6. heti könyv: Egy kifogástalan gyilkosság

 Február 5. és 11 között három könyvet olvastam el. Ezek:

• Harag Anita: Valakire mindig gondolni kell
• Budai Lotti: A festőművész 
• Julia Seales: Egy kifogástalan gyilkosság

Ez utóbbi lett a heti győztes, sőt, mivel csak hetekkel később írom ezt az értékelést, elárulhatom, hogy a februári hónap könyve is. 

Már maga a borító is megvett magának, erre figyeltem fel először, aztán a fülszöveg is meggyőzött, hogy ez a nekem íródott regény, és milyen igazam lett! Hiszen történelmi, romantikus és krimi, ez már nyerő felállás, ráadásul ez meg van fejelve a paródiával és a jó humorral. A paródia elsősorban a Büszkeség és balítéletet célozza meg, de olyan finoman, hogy az nem sértő, inkább tisztelgés a nagy előd előtt. Édesapám előttem olvasta, és ő nem olvasta Jane Austin művét, csak a BBC feldolgozásból látott néhány jelenetet, de még ő is azt mondta, hogy ez nagyon humoros volt, éppen ezért élvezte minden sorát. Pedig óvtam a könyvtől, mert ő nem szereti a romantikus krimit, de ebben csak igen halványan jelenik meg ez a szál, ezért nem volt gondja vele. 

A humor nagy részét főszereplőink adják. Egyik sem tökéletes, mindegyik követ el hibákat, de végül csak leleplezik a gyilkost. Drake nyomozó hivatalosan nem is az, mert az újságokban lejáratták, és bukottnak nyilvánították. Az más kérdés, hogy mint kiderült, neki volt igaza. Épp ezért mogorva, emberkerülő, aki mindent racionálisan lát, szabálykövető, néha idegesítően az. 

Másik főszereplőnk egy lassan vénkisasszonynak minősülő legidősebb lánygyermek, akinek sürgősen férjhez kellene mennie, hogy a családot megmentse az anyagi csődtől. Csakhogy ő nem igazán egy tipikus bálozó szépség. Az alábbi idézet nagyszerűen bemutatja őt, mert a könyv humorát is: 

Ő maga semmiféle kielégülést nem talált a Hölgyek kézikönyve által jóváhagyott hobbikban. Borzalmasan hímzett, semmi érzéke nem volt a zenéhez, a rajzolástól pedig egyenesen eltiltották, mert olyan ijesztőek voltak az alkotásai, hogy rendszeresen frászt hozta azokra a szerencsétlenekre, akik kénytelenek voltak egy pillantást vetni rájuk. Ezzel szemben a gyilkosokra való vadászat teljesen megbabonázta. 

14. old. 

Itt szeretnék köszönetet mondani a fordítónak, Hulse Alexandra Nikolettának, aki nagyszerű munkát végzett. 

Szóval nyomozópárosunk a gyilkosság után elkezd nyomozni. Sokszor tévednek, más következtetésre jutnak, mint kellene, hiszen minden mellékszereplőnek van valami vaj a füle mögött. Vannak ebben a vihartól elzárt udvarházban rejtett kártyaszobák, titkos folyosók, amik tovább bonyolítják a rejtélyt. 

 A megoldás (SPOILERES!)

 

 Amikor kiderül a valódi tettes kiléte, értelmet nyer a cím is. A tökéletes úriember mindig gyanús. Különben tetszett mind a két nyomozóban, hogy odafigyelnek az apró részletekre is. A padlásjelenet pedig - gondolom nem véletlenül - eszembe juttatta a Jane Eyre-t is. Az ejtőernyős fura kalap meg már annyira abszurd volt, hogy nagyon vigyorogtam rajta. A levelezés a példakép nyomozóval pedig hatalmas csattanó volt zárásul.

Összességében hatalmas olvasmányélmény volt. Hogy elolvasom-e a folytatást? Ez nem kérdés! Mikor jön már? 

5. heti könyv: Törött pohár

 Január 31 és február 4-e között két könyvet olvastam el, az egyik 

Scarlett St. Clair: A sötétség érintése

a másik pedig, ami a hét könyve lett nálam: 

Alain Mabanckou: Törött pohár  

Az írója egy kongói szerző, mivel a műve is Afrikában játszódik, nagyon hiteles a hangulata, bár furcsa. Erről persze a sztori és az írásmód is tehet. 

