Én vétkem

 Jaume Cabré könyve nincs fenn a listán, pedig nagyon ott lenne a helye! Életem egyik meghatározó olvasmányélménye 9 pontot érdemel. Nagyon sokrétű a könyv, így nehéz róla értelmes, összefüggő, semmit ki nem hagyó értékelést írni, de megpróbálom!

A dombok halvány képe

 Kazuo Ishiguro ezen első regénye nálam 8 pontot ér. Már olvastam a friss irodalmi Nobel-díjastól a Ne engedj el... és A főkomornyik szabadságát. Mindig hiányérzet maradt a könyvei olvasatán bennem. Nagyon jó témafelvetései vannak, de valahogy nem vesézte ki teljesen a témát. Ez a könyv helyrebillentette a hitemet a japán szerzőben. 

Nagy meglepetéssel olvastam az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz c. könyvben, hogy Ishiguro Nagaszakiban született, és 5 éves korában került Angliában. Szóval ha kicsit rejtve bár, de önéletrajzi elemek is vannak a regényben. 

Az emlékek

A könyv két idősíkban játszódik: Nagaszakiban, a katasztrófa utáni években, és Angliában napjainkban. A múlt az emlékekben jelenik meg, és erre utal a cím is: Mire emlékszünk a múltból és mi halványul el? Az egyik legboldogabb emlék ezekhez a kikötői dombokhoz fűződik. Magáról az atombomba támadásról nincs szó a műben, viszont a romba dőlt város újjáépítéséről, a hangulatról annál inkább. Még a megszállás idején járunk, és nagyon érdekes, hogy milyen a japánok és az amerikaiak viszonya. Valakik úgy reagáltak, hogy az amerikai álomba menekültek, a barátnő egy amerikai fiúval készült elmenekülni. Az oktatásba is a japán hagyományok megtartása csapott össze az amerikai modellel: mindent vessünk el, ami eddig volt, honosítsuk meg a hódító kultúráját. 

Nagaszaki a kikötői dombokkal 

A stílus

A legjobban a stílus rabolta el a szívemet. Annyira egyszerűnek tűnik, semmi cifraság, mégis ezáltal lesz nagyon hatásos. A mondanivaló pedig teljesen kidomborodik belőle. A fordítás teljesen visszaadja ezt a hangulatot.

Téma

A két központi téma a történelmi háttér ellenére az anyaság és a barátság. Kezdjük az elsővel:

A múltban a narrátor éppen első gyermekét várta, aki a másik idősíkon öngyilkos lett, és azt (is) próbálják feldolgozni a második lányával, aki az anyjánál tölt 5 napot. A barátnője pedig egyedül él kiskamasz lányával, akivel nem igazán tud bánni, sőt nem is értik meg egymást. Mivel azonban az anya van hatalmi pozícióban, azért az ő akarata érvényesül. Nagyon furcsa az ő személyiségük, kicsit (vagy nagyon) taszító. A narrátor sem érti őket. Az évek során azonban szerintem kezdi sejteni azt, hogy mennyire nehéz ez a szerep, és mennyire idegen lehet valakinek a saját gyermeke. 

A családi viszonyok is érdekesek: A narrátor első férjét például kevésbé szerette, kevésbé voltak egy hullámhosszon, mint az apósával.Persze tudni kell, hogy ez nem egy szájbarágós könyv, sok minden csak sejtetve van, mégis az ő kapcsolatuk gyönyörű. Megvan köztük a harmónia, a humor és a megértés is. 

Ecuko kétszer ment férjhez. Az első férjéről tudunk meg többet, aki japán. Hogy miért hagyta el őt, az nem derül ki. A másodikról, az angolról csak az derült ki, hogy újságíró, mindenben az első férjet hibáztatja és nem jön ki a mostohalányával. Érdekes ez a két kultúrában élés, az alkalmazkodás. Különben a narrátor egy nagyon szerethető személyiség, mert mindenhez alkalmazkodik, de nem nyögvenyelősen, hanem könnyedén, elnéző szeretettel a környezete felé. 

A másik központi motívum a barátság. Ezzel a könyvvel párhuzamosan olvasom Cabré: Az én vétkem c. remekművét, ahol szintén ez az egyik fő motívum. Ott is felmerült bennem, ami itt is, hogy milyen is a jó barát? Aki mindent kíméletlenül kimond, a bírálatot is? Aki tapintatos? Aki hagyja, hogy a másik járja a saját útját, még ha az illető a vesztébe rohan is? Aki mindig mellénk áll, akármilyen passzban vagyunk is? 

