogy megszerettem. 

Aztán a budai hóhérunk is bajban van, sürgősen hóhérsegédre lenne szüksége, mert kettesben nem bírják a sok munkát, csakhogy ez nem egy népszerű munkakör. 

Az új megbízás a mai Margit-szigetre szól, ahol a különböző rendek viszályai, harcai folynak egymással. Ráadásul a király szeretné, ha Margitot a pápa boldoggá avatná, épp ezért egységes, harmonikus képet kellene mutatni. Csakhogy közbejön egy-két apró- cseprő gyilkosság, sok titok és tagadás. A hóhér pedig a közelébe sem mehet(ne) a kolostornak a sok szokás, hagyomány és törvény miatt. Ezért kénytelen Reginával együtt cselhez folyamodni. Szerettem, hogy Regina itt többet szerepel, jobban bevonódik a nyomozás menetébe. 

Kicsit Marcus múltjáról is többet megtudunk, bár még most is csak sejtetés szintjén. 

Összességében ez is olyan izgalmas és letehetetlen könyv volt, mint az első. Már csak egy kérdés maradt hátra: hol van a következő?

13. hét : Egy mestermű

 A 13. héten (március 25-31) hat fantasztikus művet olvastam el:

1. Alex Schulman: Az állomás

2. Lynn Messina: Gyalázatos megtévesztés

3. Patkó Ágnes: Halálos rozé

4. Frank Schätzing: Mi van, ha megmentjük a világot?

5. Rejtő Jenő: A szőke ciklon (hangoskönyv)

6. Ódor Fanna: Színe-visszája (Böjti morzsák)

Nehéz lett volna ezek közül a művek közül választani, ha nem emelkedik ki annyira közülük Alex Schulman regénye. 

Már maga a borító is gyönyörűséges és rejtelmes, ráadásul funkciója is van, hiszen fontos motívumokat tartalmaz a könyv beltartalmára vonatkozóan.

Nem könnyű olvasni ezt a könyvet, mégis egy nagyon erős mezőnyben lett a 13. hét könyve nálam. Megfacsarta a szívemet rendesen. A szereplőket minden gyarlóságuk ellenére, vagy éppen azért nagyon szántam. Egyiket sem tudtam utálni, pedig mindegyik kegyetlen és szívtelen valamilyen módon, mert ahogy fokozatosan kitárult a múltjuk, úgy láttam azt is, hogy milyen magányosak, mennyire nem tudják kifejezni az érzéseiket, mennyire nem értik a körülöttük élőket, a „szeretteiket”. Ezzel pedig olyan tehetetlenség- érzés jár együtt, hogy azt gondoltam, mennyi elvesztegetett élet és lehetőség!
Három nézőpont-karakterünk van és egy vasúti állomás, illetve maga az út is, ami lehet szimbolikus is, de nagyon kézzelfogható és tragikus. Harriet az egyik, aki az egész könyv csomópontjában áll, hozzá fut be minden szál, illetve tőle indul, Oskar az egyetlen férfi, aki szót kap és Yana, aki csak megérteni vágyik a múltját és a jelenét. Ezek mellé társul még egy kiemelkedő szereplő, aki azonban nem kap saját hangot, mindig csak valaki más nézőpontjából látjuk, ez pedig Harriet apja. Kiemelkedő jelentőségű téma ebben a regényben az apa- lánya kapcsolt két szinten is. Ezt nagyon ritkán látom könyvekben kibontva, így nagy élmény volt ezt olvasni itt, még ha ezek enyhén szólva sem pozitív példák.
Zseniális a szerkezete és a felépítése ennek a könyvnek, ahogy összefutnak a szálak, az aprólékos, de szisztematikus felépítménynek, ahogy haladunk vissza a múltba, ahogy egyre több minden a helyére kerül, ahogy meglátjuk végül az egész képet. Ezeket pedig nemcsak a szereplők döntései, cselekedetei határozzák meg, hanem a fatális véletlenek, a nem- oda – figyelés, az önzés és sértettség.
Mégiscsak írok erről a könyvről majd egy bővebb blogbejegyzést, csak vissza kell vinnem a könyvet a könyvtárba, így most gyorsan lejegyeztem néhány gondolatomat. Meghatározó Állomása ez a mestermű az évemnek!

14. hét könyve: Egy nehéz téma

 A 14. héten (április 1-7) öt könyvet olvastam el:

1. Aline Ohanesian: Orhán öröksége

2. Rita Falk: Szilváspite - összeesküvés

3. Henri Troyat: Raszputyin

4. Jeaniene Frost: A lángok mélyén

5. Szlavicsek Judit: Viharcsapda

Ezek közül az Orhán öröksége lett a győztes. Szeptember második hetében írom ezt az értékelést róla, és április első hetében olvastam. Hogy miért húztam ilyen sokáig? Jó kérdés. Ráadásul most is csak a kényszer visz rá, hogy nekiálljak az írásnak, ugyanis jövő héten a szabadságom alatt találkozni fogok a könyv tulajdonosával, és vissza szeretném már adni neki, hiszen kb. 5 éve (vagy több?) kaptam kölcsön tőle. 