A történet

Az Útrakelt Hitel kocsmát a hatóságok be akarják zárni, mert érthetetlen módon zavarja a diktátort, hogy a tulajdonosa, Makacs Csiga jobb szállóigét talált ki, mint ő. Ez még hagyján, de az összes tudósa is egy hétig nem talál rá a hiteles, ütős jelmondatára. Azonban a nép meg akarja védeni a kocsmát. Makacs Csiga megbízza Törött poharat, egy lecsúszott tanárt, hogy írja meg a törzsvendégek történeteit, életútjait. Ettől kezdve megismerkedhetünk néhány emberi sorssal, végül magával a narrátorunkkal is. A sok kisiklott élet, a lecsúszott részegek sorsa nem éppen szívderítő, rengeteg tragédiával szembesülhetünk. Előre látható, hogy ebből nem lesz happy end. Mégsem ejt depresszióba a kötet. Ennek talán a narrátorunk szokatlan stílusa az oka.

Stílus

Ha azt mondanám, hogy az egész könyv egyetlen mondatból áll, nem mondanék teljesen igazat, hiszen nem nagy betűvel kezdődik a szöveg, hanem olyan, mintha éppen belecsöppennénk egy már folyó monológ kellős közepébe. Nincsenek pontok, csak vesszők. Teljesen asszociatív a narráció, de nem zavaróan vagy érthetetlenül az. Hiszen vannak azért "fejezetek", amik kis lélegzethez juttatják az olvasót, illetve a régi mesemondók ízességével és élményével is megajándékoz minket a szerző. Szóval egyáltalán nem fárasztó a szöveg olvasása, magával sodor. 

Már a szereplők "nevei" is nagyon szórakoztatóak, de találóak. A szemfüles olvasó pedig rengeteg irodalmi és popkultúrális utalást, hivatkozást fedezhet fel a szövegben. Mindez rendkívül élvezetesen megírva. Ez lesz a legmaradandóbb a könyvből. 

A szerző

 A szereplők elbeszéléseit persze fenntartással kell kezelnünk, mégis nagyon tanulságosak. Elgondolkodtató, hogy ki/ mi a legfontosabb az életünkben? Mennyi a saját felelősségünk sorsunk rosszabbra fordulása kapcsán, és mennyit hárítunk át a körülöttünk élőkre. Ugyanakkor fontos az egymásrautaltság kihangsúlyozása, a kapcsolatok fontossága, illetve a másik oldalon a magány és a elszigetelődés. 

Ugyan összességében csak 4,5 csillagot adtam a könyvre, de így sem volt vitás, hogy ez lesz a hét könyve. A hangulata lesz számomra a legmaradandóbb. Érdemes volt elolvasni, jó pillanatban talált rám. 

4. heti könyv: Karen Rose: Halj meg értem

 Január 22 és 30 között nem volt kérdéses, hogy ez a regény nyeri el a hét könyve címet, hiszen csak ezt olvastam. No de ettől függetlenül is megérdemelné a helyezést, mert a 850 oldal hosszú gigantikus romantikus krimi minden oldalát élvezet volt olvasni, egy percig sem unatkoztam rajta. Az pedig nem a könyv hibája, hogy ilyen kevés időm volt az olvasásra. 

Tavaly a sorozat egy régebbi kötetét olvastam, ami hatalmas kedvencem lett, így ránéztem a könyvtárban, hogy van-e benn valamilyen rész, és csak ez volt. Így kivettem, mert az archeológus főszereplő érdekesnek tűnt. Ez nem lett kedvenc, de az 5 csillagot teljesen megérdemli. 

Eleve a sorozatgyilkosság indítéka is nagyon bizarr és nem hétköznapi. Maga az elkövető egy több területen is tehetséges, de lelkileg eléggé eltorzult, kegyetlen pszichopata. Sok szereplőt mozgat az írónő, és nagyon jól alakítja a kapcsolatokat, senki sem szerepel feleslegesen sokat, mégis minden tiszta, hogy kinek mi az indítéka, és mi a szerepe a történetben. Az egymással való kapcsolatuk is szerethető vagy feszült, de mindenki dolgozik a megoldáson. Nem engedi el Karen Rose a kezünket, nem tévedünk el sem a helyszíneken, sem az emberek vonatkozásában. 