 Összességében különleges és maradandó olvasmányélménnyel lettem gazdagabb. Jó, hogy adtam még egy esélyt az írónak. 

A rovarok élete

Viktor Pelevin műve 7 pontos. Már két regényét olvastam, de ez volt eddig a legjobban emészthető. Röviden összefoglalva társadalomkritika rovarok életén keresztül.
Pelevin élete:

 https://hu.wikipedia.org/wiki/Viktor_Olegovics_Pelevin
 

Kapcsolat

 Carl Sagan műve nagy élményt jelentett, az év egyik legnagyobb olvasmányélménye számomra, ezért megérdemli a 9 pontot. 
Mostanában több sci-fit olvasok, és rájöttem, hogy miért olyan töretlen a népszerűségük : nagyon sokrétű művek, többféle témát tárgyalnak és alapkérdésekre adnak alternatívákat, mindezt szórakoztató köntösben. 

Timbuktu

 Paul Auster műve 7 pontos. Szerintem nem ez a legjobb műve, de nagyon olvasmányos és főleg rövid. Nem annyira elvont, mint a többi. 
Az író életrajza:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Paul_Auster

A vak bagoly

Szadeq Hedáját műve 7 pontos.
Ritkán olvasok perzsa szerzőtől, ezért nagy élmény, hogy ez a kisregény belekerült az 1001-es listába. Rövidsége ellenére nem könnyű olvasmány, nagyon kell figyelni az eseményekre.

Kedvesem, isten veled!

 Raymond Chandler könyve 6 pontos számomra, egyszer olvasható kategória. Nem is értem, hogy miért van a listán az írótól három könyv is, amikor annyira egy kaptafára íródtak és olyan gyorsan felejthetők? Nem lett volna elég egy belőlük?

Magroll, az Árbocmester nekibuzdulásai és hányattatásai 1.

 Álvaro Mutis kolumbiai író művének első kötete számomra 6,5 pontos. Tündétől kaptam még évekkel ezelőtt ajándékba, most viszonylag gyorsan elolvastam ezt a kisregények füzérét. Olyan ez a kötet, mintha véletlenszerűen ragadnánk ki egy-egy epizódot Maqroll életéből. Az első részben három nagyobb történetcsomót találhatunk. Nézzük ezeket sorra!

Szemünk fényei

  John Wyndhamnak ez a második könyve, amit olvasok, de eddig mindig meg tudott lepni, most is, ezért megérdemli a 8 pontot. Ahogy egy sci-fi íróhoz illik friss, különös ötletekkel rukkol elő és olyan dolgokat boncolgat, ami még ma is aktuális, sőt időszerűbb, mint a hidegháború korában. Soha nem marad felszínes, bár a könyv csak 227 oldalas, sok gondolkodnivalót ad az embernek, legszívesebben oldalakat írtam volna ki idézetként. Az író stílusán látszik, hogy nem amerikai, jó volt egy kicsit angol szemmel látni. Az életrajza:
https://hu.wikipedia.org/wiki/John_Wyndham

A 13 falióra

 James Thurber könyvecskéje első olvasásra még csak 6 pontot kapott tőlem 2010 novemberében. Most újraolvasva már 7 pontra értékeltem.
Talán hozzájárult a pontemelkedéshez, hogy azóta sok 1001-es könyvet olvastam, így már van összehasonlítási alapom. Amikor belekezdtem a lista felgöngyölítéséhez, akkor ez a regény az elsők között volt. Nagyon abszurdnak tartottam. Most már azért edzettebb vagyok, és vannak pozitív rátalálásaim könyvekre, de ugyanakkor rémélményeim is. Ennek a mérlegén ez nem is rossz történet.

A könyv központi témája a megfagyott idő. A faliórák megállnak a kastélyban, ugyanakkor az idő telik,  hiszen a hercegnő idősebb lesz, lassan eléri a 21 éves kort. Ha nem tudnám, hogy a szerző amerikai ebből például kitalálható lenne. Megállíthatjuk-e az időt, avagy kedvünk szerint manipulálhatjuk?

Nagyon sok szimbólummal dolgozik a szerző, több fogalmat is megkérdőjelez. Az egyik, hogy vállaljuk-e magunkat? Vagy a gonosztól, illetve az emberek véleményétől tartva álarcok mögé bújunk-e? Ez több szereplőre is igaz (manó, királyfi, kémek). 

A szereplők külön- külön is megérdemelnének egy- egy elemzést. Vannak kifejezetten jó és rossz mesehősök, de például a manó nem egyértelmű, hogy hová tartozik. 