A téma abszolút nem könnyű, hiszen az örmény népirtásról szól. Rövid időn belül ez már a második könyv, amit erről olvasok , de így is megrázó. A szomorú pedig az, hogy mennyire nincs benne ez a köztudatban, és mennyi olyan nép van még, aki így járt, és a közvélemény talán nem is hallott róla. Ezért jók ezek a könyvek, hiszen ezáltal legalább tudomást szerezhetünk róla, még ha regényes formában is. 

Nagyon szemléletesen írja le az írónő ezt a tragédia- sorozatot egy család, egy falu népén keresztül. Főleg az a pusztában való erőltetett menetelés marad emlékezetes. Ott olyan kegyetlenségek zajlottak, amiket a résztvevők is igyekeztek lehetőleg észre sem venni, ha pedig átélők voltak, akkor éltük végéig sem sikerült azt feldolgozniuk, nem is akartak róla beszélni, nehogy emlékezni kelljen rájuk. 

Ennek ellenpontja (?) a szerelem. Azonban ez ellensúly-e igazából? Feledtet-e mindent? Természetesen nem, éppen ezért csak nagyon halványan jelenik meg ez a szál a kötetben. 

A másik nagy kérdés, hogy az utódok hogyan tehetik jóvá ezt a szörnyűséget? Akik ráébrednek erre a kegyetlenségre, (meg)ismerik a múlt e szeletét azoknak felelősségük-e, hogy tegyenek valamit? Avagy tudnak-e egyáltalán valamilyen írt tenni ezekre a be nem gyógyuló sebekre? Talán úgy, hogy emléket állítanak róluk mondjuk egy kiállítással? Nem hagyják feledésbe merülni a múltat, ezáltal valami értelmet adni az átélt szenvedésnek? 

Elmélkedik a könyv arról is, hogy milyen következményei vannak egyes döntéseinknek, mit meddig lehet titkolni, és a titok napfényre kerülésével milyen dolgokkal kell szembenézniük a szereplőknek? 

A regény stílusa nagyon olvasmányos, nem is hosszú, de a témája megrázó. Maradandó olvasmány.

28. hét: Miről árulkodik a táplálkozásunk?

 A 28. héten (július 8-16) négy szuper könyvet olvastam el: 

1. Czecz Fruzsina: Terítéken a lélek

2. Ray Nayler: Mamutrezervátum

3. Győrffy Ákos: A csend körei

4. Bánhidi Lilla: Sorsod Borsod

Ezek közül Czecz Fruzsina könyve lett a győztes. Nagyon szerettem olvasni. Önismereti és ismeretterjesztő kötet volt ez egyben. Szórakoztató a stílusa. V. Tóth Katinál láttam ezt a könyvet még évekkel ezelőtt, és rögtön megtetszett, fel is tettem a kívánságlistámra. Azonban elég drágán kínálták, és viszonylag nehezen volt beszerezhető, de aztán egy antikváriumos akcióban lecsaptam rá.

Nem a megszokott témaválasztékot öleli csak fel, nagyon változatos témákat mutat be. Egy csomó ismeretet, érdekességet megtudhattam. Nézzünk néhány idézetet:

"Gyomrunknak körülbelül 20 percre van szüksége, hogy jelezze: megtelt. Ha az étkezés csak egy 5-10 perces falás, a gyomornak és az agynak esélye sem lesz a közbelépésre. Mire tudatosulna, hogy már nem kell ennünk, addigra rég elfogyasztottuk az ideális mennyiség többszörösét. A test jóllakott ugyan, de az elme és a lélek továbbra is éhes marad, mert nem voltunk igazán jelen az evésnél." (66 old.)

"Mert az étel tökéletesen alkalmas arra, hogy ellazítson, és egymásra hangolja a családtagokat, ráadásul szimbolikusan még anyát is megjeleníti egy kicsit: a táplálás, gondoskodás édes ízét." (75. old.)

"Egy régi közmondás úgy tartja: 'Milyen a munkája, olyan az evése', vagy más formában: 'Milyen az evése, olyan a tevése'. Eszerint, ha valakit figyelünk étkezés közben, arról is tájékozódhatunk, hogyan dolgozik, hogyan működik az élet fontos területein." (142 old.)

"Mi az ünnep? Minden, ami nem hétköznap. És ami nem hétköznapi, hanem valamitől különlegessé válik, kilóg a sorból. Az ókorban egyenesen a mindennapokból való 'kigyógyításnak' nevezték." (225 old. )

Az elején végigmentünk a történelmen, hogy hogyan fejlődött a főzés és a táplálkozás kultúrája. Ezzel már megvett magának. Aztán megtudtam, hogy milyen ételek hogyan befolyásolják az ember hangulatát. Aztán egyes ételek fogyasztásánál milyen emlékek jönnek elő akaratlanul is. 

Egyszóval nagyon informatív volt ez a könyv, annyira szerettem, hogy 2025-ben ez is könyvklubos könyv lesz.