Kifejezetten tetszett, hogy sok tudományterületet érintettünk, hogy csak néhányat soroljak: informatika, a művészetek, a múzeum, az archeológia, az opera stb.  Már a főszereplőink is két teljesen más foglalkozást űznek: egy archeológus és egy olasz nyomozó. Nagyon szerettem az ő kapcsolatukat, ami nem indult simán, de nem hagyták annyiban. Mind a kettejüknek feldolgozandó, traumatikus múltja van, amin az őszinteség, a bizalom és a beszélgetések sokat gyógyítanak. Egymás családjának a megismerése is nagyon szívmelengető, elég ha csak kék momentumot említek: a várépítést és a kórházban éneklést. 

Maga a nyomozás menete is lendületes, szerettem a csapatmunkát, az ötleteléseket, az, hogy nem voltak büszkék, és segítségül hívtak akár más tudományterületekről is embereket. Ahogy egyre több mozzanatra derült fény, látszott, hogy ez egy igen szövevényes ügy. Ráadásul a tettes nagyon nagy átváltozóművész, akit nem ejtettek a feje tetejére, és sokszor megnehezítette a rendőrök dolgát. Ezzel pedig igazi versenyfutást rendeztek az idővel, ami fokozta az izgalmakat. 

A stílusa szuper az írónőnek, biztosan fogok még olvasni tőle. Van is egy olvasatlan könyvem még tőle itthon, csak annak nem olyan vonzóak a főhősei. De mindenképpen megpróbálkozom majd vele, mert az előítéleteimet biztosan legyőzi majd a fantasztikus írásmód. 

3. heti könyv: Platón és a kacsacsőrű emlős bemegy a bárba...

 A harmadik héten kicsit átcsúsztam a következő hét elejére, hogy meglegyen a hét könyve. Tehát a január 15-22-ig tartó időszakról beszélek. Vetélytársak :

• Hercz Júlia: Gyöngy és Rubin
• Kalas gyöngyi: Sandwich grófja és a nápolyi pizza

A nyertes mégis: Thomas Cathcart - Daniel Klein: Platón és a kacsacsőrű emlős bemegy a bárba... (Filozófia a viccek tükrében)

Amint megláttam a könyvtárunk katalógusában ezt a címet és a borítót, tudtam, hogy ezt el kell olvasnom. Természetesen édesapám rögtön lecsapott rá, de nem sokáig tartott neki az olvasás, és nagy tetszést aratott. Nemsokára én is belevetettem magamat. De hogy is állunk, 

A filozófia és én? 

Egyetemistaként kötelezően fel kellett vennünk egy filozófia kurzust, így én, hogy minél előbb túl legyek rajta, rögtön az első félévben beiktattam az órarendembe. Mondjuk jól beleválasztottam, mert az Életfilozófiák kurzus minden előzmény nélkül belecsapott a közepébe  Nietzschével, Henri Bergsonnal stb. Életem első egyetemi vizsgáján tehát megszenvedtem az olvasnivalókkal, de ötöst kaptam. Ennek ellenére nem szándékoztam több tantárgyat felvenni belőle. Csakhogy az évek során olyan érdekes témákról tartottak előadásokat a tanárok, hogy még 5-6 félévet legalább hallgattam belőlük. Lassan-lassan megszerettem őket. Sőt, kifejezetten szeretem, ha nemcsak ismeretterjesztő irodalomban, hanem regényekben is helyet kapnak. Olyat azonban még nem olvastam, ahol ezt a viccekkel kapcsolták össze.

A humor és a filozófia

Pedig nagyon jól megfértek egymás mellett. A könyv úgy épül fel, hogy a nagyobb fejezetek elején Platón könyvéhez hasonlóan két szereplő beszélget. Majd jön egy kis filozófiatörténet, magyarázva röviden a jellemzőit. Aztán néhány vicc, amit kicsit megmagyaráznak a szerzők, hogy hogyan is illik az adott a korszakhoz, eszméhez. Jó néhány oldalt becetliztem, sokszor hangosan felnevettem a vicceken. 