Néha előre-, de néha csak hátramozdítja az ügyeknek. Az ötleteket azonban ő szüli, tehát az ötletgazda ő. Felmerült bennem, hogy esetleg ő lehet az író alteregója, avagy egyszerűen a szócsöve. 

A másik érdekes szereplő, Tekla, akit megáldottak, avagy megátkoztak azzal, hogy a könnyei drágakövekké változnak. Viszont érzelmileg sivár az élete, már nem tudja semmi sem meghatni vagy elszomorítani, ugyanakkor megörvendeztetni is nehéz. Viszont legnagyobb örömömre féldrágaköveket sír első próbálkozásra. Így a könyvben megjelenik a türkiz

 az üveggyöngy 

és a tigrisszem.

A fordítás még szót érdemel mindenképpen. Nem tudom, hogy az eredetiben is így van-e, de Losonci Gábor fordításában tobzódnak az alliterációk, a belső rímek, olyan, mintha egy verset olvasnánk prózában. Köszönjük az élményt, ez nagyban emelte a pontok értékét.  
Az illusztrációk Palásti Erzsébet munkái. Nagyon jól megragadta a könyv hangulatát, sikerült hasonló abszurd, groteszk rajzokkal megörvendeztetni az olvasókat.

Homo Faber

Max Frisch regénye nagyon elgondolkodtató volt, ezért 7 pontot adok rá.

Az író svájci, életrajza a Wikipédián: https://hu.wikipedia.org/wiki/Max_Frisch

Az alapszembenállás a racionális, logikus ember tehetetlensége a véletlenekkel szemben. Kifejező ebből a szempontból a cím: a mérnök ember. Ma így mondanánk: a kocka. Amint sokasodnak az irracionális elemek az életében, fokozatosan elveszti a lába alól a talajt. Rá kell jönnie, hogy nem ő uralkodik, nem az ő kezében van az életének az irányítása.

Az első ilyen alkalom a kényszerleszállás a sivatagban. Érdekes lett volna kifejtve látni ezt az epizódot, de nagyon feszes a menete a regénynek, nem volt idő a "lelkizésre". Mit kezd az ember a rengeteg idővel, ha nincs kéznél a munka egy munkamániásnak, és nem akar elmerülni a gondolataiban, ráadásul nem is igazán barátkozó típus? Mindenesetre itt megismerkedik a fiatalkori barátjának a bátyjával.




A második az őserdő, ahol szintén ellenőrizhetetlen dolgokkal találkozik hősünk. Az öngyilkosság indítéka nem derül ki, ráadásul a körülötte lévő emberek is olyan döntéseket hoznak, amivel nemhogy nem ért egyet, de érthetetlennek is minősít.
Az utazás is fontos része a könyvnek: mind lelki, mind földrajzi szempontból. Életének két meghatározó utazásáról szól a szöveg nagy része A második egy hajóút, amit a lányával él át. 1991-ben film készült a regényből. Ennek az egyik jelenete nagyon kifejező:

Kapcsolata a lányával és a volt szerelmével ismét egy bizarr történet. A sok(kos) történteket nem képes feldolgozni, összeomlik. A második állomás alatti történtekkel kapcsolatban az olvasó nem is tudja eldönteni, hogy ez csak képzelgés vagy a valóság?
Csőd az élete, még ha ezt csak a végén látja is be, megmarad neki a szép pillanatok őrzése, a boldogság lehetőséginek elszalasztásnak a megbánása.
Sok helyszínen játszódik a könyv, ezeket valaki szépen ábrázolta is:

Az érdekes, jellegzetesen német stílusban íródott könyv érinti futólag a zsidó kérdést, az abortusz témáját, a sorsszerűséget sok más elgondolkodtató témával egyetemben. Szerintem méltó, hogy helye legyen az 1001-es listán.

Kölykök

Mario Vargas Llosa novelláskötete 7 pontos.
Elismerem, hogy ezek nagyon jó írások, de nekem túlságosan férfiasak. Túlteng bennük az erőszak, a versengés, a kivagyiság. Kicsit olyanok, mintha mind a férfivá avatást, férfivé válást szimbolizálná, csakhogy átlendülnének a józan határon, és tragédia lesz a vége.
A legjobban éppen ezért a Vasárnapi történet tetszett, mert abban van egy kis pozitívum, kezet nyújtás, segíteni akarás. A többiben kicsit sok a bosszúvágy.
Ugyanakkor a stílusa nagyon tetszett, könnyű olvasni őket a komor téma ellenére. Szóval ha férfinak születek, valószínűleg jobban tetszene.