Következzen néhány kedvenc.

Metafizikához:

Mózes, Jézus és egy ősz szakállú öregember golfozik. Mózes elüti a labdát, csakhogy az a tavacska felé tart. Mózes erre felemeli ütőjét, kettéválasztja a vizet, és a labda biztonságban átgurul a túlpartra.

Jézus is hosszút üt a tó irányába, ám a labda nem esik bele a vízbe, csak lebeg fölötte. Jézus lazán odasétál a vízen, elüti a labdát, és az a lyuktól néhány centire megáll. 

Most az öregúr jön, elüti a labdát, az kirepül az útra, ahol egy szembejövő teherautónak ütközik, és visszapattan a pályára. Egyenesen a tó felé gurul, és egy tavirózsa levelére pottyan. Meglátja egy béka és a szájába kapja, de abban a pillanatban lecsap rá egy sas. Amint a  sas átrepül a pálya felett, a béka kiejti a labdát a szájából, és az pont belesik a lyukba. 

Mózes erre odaszól Jézusnak:

- Mondtam már, hogy utálok apáddal golfozni?!

28. old.

 

Episztemológia:

A vádlott ellen gyilkosság miatt indult eljárás. Erős bizonyítékok szólnak a bűnössége mellett, viszont nem találták meg az áldozat holttestét. Záróbeszédében a védőügyvéd egy trükkhöz folyamodik.

-  Tisztelt esküdtszék! Van egy meglepetésem az önök számára - egy perc múlva az az ember, akiről önök azt feltételezik, hogy halott, belép ebbe a tárgyalóterembe.

És az ajtó felé fordul. A döbbent esküdtek is mind odanéznek. Eltelik egy perc, nem történik semmi. Végül az ügyvéd megszólal: 

- Természetesen csak kitaláltam, hogy az áldozat be fog lépni. Ám önök mindannyian várakozással néztek az ajtó felé.  Mivel úgy vélem, ebben az ügyben alapos kételyek merültek fel az iránt, hogy gyilkosság történt volna, ragaszkodom hozzá, hogy jelentsék ki, a vádlott "nem bűnös".

Az esküdtszék visszavonul tanácskozni. De alig pár perc múlva vissza is térnek, és kimondják az ítéletet: "Bűnös."

- Hogy lehet ez?! - kiált fel az ügyvéd - Hisz nyilván voltak kétségeik. Láttam, ahogy az ajtót bámulták!

Mire az esküdtszék elnöke így válaszol: 

- Mi tényleg ezt tettük, de az ön védence nem

55-56 old. 

Maga a szöveg is humoros, erre is hozok egy példát:

A matematika filozófiájának nagy része meglehetősen szakmai jellegű és nehéz ügy. Az egyetlen dolog, amit tényleg tudnunk kell, hogy a matematika terén háromféle ember létezik: azok, akik tudnak számolni, és azok, akik nem.  

73. old.  

Végül következzen a relativitás:

Volt egyszer egy gazdag ember, aki már közel járt a halálhoz. Nagyon bántotta a dolog, mert keményen megdolgozott a pénzéért, ezért szerette volna magával vinni a mennyországba. Imádkozni kezdett, hogy megtarthasson valamennyit a vagyonából.

Az ima hallatán megjelent neki egy angyal:

-Sajnálom, de semmit sem tarthatsz meg.

A férfi könyörgőre fogta, hogy kérje meg Istent, enyhítsen a szabályokon. 

Az angyal újra megjelent a jó hírrel, hogy Isten ez egyszer kivételt tesz, egy bőröndöt magával vihet. A férfi örömében megtöltötte a legnagyobb bőröndjét aranyrudakkal, és az ágya mellé tette.

Nem sokkal később meg is hal, és megjelenik a mennyország kapujában. Szent Péter a bőrönd láttán rászól:

- Ezzel nem jöhetsz be!

De a férfi elmagyarázza, hogy van engedélye. A szent utánanéz a dolognak:

- Igazad van. Egy kézipoggyász lehet nálad, de ellenőriznem kell a tartalmát. 

Szent Péter kinyitja a bőröndöt, hogy átvizsgálja, mit talált a férfi annyira értékesnek, hogy ne hagyja hátra, majd felkiált:

- Nocsak! Utcakövek?

163. old. 

Én nagyon szeretem az ismeretterjesztő könyveket, mindig olvasok ilyet párhuzamosan az aktuális regényekkel. Manapság már annyira gördülékeny stílusban, humorosan tanítanak ezek a kötetek, hogy semmivel sem kisebb élmény ilyet a kezünkbe venni, mint egy szórakoztató irodalmat. Itt a jó példa rá. És hogy mi a címbeli vicc csattanója? Azt csak az tudja meg, aki elolvasta ezt a rövidke remekművet. 

 

 

 

 

2. hét: A Felemelkedés

 Január második hetében (8-14.) csak két könyvet olvastam, de nem bánom, mert mindkettő nagyon jó volt. Ezek:

1. Nicolas Binge: Felemelkedés

2. Sjón : Az Argó suttogása

Közülük az első nyerte azt a megtiszteltetést, hogy itt szerepeljen. 

Már maga a borító is nagyon impozáns, az keltette fel az érdeklődésemet. Aztán a fülszöveg is izgalmakat és feszültséget ígért. Ez meg is valósult, végig fenn tudta tartani a feszültséget számomra, alig vártam, hogy újra kezembe kaphassam a kötetet.

Mi is a műfaja ennek a könyvnek? Ezt nehéz meghatározni. Sci-fi, horror, kalandregény, lélektani, thriller. Igazság szerint én nagyon szeretem, amikor a műfajok keverednek, és az író jól meg tudja oldani azt, hogy ezek harmonizáljanak egymással. Szerintem itt ez sikerült. 

A borító is tartalmazza a fő szimbólumot, a hegyet. Ami csak úgy a semmiből ott termett, ráadásul minden normális hegy képzetének ellentmond. Például nincsenek mellette hegységek, a földtörténeti rétegek összekeveredtek rajta, a mikroorganizmusoknak rajta csak RNS-ük van, nem DNS-sük, ami minden földi életnek ellentmond stb. 

Izgalmas magyarázatokat találnak rá a szereplők, az egyik legfurcsább:

A szent hegy az összes vallásban előfordul. Az Olümposz, a Hara Berezaiti, a Meru-hegy. - Beszéd közben hevesen gesztikulált, és szinte sugárzott az arca. - De mi van akkor, ha ezek valóságosak? Mi van akkor, ha egyszerűen csak fizikailag hozzáférhetetlenné váltak? 

- Hová akarsz kilyukadni? - kérdeztem, miközben egy jéghideg széllökés süvített el az arcom mellett. - Azt akarod mondni, hogy az Olümposzon vagyunk? 

Thomas  megrázta a fejét, és elvigyorodott.

- Nem csupán az Olümposzon, hanem az idők kezdetétől létező összes istenség hegyén. Ha helyes az elméletem, Harold, akkor az emberiség történetének legszentebb helyén állunk.  (210 old.)

Maga a történet  (legalábbis az elején) egy Leslie L. Lawrence könyvhöz hasonlított, a hangulata mindenképpen. Hiszen adott egy kupac tudós, akik eddig legfeljebb csak hírből ismerik egymást, feladatuk, hogy kiderítsék miért/hogyan került ide ez a hegy, és felmásszanak a tetejére. Nem ismerik a megbízójukat, eltitkolnak előlük fontos információkat, egymásban sem bízhatnak stb. 

A formátum sem hétköznapi választás: levélregény, aminek ráadásul a sorrendje is bizonytalan. Eleve az idő egy központi kérdés itt, hiszen előre- hátra ugrálnak benne a szereplők, különös dolgok történnek körülöttük. 

SPOILER! SPOILER! SPOILER!

A hiperkocka mint teória és a magyarázata szerintem nagyon izgalmas, de viszonylag érthető volt. A kapuk elhelyezkedése és a használatuk, a térkép kiismerés külön érdekfeszítő. 

A lélektani része a dolgoknak is nagyon tetszett, a főhőseink múltjának a megismerése kifejezetten mélységet adott a történetnek. Néha még el is érzékenyültem. Ugyanakkor a hegy jó alkalmat adott a múlttal való szembenézésnek, a megbocsátásnak, az elengedésnek és a megbékélésnek. Ez pedig szép üzenete a regénynek. 