Az órák

Michael Cunningham regénye most sokat mondott nekem, ezért megérdemli a 8 pontot.
Néhány sarokpontra/fogalomra hegyeztem ki a mondanivalókat:

1. órák: maga a cím is elgondolkodtató. Miért ez? Kicsit párhuzamot érzek Virginia Woolf egy másik művének a címével, a Napokkal, de lehet, hogy ez csak belemagyarázás. Mind a három nőnél, a három idősíkban egy nap, néhány óra történéseit figyelhetjük meg, ám ezek fontos időpontok. Itt történnek a döntések: hogyan tovább? Élet és halál lehetőségei, mindenkinél felmerül az öngyilkosság, vagy a túlélés és a tovább élés a rosszabb választás? 
2. sárga: az egész művet ez a szín befolyásolja, és főleg negatív értelemben. A sárga rózsa, ami mégsem áll jól az asztalon, amit többen is hoznak. A különböző árnyalatok, amik nem divatosak, nem állnak jól, de kínos megmondani a másiknak, a tárgyak, a falak színei, amik öregesek és lehangolók stb. 
3. Öngyilkosság vagy továbbélés? Két öngyilkosság is történik, de mindenkinek a fejében megfordul. Akik túlélik, azok is elszakadnak a szeretteiktől, magányosak lesznek. Viszont példák is lehetnek, amit utánozni kell? A szeretet megélésének és kimutatásának a képtelensége, a tönkrement életek, mert bizonyos órában rosszul döntöttek. Vajon a válaszút másik részén jobb lett volna?
4. leszbikusság, melegség: a választások egy része erről szól. Aki e mellett dönt, az sem boldog, viszont aki ellenében, az is magányos. Talán nem is a hetero és a homo a fő kérdés, hanem az igazi életút megtalálásának képtelensége, a feladatunkra való rácsodálkozás és megértés, majd a végrehajtás hiánya.
5. Alkotói folyamat: a könyv a könyvben tipikus esete. Mrs. Dalloway c. könyv kitalálása és megírása és annak a hatásai az olvasóra. Mi a nehezebb megírni vagy értelmezni? Mitől lesz maradandó egy mű? Díjaktól? Olvasók lankadatlan lelkesedésétől? A kánonba vételtől? Ki a jó alkotó: aki populárisat, aki szépet hoz létre? Csakhogy ezt mennyien értik meg? Haláluk után is emlékeznek rájuk, műveikre? Vagy azok is elhalványulnak, ahogy fut az idő? Egy hétköznapi életet élő asszony egy napjának a megírása lehet-e műalkotás?
6. őrültség: ez is mindenkit megkísért: ki csendes őrült, ki hangokat hall, kit kezelnek, ki némán szenved. Mi különbözteti meg az őrültet a normálistól?
7. váratlan és hétköznapi: A regény egyik alapszála a hétköznapi rutinból való elszakadás vágya. Ez is döntés kérdése. Mindenki tesz apró, titkos meneküléseket: Kinek ez Londont, kinek egy szállodai szobát jelent, amit titokban vesz ki, hogy olvashassa a Mrs. Dallowayt. Aztán a visszatérés a napi rutinba megrázkódtatás vagy bizonyos fajta biztonság, a normálisba menekülés?
8. Sorsok egymásba kapcsolódása: ki is a főszereplő? A három nő vagy Richard? A férfit mindig csak külső szemlélő szemén át látjuk. A nők belső világa is megjelenik külön-külön, de ez mégis mind Richárdban csúcsosodik ki.
9. A körülöttünk élők mennyire és miben befolyásolnak bennünket? Egy csók életre szóló meghatározó jelenet lesz-e számunkra? Vagy képesek vagyunk-e túltenni magunkat azon, hogy mit gondolnak rólunk mások?
10. Tökéletesség versus hibázás. Mindenkinél megjelenik ez is, de főleg Mrs. Brownál, ami már-már kényszeres. Mi van, ha hibázunk? Kezdjük elölről, amíg hibátlan nem lesz, vagy beletörődünk, hogy nem vagyunk istenek és hibátlanok? Valahol az önismeret és az önmagunk elfogadása is felmerül itt szempontnak. 
11. A halál: végig átlengi a történetet. Így kezdődik, így ér véget, ezzel keretet és értelmet ad a történetnek. Hogyan lépjünk túl a halálon? Azok az órák ugyanolyanok lesznek vagy minőségileg mások? A gyász feldolgozása.