A mellékszereplők néha összefolytak számomra, azonban a fő karaktereknek jó volt a háttérsztorijuk, a legtöbbnek megtudtunk a múltjáról is valamit. Gideon személye számomra meglepetés volt például, bár valamit gyanítottam vele kapcsolatban. A testvérek azonban kicsit érthetetlenek maradtak, hiszen alig ismerték egymást, és nem volt bizalmuk egymás iránt sem. 

Azonban a legizgalmasabb az volt számomra, hogy mindenki megtalálhatja benne a maga magyarázatát. Hiszen ütköztetve van itt a vallásos és a tudományos világkép. A szabad akarat és az eleve elrendelés. 

A szabad akarat és az eleve elrendeltetés nem ellentétes dolgok, Harold. Egymás mellett léteznek.  (163. old.)

 

Vagy az intelligencia kérdése:

- Senki sem tudja, honnan származik az emberi értelem. Az ember kétségbeesetten vágyik a bizonyosságra, és ez arra kényszerített bennünket, hogy elfogadjuk az evolúciós folytonosság rendkívül kétes vázát.... Miért nincs átmenet?... Az emberiség intellektuális törekvései - a vallás, a tudomány, a kultúra és a történelem - egyedülállóak az egész világegyetemben. Mintha az élet egy bizonyos pontig fejlődött volna, azután az emberiség hirtelen tett egy kilencvenfokos fordulatot, és elindult egy teljesen másik irányba. Honnan származik tehát az intelligencia? (158. old.)

 

A vége (SPOILER!)

A vége nekem egy hangyányit csalódást keltő volt. Lehet, hogy azért, mert annyira fokozta a feszültséget, hogy a megoldás már nem ugrotta meg azt a szintet. Azonban igazán ügyes volt ebben is Nicholas Binge. Hogy mi van a csúcson? Nos, ez is értelmezés kérdése. Először azt hisszük, hogy ezek a lények - a leviatánok - uralják itt a terepet, akik eleve érdekesek a kollektív tudatukkal, de aztán megtudjuk, hogy ők is csak egy kísérlet eredményei. Ahogy mi is? Érdekes hobbi az, ahogyan vizsgálnak bennünket? De kiket rejt a többesszám? Földönkívülieket? A Szentháromságot? Ez a kérdés nyitott marad.

A könyv szerintem alapvetően olyan egyetemes kérdésre keresi a választ, hogy mi az életünk értelme? Erre csak egy záróidézetet hoztam ide:

- De mi értelme van? Ha minden előre eltervezett, akkor mi értelme van a cselekvésnek? ... 

- Ami meg  fog történni, az meg fog történni. Vagy már megtörtént, esetleg most történik meg. Rajtad múlik, hogy tartalommal töltsd meg. Rajtad múlik, hogy milyen szép lesz. (318 old.)

 

 

Az első hét könyve

  2024-ben elhatároztam, hogy minden héten választok a heti olvasmányok közül egy hét könyvét, és arról bővebben írok ebben a blogban. 

Január 1-7 között 3 regényt olvastam el. Ezek: 

1. Szabó Krisztina: Ezüsterdő

2. On Sai: Titkok és intrikák (Vágymágusok 3,5)

3. Julie Otsuka: Buddha a padláson

Jól kezdődött az év, mert mind a három 5 csillagos lett. A kedvenc mégis egyértelműen On Sai kötete. 

Csodálkoztam, hogy miért nem a zárókötet jelent meg, kevesebb lelkesedéssel kezdtem bele ebben a könyvbe, de aztán ez is fantasztikus élmény lett, és egyáltalán nem bánom a megszületését. 

 

Kezdjük mindjárt a szereplőkkel! Roan nekem az ikrek közül mindig is olyan semmilyen, nyámnyila fickónak tűnt. Itt aztán jobban megismerhetjük, hiszen a két főszereplő egyike lesz e kiegészítő résznek. Ahogy egyre több mélységét látjuk a személyiségének, egyre izgalmasabb lett. Ez a láthatatlan, szerény alak csak álca, hogy minél több mindent megtehessen titokban. Az álcázó képessége már a szerepcseréknél is megnyilvánult, de a pillanat hevében való döntés és átváltozás igencsak fürge észjárást és kreativitást igényelt. Sokoldalú fickó, a mágiája sem nyilvánvaló, inkább érzékeny, mégis alattomos és veszélyes. Számomra megdöbbentő volt, hogy sokszor úgy tűnt, mintha a testvére sem ismerné igazán őt. Sőt, mintha nem is akarná megismerni. Ezért sokszor magányos, máskor pedig igyekszik szeretteit, elsősorban persze Riannát kimenti a pácból. Nagyon mosolyogtam, amikor ezt olvastam:

Az égvilágon semmi nem tudja úgy feldühíteni az embert, mint a saját testvére. Roan ordítani tudott volna. (220 old.)

Érdekes volt a hamisítói képessége is, amikor a kutatómunkát végezte, és megállapította a főváros könyvtáráról, hogy 

A könyvtár könyves szekrények labirintusából állt, ahol a poros fóliánsok készítési év alapján hevertek a zsúfolt polcokon. Ez az egyik legostobább rendezési elv volt. (222.old.)

Szerettem azt is, hogy tisztában van magával, a képességeivel, mégis képes önzetlenül dönteni még akkor is, amikor  a vágyai mást parancsolnának Ez főleg a vele egyenrangúnak tűnő ellenfél/vetélytársnál, Delonnál szembetűnő. 

Ha már szóba került a másik főszereplő, térjünk is át rá. Amikor a második novellában feltűnt, nem is tudtam ki ő, abszolút nem emlékeztem rá. Aztán persze rémlett ez-az. Most már biztosan nem fogok elfelejtkezni róla. Ő az az igazán morálisan szürke karakter, aki teljesen kiszámíthatatlan, nem tudod, hogy mit tesz a következő pillanatban. Zseniálisan okos, így élte csak túl a fiatalkorát és a politikai intrikáktól hemzsegő udvart. A herceggel való kapcsolatának a kiindulását nézhettük végig, majd azt, ahogyan a fővárosban ellavírozik. A Roannal való kapcsolat és a rejtély kutatása nagyon dinamikus, fordulatos és izgalmas. Jó szórakozást jelentett, nem vitás. 

Még egy szereplőre ki kell térnem, mégpedig az apára. Eddig is nagyon csíptem, de most aztán végleg a szívem csücske lett. Az, ahogy észrevesz dolgokat, amik nem nyilvánvalóak, és legfőképpen az, ahogy reagál rájuk, egyszerűen szívet melengető. Ez mind a feleségével kapcsolatban, mint az ikreknél igaz. 

A mellékszereplőkkel való bánásmód is külön kiemelendő. Nem is gondolnád, hogy fontos lesz az illető, aztán egy csavar olyan mélységet vagy árnyalatot ad az adott személynek, mintha egész eddig nyilvánvaló lett volna az a jellemvonása, és az előtérben játszott volna. Szerintem ez is csodálatos képessége On Sainak. 

A cselekmény fantasztikus, sok fontos dolgot megtudtunk a hátországról, ami a világépítésnek nagyon jót tett, mert (még) több mélységet kapott. A függővég megdöbbentő volt, egyáltalán nem számítottam az események ilyen alakulására, és az a baj, hogy Roan sem. A Folyóünnep című rész volt a leghosszabb, ezért a legizgalmasabb, de a rövidebbek is nagy csattanóval zárultak. 

Szerettem a politikai cselszövéseket és a sakkjátszmaszerű intrikákat. A szép borító letehetetlen könyvet rejt magában. A stílus csillagos ötös, mint minden On Sai kötetnél, egyszerűen olvastatta magát. Nem hiába a kedvenc magyar írónőm ő. 

Remélem, idén olvashatjuk majd a befejező részt is, mert már nagyon izgatott vagyok!

Nevil Shute : Az örökség

Ázsiához kerestem könyvet, amikor Malajziánál rábukkantam erre az 1001-es kötetre. Kivettem a könyvtárból, és meglepődtem, mennyire jó regényre akadtam így rá. Erős 8 pontos. 

Borító

 Maga a borító is nagyon különleges, három képből áll össze kicsit puzzle-szerűen, de nagyon jól kifejezi a regényt is, mert nekem olyan mozaikszerű volt. Ahogy haladtunk előre a történetben, változott kicsit a regény hangulata, mondanivalója és helyszíne, mintha képecskékből állt volna össze egy gyönyörű festménnyé. 

Tartalom

Több helyszínen játszódik a cselekmény. Malajziában a II. világháború alatt, amikor az angol asszonyok és gyerekek halálmenetben járják végig az országot. Itt találkozik két főszereplőnk, és a japánok kegyetlenkedése következtében Joe Harman feláldozza az életet a nőkért.  

Malajzia

Szerintem ez az első mondanivalója a könyvnek: Mit kezdenénk az életünkkel, ha tudnánk, valaki az övét adta értünk? Akkor duplán nem lehet eltékozolni. De ez egyben teher is lehet, ami összenyomhat. Közönyösen semmiképpen nem mehetünk el mellette. 

Szívszorító volt az is, amikor a maláj falu vállalva a kockázatot, befogadta a vándorokat, és együtt éltek, dolgoztak a háború végéig a rizsföldeken. 

Következő helyszínünk Anglia, ahol Jean hírét veszi örökségének. Ez a második mondanivaló: Mit tennénk, ha hírét vennénk, hogy hatalmas vagyon örökösei vagyunk? Eltékozolnánk? Magunkra költenénk? Soha többé nem dolgoznánk? Vagy értelmes célokra fordítanánk? Jean első gondolata a hála, és kutat ajándékoz a befogadó maláj falunak. 

Milyen jól teszi, ezáltal tudja meg, hogy Joe nem halt meg.

Ausztráliába utazunk, ahol egy sivár, sivatagos haldokló kisváros felvirágoztatása kezdődik meg a pár szerelmének, és az örökség hasznos befektetésének a következtében.

Szereplők:

Emlékezetesek maradnak a szereplők, mert mindegyik erős személyiség a maga módján. Narrátorunk, az ügyvéd, akit teljesen elbűvöl Jean. Joe, akinek honvágya van a háború alatt, és meséivel elülteti a magot a későbbi tervekhez. A példakép város, Alice Springs, ami követendő, ugyanakkor saját képükre formálható lesz.  

Alice Springs

Aztán egy erős nő, akik látja a problémákat, és van ötlete, bátorsága és vagyona ahhoz, hogy érdemben változtasson. Először mindenki bolondnak nézi, aztán már csak csodálják és elismerik. 

Mit vagyunk hajlandóak megtenni a közvetlen környezetünkért, a szerelmünkért? 

Élmény

Nagyon szerettem olvasni. Rengeteg mindent tanultam. Olyan konkrét dolgoktól kezdve, hogy mi a különbség a kenguru és a wallaby között, addig, hogy mire képes a szervezőkészség? 

wallaby

Mi kell az ötlettől a megvalósulásig? Milyenek is az aligátorbőrből készült cipők? Akárhova is sodor az élet, nem véletlen, hogy oda kerülünk,ahová, mert ha figyelünk, olyan dolgokat tanulhatunk, amik később létfontosságúak lesznek nemcsak nekünk magunknak, hanem a körülöttünk élőknek is. 

Stílus

Sokak szerint túl egyszerű a stílus, de szerintem ez akarattal ilyen. A tisztaság, az egyszerűség is a mondanivalót hangsúlyozza ki. Nekem ezzel semmi gondom nem volt. 

Aligátorbőr táska

Mondanivaló

Az elgondolkodtató üzenetek a következők voltak számomra:

1. Mit tennék, ha tudnám, hogy valaki feláldozta az életét értem? (Tudom is!)
2. Mit tennék egy hatalmas örökséggel? Hogy tudnám azt felelősségteljesen és a legjobban felhasználni?
3. Mit adunk a világnak?
4. Közösségeink mit profitál az életünkből?
5. Elég hálásak vagyunk-e? Hogy fejezzük ezt ki?

Összességében mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, aki kikapcsolódásra, történelmi ismeretekre (van valóságalapja az asszonyok - gyerekek menetelésének), és erkölcsi dilemmákra vágyik. A happy end sem marad el a romantikus lelkűekre gondolva. 

Ez az első könyv, amit olvastam a szerzőtől, de a másik is kívánságlistás lesz. 

Helye van az 1001-es listán.